Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-11-24 / 46. szám

könnyel a'szemünkben köszöntjük, csókoljuk fehér ruhájának szegélyét. A Béke ártatlan szelíd arcát még nem látjuk, még nem tudjuk: milyen? Még nem merjük felvetni tekintetünket, hogy sugárzó szemeiben gyönyörködjünk. Még lent jártatjuk tekintetünket a földön, ahol köntöse a véres, hidegfcsarat érinti. De minden aggodalmaink és szenvedéseink közepette is, szívünk telve van megrendült örömihel. Csak színünk dobogását érezzük; nincs gondolatunk, csak érzésünk, az a felszakadó, felli jongó érzésünk, amikor újjászületik a világ. Barát és ellenség mindnyájan, akikben még egv kis nemes érzés van. nem kétlem, mindnyáian akariuk, h íVüik, várnik a békét és már a gondolatára is fátyolt borítunk az elmxrnilt keserves négy esztendőnek minden veszteségére és fájdalmára. Buzgó imádságban kérjük azért ,az egek Urát, hogy küldje el mihozzánk az állandó békességnek Angyalát, ihlesse meg azoknak szívét is. akik országok és népek kormányzására, hívattak el. hogy mindnyáian egy szívvel és egy akarattal az úi Magyarországnak, a mi sokat szenvedett hazánknak, fe ebben őseink vére hullása által megszentelt Református Anyaszentegyházunknak felvirágoztatására dolgozzunk. De most szeretett. Híveim, midőn az IdveMto születési innenére való előkészületnek, az Adventnek küszöbén állunk, hjttel és bizalommal kériük mi is a mennyei Jelenések íróiával: ,,Jövel, óh iövel Te is ITram Jézus és mindenek felett ad a Te békességedet nekünk, hogy terjedienezen a meggyötört földön az Isten országa, az igazságnak és hűségnek, a szeretetnek és encresztelékenységnek megszentelődött érzése. Ezzel a lelkülettel) ezzel a megszentelődött érzéssel teljesítsük mindnyáian kötelességünket, az isteni gondviselés által számunkra kijelölt munkakörben. Rendületlenül bízzunk abban, hogy az ezer éven át annyi vésztől és vihartól hányatott Magyar haza nem .semmisülhet meg. Rendületlenül higyiük, hogy lelki és testi tulajdonságaiban oly kiváltó magyar faj nem játszotta el még szerepét, hanem a jövőben is a kultúrának és szabadságnak védő bástyája leend. Rendületlenül reménykedjünk, hogy a magyar gondolat, a magyar eszme vele szemben idegen, a magyar lélek nemességét meg nem értő hatalom befolyását legyőzve, a magyar népköztársaság keretében minden egyes magyart egyesít és hazánk a nagy megpróbáltatásból nem megtörve, hanem megifjodva és megerősödve fog kikerülni. Cselekedje a kegyelmes Isten, hogy a nemzet minden tagja a helyzet komolyságának tudatára ébredjen és a pártoskodás vészthozó szenvedélye kialudjék! ' Ezzel az óhajtással és jó reménységgel kérlek titeket szeretett Híveim, hogy mindnyájan tegyük meg kötelességünket és dolgozzunk azon, hogy a magyar köztársaság törvényes kormányának, a béke és rend helyreállítására, a közjólét biztosítására irányuló tevékenységet siker koronázza. Minden erkölcsi és politikai hatalomnak arra kell törekednie, hogy a magyar nemzet ezfekben a sorsdöntő napokban, midőn mindenfelől szorongattatunk, felejtsen el minden széthúzást, faji és felekezeti viszályt és törekedjék vállvetett munkában, testvéries egyetértésben az új Magyarországot megalapozni. Erre kérem szeretettel egyházkerületem gyülekezeteinek Elöljáróit és Titeket mindnyájan kedves Atyámfiai. • ' ' n „A békességnek Istene legyen mindnyájan veletek!" Rom. XV. 33. Budapesten, 1918. évi nov. hó 22. Atyafiságos üdvözlettel Petri Eleh püspök. Forradalom az egyházban, A nagy napok sorsdöntő eseményei nem hagyhatják érintetlenül és mozdulatlanul a mi egyházi életünk alkotmányát sem. Tüzeket gerjesztő csóvák hullottak és repültek szerteszét. Ráestek .a mi egyházunk épületére is és márég (

perzselgetik azt, amit- eddig a kényelmes, hosszú megszokás folytán is szentesítettnek, szinte örök életűnek véltünk. A jövő még sok tekintetben bizonytalan, de az nem lehet kétséges, hogy nem nézhetiük összetett kezekkel, révedező lélekkel a nagy események folyását. Egyházunknak a nagy időkhöz mért belső forradalomra, átalakulásokra, nevezzük a régi jó nevén: új reformációra van szüksége. Ez a belső forradalom lényegében nem most indult meg. Évtizedek csendes és eleddig pcm nagy méltánylásban, nem egyszer gúnnyal, kicsinyléssél kisért munká.ia előzte meg, készítette elő és most a forradalmi tűztől hevülő lelkek elérkezettnek látják az időt, hogy zászlót emeljenek azzal a felhívással: jöjjetek és legyetek segítséggel nekünk azokban, amelyek a mi megmaradásunkra, egyházunk új életének megalapozására és kiépítésére valók. Szükségtelen rámutatni arra, amit e két forradalmat és két köztársaságot megért lapunk is annyiszor hangoztatott, hogy az állammal való egvre szorosabbá alakuló kapcsolatok folytán egyházi életünk igazi kálvinista jellege és ön£entartó ereje mindinkább szétmorzsolódott, hogy munkája fent és alant rideg formalizmusba kövesült. De rekriminálások, sóhajtások nem használnak semmit. A nagv feloesudások. ébredések naniait éliiik és nem dermedt késlekedéssel, hanem úi élet után epedő vággyal, béklyók, fallaciák lerázást után szabad, bátor, bizonyságtevésekre kész lélekkel, egyesült erővel kell hozzáfognunk a nagy munkához. Hiszen mélyen át kell éreznünk és másoknak is meg kell látniok raitunk, hogy mi egyenként és összesen, az egyház szent közösségében is tisztító, salakokat levonó tüzeken megyünk át az új korszakba. Igazi, belíTő forradalomnak, új reformációnak kell hát végbemennie egyházunkban. A régi „fortwurstlizásu