Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-02-24 / 8. szám

közgyűlésén jelentette be, a másikat nógrádi esperességi közgyűlés előtt tette. Mind a két 50 ezer koronás ala­pítvány tőkéje be van fizetve, az alapítólevelek készek. Egy szép ós istenes cselekedet. A háborús viszo­nyok a nagykállói református egyház — mint talán sok más református gyülekezet — pénzügyi helyzetét is fel­borítván, szükségesnek mutatkozott az egyház függő költségeinek rendezése; ennélfogva a presbitérium elha­tározta, hogy ingatlanságaiból egy különálló parczellács­kát elárusít. A határozat meghozatala után megjelent Görömbei Péter lelkész előtt Paál György presbiter és gazdálkodó gondnok és azon ajánlatot tette, hogy ő a jelzett és eladásra szánt hét holdnyi földet megveszi s azonnal kifizet érte 14.000 koronát, oly módon, hogy a hét hold föld maradjon továbbra is érintetlenül az egy­ház nevén; ellenben azt kéri, hogy a holtigvaló haszon­élvezeti jog az ő és neje, Ivánka Erzsébet, javára be­kebeleztessók. Haláluk után a haszonélvezeti jog eltöröl­tetvén, a hét hold föld, mint Paál György ós Ivánka Erzsébet hagyománya, tehermentesen maradjon a nagy­kállói református egyház tulajdonában. A presbitérium az adományt hálás szívvel fogadta s az eljárást a foko­zatos egyházi hatóságok útján folyamatba tette. Igazán szép és istenes cselekedet. Talán azért is érdemes és méltó a nyilvánosság elé való hozatalra, hogy hátha — exempla trahunt. Kitüntetés. Kertész Lajos ref. tábori lelkész, az ellenség előtt tanúsított vitéz és önfeláldozó magatartása elismeréséül" a II. oszt. lelkészi érdemkeresztet kapta. Kenessey Béla emlékezete. A kolozsvári ev. egy­ház az elhunyt nagyérdemű ref. püspök emlékére ala­pítványt létesít. Az Ev. Egyházi Életben dr. Schneller István kolozsvári egyet, tanár ír szép méltatást Kenessey Béláról. A vértesaljai ref. egyházmegyében megüresedett világi aljegyzői állásra beadott szavazatok közül dr. Va­sadi Balogh Györgyre 16, dr. Balassa Imrére 14 és Szűcs Károlyra 4 szavazat esett. Abszolút többséget egyik sem kapott s így az előbbi kettő között új szavazást ren­deltek el. A vadkerti ref. gyülekezet a reformácziói jubi­leumi emlékalkotással református felekezeti népiskolát óhajt létesíteni. Erre eddig a következő adományok foly­tak be: Kévés János 500, Frittmann György 500, Kévés Márton 500, Ferber Jakab 400, Vásárhelyi Pál 200, Frittmann Henrik 200, Viesz Henrik 200, Botykai István 200, Hirsch Konrád 100, ifj. Hirsch Konrád' 50, Fritt­mann István 50, Mőzi Sándor 40, Hirsch József 200, összesen 3140 K. Szép eredmény! A Magyar Mérnök- és Építész-Egyletben f. évi február hó 22-én, pénteken, este i /2 7 órakor egyetemes szakiilós volt. Takaró Géza kőbányai ref. lelkész, mint vendég, nagyértékű előadást tartott Római műemlékek Arábiában, Szíriában és Petrában czímen, az általa fel­vett vetített képekkel. Jubileumi adomány. Üzv. báró Vay Sándorné sz. Waldeck Matild grófnő a reformáczió négyszázéves jubi­leuma alkalmából 10,000 K-ás alapítványt tett a sárom­berki ref. templom fenntartására. A sáromberki ref. temp­lomot Teleki Sámuel gróf erdélyi kanczellár építtette. Dédunokájában, Teleki Sámuel grófban a fiág utolsó sarja halt el, az. ő emlékét örökíti meg a jubileumi ala­pítvány. Új perikopa-rendszer. Az ev. egyház egyetemes gyűléshez Haendel Vilmos főesperes indítványt terjeszt be új jferikopa-rendszer készíttetése tárgyában. Az egye­temes közgyűlés a MELE-nek adta ki tárgyalás végett az indítványt. A MELE választmánya új perikopa-rend­szerek összeállítására szólítja fel a lelkészeket. Egyetemes felügyelöválasztási mozgalmak. Az ev. testvéregyházban nagyjelentőségű mozgalom folyik. Egye­temes felügyelőválasztásra készülnek. Az egyetemes köz­gyűlés alkalmával a bizalmas értekezleten dr. Zsigmondy .Jenő és Szentiványi Árpád jelöltsége mellett foglaltak állást. Jánoska esperes állásfoglalásáról már értesültünk. Most azt adjuk hírül, hogy a bánsági és zólyomi egy­házmegyében a szavazatokat dr. Osztröluczky Miklósra adták le. , Jubileumi gyűjtés. Az élesdi ref. egyház a refor­máczió jubileuma alkalmából 1340 K-t gyűjtött, a mely­hez a néhai Makay Károly- ref. lelkész családja 350 K-val járult. Adomány. A vak katonák bibliáira a gödöllői ref. egyház 69, dr. Joó Imre Nagykőrösről 5 K-t küldött. ISKOLA. Igazgatóváltozás. A hódmezővásárhelyi ref. főgimn. igazgatója, dr. Imre Lajos, 35 évi tanári szolgálat után nyugalomba vonult, helyét Nagy Sándor foglalta el. Az állami kenyér. Sólyom Ferencz nagybányai kántortanítót a miniszter az ottani áll. elemi iskolához rendes tanítóvá nevezte ki. Theologiai internátus,. A sárospataki ref. theol. akadémia tanárkara a létesítendő theol. internátus terve­zetét kidolgozta s az igazgató-tanács elé terjesztette, hogy elfogadás esetén az egyli. ker. közgyűlés is tárgyalhassa. Kár, hogy a czella-renclszer álláspontjára nem helyez­kedhettek ; Sárospatakon is több theologus lesz kénytelen egy szobába szorulni, az igazi munkálkodás nagy hát­rányára, A felügyelet, nevelés legmegfelelőbb módjának azt tartják, hogy egy theol. tanár családjával az inter­nátusban lakjék. Kívánatosnak vélik azt is, hogy a többi theol. tanár is — lehetőleg családjával — meglátogassa az internátust és az ifjakkal való nevelői érintkezés által az internátus igazi pedagógiai czélját előmozdíthassa. A háború alatt és a megélhetési viszonyok javulásának beálltáig teljesen- ingyenes ellátást nyújtana az internátus a kötelességtudó, kifogástalan magaviseletű theologusok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom