Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-22 / 50-52. szám

méltatlan tagjai az egész földkerekségre kiterjedő nagy szellemi közösségnek. Végül megjegyezzük, hogy a mozgalomnak máris megvolt az az eredménye, liogy a berni theol. fakultás a magyarországi protestánsaink táviratára a következő választ küldte: Fakultásunk együtt érez a magyar protestantiz­mussal, amely áldozatos küzdelmei között hűségesen meg­őrizte az evangéliumi hitet és mint annak előőrse nagy történelmi feladat betöltésére van hivatva. Bizik abban, hogy a viszonyok rendezése alkalmával a magyarországi protestáns egyházak és theológiák jogi. és létszükség­letei teljes 'mértékben megóvatnak. Fakultásunk a ma­gyar protestáns egyházak súlyos helyzetére való tekin­tettel felkéri ,az amerikai Harward-egyetem hittudósait, appelláljanak az amerikai protestánsok evangéliumi lelki közösségére és együttérzésére. Nagybudapesti egyházmegye. Reméljük, hogyMarjay Károlynak lapunk legutóbbi számában közölt szép és égetően sürgős javaslata kedvező fogadtatásra talál a budapesti egyház vezetőségénél. A megvalósítását sür­gesse a Református .Tanács. Mi most egy további fontos lépés megtételére mutatunk rá. Tizenöt paróchws lelkész lesz hát Budapesten. Budapesttel elválaszthatatlan egészet alkot területileg, közlekedési, élelmezési és rendészeti szempontból is a főváros közvetlen környéke. Nagy­budapest közigazgatási megalkotása rövid idő kérdése. A sajtóban, a főváros intéző köreiben is napirenden tartják. E környék áll: Újpest, Rákospalota, Rákospalota­ujfalu, Pestújhely, Rákosszentmihály, Rákosliget, Rákos­falva, Kispest, PestszentlŐrincz, Erzsébetfalva, Soroksár, Sorpksárpéteri, Csepel, Albertfalva, Budafok, Budatéténv-Nagytétény községekből. A legközelebbi általános köz­ségi választások alkalmával a munkásság oly nagy szám­mal, túlnyomó többséggel fog bekerülni a főváros, tör­vényhatósági közgyűlésébe, hogy feltétlenül bizonyosnak vehetjük a fönti községeknek Budapesthez csatolását, s igy Nagybudapest megalkotását. Ez a tény sarkaljon bennünket is tevékenységre. Az egész országból Bűda­pestre és közvetlen környékére történő özönlés magasra rúgtatta fel Budapestnek és a környékbeli néhány ek­klézsiának lélekszámát. Egész sor új egyház keletkezett és "van keletkezőben. Ez új bevándorlással, alakulásokkal igen megnövekedett a pesti egyházmegye is. Más felől el kell ismernie mindenkinek, aki a viszonyokkal ismerős, hogy ezeknek a Pest melletti egyházaknak, legfőképpen pedig a nagy pesti egyháznak speciális viszonyai sajátos bánásmódot, gondozást, vezetést igényelnek. Ezeknek az egyházaknak javát szolgálná tehát, ha a Nagybudapest területén levő egyházak elszakadván a pesti egyház­megyétől kiilön traktust alakítanának nagybudapesti egyházmegye névvel. Az új egyházmegye területén kez­detben is már huszonöt rendes lelkész és paróchus ad­minisztrátor szolgálna. Ez az egyházmegye intézhetné i igazán megértő lélekkel a gyülekezetek előhaladását, kormányozna és ellenőrizne nem papiroson, hanem apos­toli módon a Lélek és az ige hatalmával is. Ma sem lehet a budapesti nagy egyházat egv vidéki kis faluból ellenőrizni, vezetni. Az esperesnek ez új egyházmegye területén nem lehet csupán a régi, avas eszközökkel, évenként egyszer történő kanonika-vizitációval es kör­levelekkel kormányozni, „közigazgatni". Mindent látó