Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-20 / 3-4. szám

a fa öléért fizetnek ma is egy baranyai egyházban 16 K-t befuvarozással együtt s a lelkész ugyanazt a fát megveszi 100 K-ért. A búza mm.-ja helyett kap 14 K-t s. megveszi 48 K-ért. Talán ezt* ne folytassuk. Mindenki érzi, miről van szó. Nem is ez a probléma. Nem az a probléma, hogy a múltra nézve sok ref. lelkész rémítő adósságokba merült. Nem az a probléma, hogy szomszéd lelkésztársam három fiát s egy'leányát taníttatta a múltban s egyetlen fiára ráment egy évi készpénzfizetése. Nem az a probléma, hogy egy tízgyermekes protestáns lelkésztől szocziálista lapban láttam föltéve a kérdést: ki veszi észre, hogy az ő 2400 K fizetése ma csak 240 K-t ér, hogy abból tíz gyermeket kell nevelnie és neveltetnie, hogy fiait az iskolákból hazaküldik, mert nincs czipőjük ? Stb. Nem az a probléma, hogy a kik fiatalok vagyunk, teljes reménytelenséggel néztünk két évig a jövőbe s hogy családos lelkésztársaink szenvedhettek és nélkülözhettek két esztendeig annyit, a miről nekünk, családtalanoknak, csak halvány sejtelmünk lehet. De az a probléma, hogy, a mikor jog szerint, a jövőre nézve, az épen összeülő zsinat mind ennek a soksok reménytelen hajósülyedésnek egyetlen határozattal véget vethetett volna, legalább 1500 ref. lelkész nyomorúságához egyetlen szava, egyetlen nemes gesztusa nem volt s 1500 családot kidobott újra a legviharosabb tengerre : a népnek nyomorúságos, kolduskönyörgést váró jóakaratára. Vagyis — eljött a tíz év, egyezkedjék gyülekezetével mindenki, a hogyan tud. S még nagyobb probléma, hogy ez a jóakaratúnak épen nem nevezhető mulasztás fölvetette a magyar református ,egyház lenni vagy nem lenni kérdését sok százezer hívünkben: ha kétszer vagy háromszor annyi egyházi adót kell ezután fizetnem, szükség van-e tulaj donképen arra az egyházra Legalább 1500 lelkésztársam nevében jelenthetem a magyar ref. egyház vezetőinek, hogy ez a probléma megvan. Méltóztassanak már most elképzelni, mi lesz a kérdésre a felelet olyan helyeken, a hol amúgy is épen a körül a kérdés körül talán 100 évek mulasztását kellett volna helyrehozni vagy a hol minden erőfeszítésünk ellenére is olyan bomlasztó erők működtek, a mik erősebbek voltak nálunknál ? Legyünk egészen őszinték: nem bottal ütöttük legnagyobbrészt mi magunk is, a kik hirdetni merték közülünk, hogy korhadt a magyar református egyház épülete, siessünk új, erőteljesebb lelket vinni bele, mert nem fogja kibírni az elkövetkezhető korok ós események viharát? Mi történnék ma nálunk, ha a mindent felforgató orosz vihar itt is kezdené megmozgatni a vizeket? Hányan tudják közülünk, hogy a „Népszava" kiadásában nemrég megjelent „A csuhások" cz. röpiratban ott voltak már ezek a szegény, nyomorgó, de nagy eszményeknek élő, nemzetnevelő református papok is? Nem Don Quijote-ok vagyunk-e mi, a kik százfelé folytatunk szélmalomharczot, de nem vesszük észre, hogy — mint a bűn a lelkekben — belülről erjednek egyházunkban olyan erők, a miknek a leküzdésére elsősorban kellene embereket és paragrafusokat kiállítani a gátra ? Mi lesz már most a fölvetett első problémával kapcsolatban ? Nem felelek meg rá. Az esztétika azt mondja, hogy a művész ne fessen meg és ne mondjon el minden részletet, hanem sokat csak sejtessen, csak éreztessen. Sejtik-e a magyar ref. egyház vezetői -*- tiszteletteljesen kérdem—, mennyi véres orczapirulásunk, menynyi gyalázatunk, mennyi kereszthordozásunk, mennyi kiábrándulásunk lesz ós volt már abban a sejtelmes félhomályban, a mikor odaáliottunk a népünk elé: „Engedjetek bennünket is élni!" Csak egy orczapirulást: egyik háromgyermekes lelkésztársamnak szemébe vágták, hogy „minek van annyi gyereke..." Már most — a belső-somogyi egyházmegye esperese karhatalommal is követelni fogja az egész díjlevelet, a felső-baranyai esperes szintén karhatalommal csak alamizsnát kér s így espereseinket is kitesszük olyan herczehurczának, a mit igazán nem volna szabad velük vállaltatnunk. A hány hely, annyi intézkedés s egyik kör intézkedése agyon fogja ütni a másik kör intézkedését. Egyházunk minden érdeke azt mondja, hogy ne engedjük ezt az állapotot. Egyetemes egyházunk érdekében legalább 1500 lelkésztársam nevében kérjük hát egyetemes egyházunk vezetőit, méltóztassanak azonnal keresni jogszerű formát a tanácskozásra s kérünk az egész református egyetemes egyház számára és érdekében a hitoktató-lelkészeket, az ifjúsági-egyesületi s diákszövetségi lelkész jellegű titkárokat is ideértve, a kik, mint egyházunk jövendőjének komoly hősei, a hivatalos egyháztól eddig vállveregetésnél egyebet nem kaptak — egyetemes, igazságos, egyenlő s a törvény erejével támogatott lelkészi fizetésrendezést. Kiss Qéza. AZ ÚJ PRÓBAÉNEKESKÖNYV DALLA MAIHOZ. (Árokháty Béla bírálatára.) Az új Próbaénekeskönyv zenei részével Árokháty Béla úr két helyen, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 44. számában és Az Ut folyóirat októberi számában is foglalkozik. A két czikk összetartozik, mert a mit a bíráló az egyikben állít, azt a másikban próbálja igazolni. Csak örülni lehet minden bírálatnak, a mely Próbaónekeskönyvünkre vonatkozik, még akkor is, ha ezt a legmagasabb szakértői pretenzióval látjuk fellépni s nem szabad zokon venni a legerősebb jelzőket és kifejezéseket sem, ha a bírálat máskülönben jóhiszemű s a szent ügyet kívánja szolgálni. Sajnálni csak azt lehet, hogy az új Próbaénekeskönyvhöz, különösen annak zenei részéhez eddig oly kevés hozzászólás történt s íme A. B. úr is a mű megjelenése után csak másfél óv múlva látta jónak, arra kritikai megjegyzéseit megtenni. * A helyhiány miatt e czikk késett.