Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1918-03-03 / 9. szám
járnak és a mi híveink közül is nagyon sokan jegyeztek a 25 koronás „sajtó-hadikölcsön" részvényekre. Már eddig is sok milliónyi túljegyzés van. Figyelemmel és tanulékony lélekkel kell kísérnünk a mozgalom lépteit. Gyermekmen tés. A mult vasárnap három gyűlés is volt a züllő gyermekek mentése érdekében. Az egyiket a főkapitány hívta össze, a ki reámutatott arra, hogy a rendőr- és* törvényszéki gyermekbíróságok már alig győzik elintézni az ügyeket. Naponként 50—60 romlás útjára lépett gyermeket kell „előállítani" és kérte a megjelenteket, legyenek rajta, hogy ne csak a rendőrkard és egyenruha, hanem magyar emberek szíve is lépjen akczióba a nagy czél érdekében. Többen felszólaltak, közöttük a szoczialisták „Gyermekbarát Egyesületé"-nek képviselője is (egy „felekezet" sem volt képviselve). Ez a szoczialista azt mondta, hogy munkások is szívesen vesznek részt a munkában és elmennek az egyes családokhoz is; hogy „felvilágosítsák" a szülőket. Nos, ez érdekes felvilágosítás lehet. Mert láttuk a szervezett munkásságnak „Nőinonkás" cz. lapját, a melyben az „Ide hallgassatok" cz. rovatban az anya „felvilágosítja" gyermekét drasztikus példákban az „ember származása" és az „ősember" felől az állatkerti majmokra való utalással. Úgy hisszük, nem tévedünk, ha mondjuk, hogy azok a züllő gyermekek legnagyobb részben az így „felvilágosítottak" sorából kerülnek ^ki. — Ülésezett még az „Országos Gyermekotthon Egyesület" és a „Fiatalkorúak Bíróságának Gyermekjóléti Szövetsége" is. Hát nekünk, az evangélium hordozóinak, nem kellene munkára mozdulni, mikor gyermekmentésről van szó ? ! BELFÖLD. • A »Bethlen-nyomda«. A „Bethlen Gábor irodalmi és nyomdai r.-t." igazgatósága február 21-én tartotta, György Endre elnökletével, első ülését, melyen az igazgatósági tagok csaknem teljes számmal jelenvoltak. Gonda Béla ügyvezető igazgató bejelentette, hogy a czégjegyzés előkészületei megtörténtek s az már másnap meg is történik. Beszámolt arról, hogy a Pest Hazai Első Takarékpénztárnál lévő folyószámlán 242,420 K-nk, hadikölcsönkötvényekben 11,050 K-nk, a kózipénztárban G—7000 K-nk, összesen kb. 260,000 K-nk van. A jegyzett és immár a 300,000 K-t is meghaladó részvényekből kb. 40,000 K nincs még befizetve. Ennek legnagyobb része lelkészrészvényeseknél van, kiknek kivételesen megengedtük, hogy részvényeik 30%-át fizessék csak be, a többi befizetésre pedig 1918. február 28-ig adtunk haladékot. Az igazgatóság megbízta az igazgatót, hogy eme terminus lejártával szólítsa föl az összes hátralékosokat, hogy a még esedékes összegeket haladéktalanul küldjék be czímére (VIII., Mehmed sznltán-út 10., II). Igazgató részletesen beszámolt ezután a Nap-u. 13. sz. a. lévő Fritz-féle nyomda vételügyéről. Az igazgatóság a szerződést a maga részéről perfektuálta s a február 23-án d. u. 4 órakor történő átvétellel a végrehajtó "bizottság tagjain: György Endrén, Gonda Bélán és dr. Kováts Istvánon kiviil dr. Kiss Károly és dr. Benedek Zsolt igazgatósági tagokat bízta meg. Ugyancsak őket bízta meg az ötéves bérleti-szerződés megkötésével, a nyomda 45—50,000 K értékű papirkészletének, néhány métermázsányi hulladékpapirjának, olaj- stb. készletének, kész iskolai nyomtatványainak átvételével. Ezután megállapította az igazgatóság a nyomdánál már 26 éve működő üzemvezető évi járandóságát s fölhatalmazta az ügyvezető igazgatót egy könyvelő-, levelező- és gépírókisasszony alkalmazására s lehetőleg a Ref. Tanoncz-Otthonból való tanonczok beállítására, Az ügyvezető igazgató és a végrehajtóbizottság másik két tagja tiszteletdíjának megállapítása után, megbízta még az igazgatóság a végrehajtóbizottságot, hogy a postatakarékpénztárnál számlát nyisson a r.-t. számára. A czégbejegyzés február 22-én, a nyomda átvétele pedig február 23-án, szombaton d. u. meg is történt a kiküldött bizottság részéről. A „ Bethlen-nyomda" február 25-én, hétfőn reggel már meg is kezdte működését. Az első megrendelést az új nyomdában dr. Kováts István tette a Ref. Sajtóegyesület részéről, mindjárt az átvételkor. Az igazgatósig még márczius folyamán rendezni kívánja a 300,000 K-ra emelt alaptőke ügyét, a mely a jegyzésekkel máris biztosítva van, hogy a Húsvét után tartandó közgyűlésen az alaptőkének újabb, lehetőleg félmillió K-ra való fölemelését lehessen elhatározni. (K) Adventisták. Egyik nagy .gyülekezetünk körültekintő lelkipásztora levelet írt lapunk szerkesztőjének, a melyben felhívta figyelmünket az adventista szekta terjeszkedésére. Az adventista „püspököt" sikerült neki szemtől szembe látnia. Az életképes adventista iratterjesztés jóvoltából hozzájutott egy folyóiratjuklioz, a melyen a „Nemzetközi Vallásos Iratterjesztő Társulat" sokatmondó czégjelzése feltűntette egyúttal a budapesti központ czímét is: I. ker., Attila-körút 167. Az ő felszólítására, szerkesztőnk megbízásából felkerestem az adventista szekta központját s hozzájutottam két folyóiratjukhoz, a melyik közül az egyiknek a czíme : Utolsó üzenet, a másiké: Evangéliumi Munkás. Az előbbi a nagyközönség, az utóbbi úgy látszik, zártabb kör számára van szánva, Az előbbi közismert, az utóbbi kevésbbé. Az Utolsó üzenet eléggé ízléses külsőben, megjelenő havi folyóirat, a mely az adventista szekta czentrális dogmáját, a Jézus visszajövetelét hirdeti még ebben a nemzedékben és megtérésre, vigyázásra hívja fel az embereket. Az Evangéliumi Munkás közelebbről érdekel bennünket; részletes felvilágosítást ad az adventista szekta