szem és mindent meghalló fül kell ide. Meg kell értenie, hogy missiói terület ez, neki is missziói lélekre van szüksége. Speciális charizmákkal megáldott férfiút ültes­setek a nagybudapesti egyházmegye esperesi székébe, aki helybén lakván személyes példaadással buzdítson mindeneket apostoli munkára, legyen hitben és szeretet­ben széniora a pásztoroknak és a gyülekezeteknek. Szavazatbontás. A felsőbaranyai egyházmegyében több tisztség volt üresedésben. A kiküldött bizottság f. hó 12-én bontotta fel a beérkezett szavazatokat. Meg­választattak : világi tanácsbírónak dr. Kenessey Aladár pécsi orvos, lelkészi aljegyzőnek Máté Ákos nagytótfalui lelkész, világi aljegyzőnek Mándy Sándor szentlőrinci földbirtokos és dr. Narancsik József szentlőrinci ügyvéd. Az üresedésben levő lelkészi tanácsbírói állásra abszolút többséget egyik jelölt sem nyert és igy pótszavazás rendeltetett el Sipos Lajos m. mecskei és Széles Sándor gyttdi Jelkészek közt. Uj bölcsészeti doktor. Máthé Elek, theologiánk volt kiváló hallgatója, a ref. főgymnasium tanára e hó 18-án a budapesti egyetemen a görög-latin filologia és archae­ologia szakcsoportból „summa ami lande" doktori szigorlatot tett. Ősziiite örömmel gratulálunk és további munkálkodására is Isten gazdag áldását kívánjuk! f\ budapesti ref. theol. akadémián a karácsonyi szünet december 22-től január 5-ig tart. A félévi kollok­viumok január 6-tól 27-ig lesznek. Január 28-án lesznek a lelkészképesitő írásbeli és 30-án a szóbeli vizsgák. A félévi február 4-én kezdődik. HIVATALOS RÉSZ. Komoly percekben, egy egész világ összeomlásá­nak, új világ fájdalmas születésének idején fordulok munkástársaimhoz, a magyar nemzEt nevelőikez. Köte­lességemnek tartom, hogy biztató és irányító szavakat találjak az Önök számára, a kiktől biztatást és irányítást yár a nemzet. A gyüzelmes forradalom új jogokat adott mindenkinek, Önöknek is, de új kötelességeket is rótt mindenkire, s e kötelességek között talán a legszebb és legfontosabb az Önöké, mert Önöknek kell az új idők jelentőségét az ifjúsággal, az egész néppel megértetni. Az Önök helyzetét két irányban változtatja meg lényegesen a forradalom. Egyik: az erkölcsi felszaba­dulás. Senkit sem fenyeget többé az a veszedelem, hogy gondolkozása, világnézete, politikai állásfoglalása miatt üldözhetik, politikai szolgálatok jutalmazása sem fogja többé keseríteni azokat, akik büszkén hivatkoz­hatnak paedagógiai érdemeikre. Régi kívánságuk, a szolgálati pragmatika olyan szellemben fog megvalósulni, mely a méltatlan üldözést és a jogosulatlan érvénye­sülést egyaránt lehetetlenné teszi. A másik lényeges változás az anyagi helyzetben fog bekövetkezni. A forradalom legmélyebb jelentősége éppen abban van, hogy a munkanélkül élvezett jövede­lemmel szemben diadalra vitte a"' munka jogát. Bármily súfyos heh'zetben van is az állam, saját érdekébén arra kell törekednie, hogv munkásai kedvvel és teljes erejükkel szolgálják s a kultura munkásai megkaphassák a kulturális, élet anyagi eszközeit. De helyzetük e változása mellett kötelességeik is változni és szaporndni fognak. Az új idők az egész iskolaügy gyökeres reformját teszi szükségessé s Önök­nek minden akaraterejüket, lelkük egész frisseségét és rugalmasságát fel kell használniok, hogy e reformot, — mely Önök nélkül holt betű marad — élettel töltsék \

Next

/
Oldalképek
Tartalom