Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-03 / 9. szám

sajtótörvényének közismert egyetlen § át. Attól tehát a történelmi szaktekintély is — teljesen döntő bizonyságot Tomcsányi lelkületének ismerete sem tarthat vissza ben • szolgáltatnak Tomcsányi amaz állítása mellett, hogy „a nünket, hogy e § elleni vétségeit ez alkalommal számon jobblelkü protestánsok maguk sem örvendtek, midőn józané kérjük tőle. nul gondolkoztak" (u. o.) a protestántizmus okozta nem-Tomcsányinak, a nagytudású történésznek ugyanis zeti és egyházi „egységromlásnak". Hogy Gyulai Pál ilyen s ehhez hasonló felszólalásaiban legkedvesebb mód- közvetlenül a két idézett mondat után harmadikul szóról szere az idézés. Idézi derűre-borúra a szegény protes- szóra ezt írja szóbanforgó munkájában (Vörösmarty Elettánsok árva fejére a leglesujtóbb „bizonyságokat" s míg rajza, V. javított kiadás, Budapest, Franklin 1900., 193. valaki utána nézne, hogyan is állunk e bizonyságok belső lap): „ A katholikus a német, a protestáns a török párt, és külső hitelességével, kútfőik megbízható voltával, addig de szíve mélyén mindenik magyar s mindkettőt vallásos ő már egy csomó jobb sorsra érdemes olvasójának za- és hazafiúi indokok vezérlik", hogy tehát e harmadik varta meg a fejét és mérgezte meg a lelkét velük. Ezzel mondat önmagában erélyes tiltakozás a megelőző kettőpedig a dolog, reánézve, rendben is van s a közvetlen nek Tomcsányi-féle czélokra való (a Magyar Kultúra liaczél elérve. „Praetor minima non curat ..." sábjain különben nem most elsőízben1

előforduló) egy-Feldob például egy ilyenféle bűzbombát: „a protes- szerre együgyű és lelkiismeretlen kihasználása ellen táns lelkészek századokon át ámítják a népeta

s forrás- erről a jámbor olvasónak teljesen fölösleges tudnia. Coliként utal — a Palmer Homiletikájának 303. lapjára textus vagy nem contextus: ő „idézett" ! (1040. 1.). Merje aztán valaki azt mondani, hogy ez nem De hogyan is kívánhatnánk mi Tomcsányitól ügyeikifogástalan dokumentácziója ennek a rettenetes, képtelen met és tiszteletet az effajta aprólékosságok iránt, mikor és hazug vádnak? Hiszen — ugy e? — protestáns theo- az ő lelkének szemlátomást jobban esik, ha legalább is iogus-emberek művét idézte (mellékes, hogy ez a mű egyet „retusírozhat" az „idézett" szövegeken, természegyakorlati theologiai kézikönyv, nem pedig valami tör- tesen rögtön kitetsző'czélzatossággal? így pl. a Hadornténelmi forrásértékkel bíró okmánygyűjtemény, vagy más féle „Férfiak és hősök" -ez. legújabban megjelent reforefféle), idézte még a lapszámot is (mellékes, hogy ez az mácziójubileumi mű magyar fordításának passzusát: „ Úgy annak idején nagyon elterjedt munka nagyon sok kiadás- látszott: az egyház csak azért áll még fenn, hogy uraban forgott közkézen és található ma is könyvtárainkban, lomra és dicsőségre vágyó, hiú és gyönyörhajhászó emúgy hogy ilyen esetben és különösen ilyen főbenjáró állí- bereknek eszközöket biztosítson személyes vágyaik kitások dokumentálásánál az irodalmilag egyedül tisztessé- elégítésére. (Akárcsak ma! Fordító)"2

(7. lap) — nagy ges eljárás nemcsak a lapszámnak, hanem az évszámnak ügyesen úgy „idézi", hogy az „úgy látszotta

-at egészen vagy a kiadásnak is a megjelölése: mert pl. a nekem elhagyva, így vezeti be a mondatot: „A katholikus Egy -jelenleg kezem ügyében lévő ötödik javított kiadás — ház csak azon okból áll fenn ..." (1041. 1.) kicsiség: de Stuttgart 1867 — a maga 303. lapján a kettős textus úgy benne van a tollát vezető lélek, mint — a Magyar használatának jogosultságáról s általában a prédikátor- Kultúrának egy kedves hasonlata szerint — kagylóban nak a textussal szemben való megkötöttségéről beszél, s a tengerzúgás. azt még Tomcsányiról sem tehetjük fel, hogy ezekből. Nem kicsiség azonban — sőt újszerűségével és hozna ki századok óta tartó népámítást!)1

Szóval: ő kategórikus mivoltával valósággal megszédíti az embert „idézett", és a világban ott kering a megdönthetetlen — a következő állítása: vád: a protestáns papok saját maguk ismerik el önma»Vagy annak örvendjen-e (t. i. a katholikus Egygukról, hogy népámítók! ház), hogy a válságos időben, midőn négy század előtt De, hogy ne legyünk igazságtalanok: Tomcsányinak tért f

o

Slal

t

Magyarországon a protestántizmus, az új valnem minden idézete ilyen nehezen ellenőrizhető. Idéz ő lás követö

i

káromkodni tanították népünket, mely addig e úgy is, hogy bárki azonnal és könnyen meggyőződhetik rút szokást nem ismerte (v. ö. Magyar Sión 1894. pag. 466)." hűségéről és félremagyarázhatatlanul beigazolva láthatja . Rohanva sietünk kinyomozni a magyar protestánpontosságát és becsületességét. íme: A kálvinista Gyulai tizmusnak ezt az, előttünk eddig teljesen ismeretlen, égő Pál „Vörösmarty életrajza" czímü munkájában így ír: szégyenbélyegét. És mit találunk? A Magyar Sión, a „A tizenhatodik században a protestántizmus megrontotta M. K;-nak ez a méltó, „idem decus petens" elődje tomind a hit, mind a hazafiság egységét. Idegenek tódultak vább utalt bennünket a kérdéses helyen a Századok 1894. be keletről, nyugatról s a magyar birodalom darabokra évfolyamának 426. skk. lapjaira. Ott pedig a derék és szakadt1

1

(1040. 1.). Világos, hogy ezek a sorai a jeles szorgalmas beregmegyei történetbúvártól, Lehoczky Tivakritikusnak — a ki természetesen református kereszt- dartól olvasható egy kis czikk e czímmel: „Mióta falevele alapján mindjárt elsőrangú theologiai és egyház- romkodnak Magyarországon?" Ebben a szerző mindenféle döntő bizonyítás nélkül, de egyúttal mindenféle felekezeti 1 Szívesen vennők, lia olvasóink hozzájuttatnának bennünket egy olyan Palmer kiadáshoz, a melynek 303. lapjáról nagyobb 1 V. ö. IV. évfolyam 174. lap. valószínűséggel lehet feltenni, hogy „forrásul" szolgált Tomesá- 2 E sorok írója a fordítónak e közbeszúrt megjegyzését nyinak. sem formailag, sem tartalmilag nem tartja helyénvalónak-