Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1918-09-22 / 38-39. szám
hogy az ilyen egyenlő metrikai egységekből 0/2 hangjegyekből) álló sorban nem volnának-e bántóan kirívók a kadencziában a metrikailag ^2-nyi értékű 0/*) disszonancziák? Hiszen ez éppen élénkebb mozgást eredményezne a záradékban, ami mindenesetre zavarólag hatna a korálkadencziák sajátszerű elpihenő karakterére.*) Mindezt meglehetne magyarázni tisztán az unisono melódia ritmikájából is, de a harmóniában ezek a sajátosságok sokkal világosabban kitetszők. Hivatkozhattam volna továbbá a népdal sorvégződések analóg helyein található szintén súlyvesztó nyújtásokra, mint argumentumokra, de itt nem áll rendelkezésünkre elég hely a két különböző műfaj ilyen egybevetésére, mivel ez már messzebbre is vezetne. Csupán arra mutathatok itt rá, hogy a népdalok sorvégződéseiben is a czigányzenészek természetes* istenadta harmóniai és melodikai érzéke is mindig a súlytalan helyen lépteti be a dominánsszeptim hangzatot; az előtte levő hangsúlyos helyen alterált hangzatot játszik csaknem minden kínálkozó esetben, a sorzáró alaphang pedig nála éppúgy esik súlytalan, mint súlyos helyre. Itt természetesen a szöveg és a zene ritmikája között sokkal szorosabb a kapcsolat, mint a koráloknál. Sajnálatos félreértés van abban is, hogy én mintha „hibásnak tartanám a II. Pr. É.-t a kizárólagos páros tagú (a /2 , é jt ) ütemezés miatt is." Nem, ez hiba nem volna. Hiszen Bachnak mintegy 400 korálja csaknem nind */4 -es és Va^es beosztású, csupán egy van köztük 3 /2 ~es és mintegy 40 3 /4 -es. Én csak annyit mondtam, hogy ha már annyira ragaszkodik a bizottság a hangsúlyos kezdethez, akkor az ennek következtében megváltozott ritmusu melódiát a sok esetben neki sokkal megfelelőbb páratlan tagú metrikánál ritmizálja és ne 2 /»-essél, amely csaknem elkerülhetetlenné teszi a kifogásolt zenei hibákat (példákul az I. és "VI. zsolt.-t hoztam fel). Különben is ha Bach koráljait szigorúan mai hangjegyzésünk szerint írnánk át, abban is sok helyen inkább alkalmaznánk metrum, mint ritmusváltoztatást ugyanazon ének keretén belül is a pontos korálstilus fen tartásával. De még erre sincsen feltétlen szükség, ha nem áltatjuk magunkat azzal a félremagyarázott tétellel, hogy magyar zene csakis hangsúlyos kezdetű lehet. Ez már régen túlhaladott álláspont. Meglepett a Sz. J. úr czikkében az, hogy ellentmondást olvas ki ama két kijelentésem között, hogy énekeinket a legrégibb források szerinti hangjelzéssel adjuk ki és hogy örülnünk kell, hogy az illetékes tényezők megmaradtak a korális stilus mellett. Egyik gondolat teljesen fedi a másikat. Arra a kérdésre pedig, hogy én miképpen oldanám meg az Ék. vajúdó ügyét, azt felelem, hogy aszerint, amint4 egyik vagy másik szempont lenne a fontos — *) Bachnál a kadenciákban néha 1 /l t -os hangokat is találunk a szólamokban. Ezek azonban csak mintegy átfutó hangok és más elbirálás alá esnek, mivel az általuk létrejött élénkebb szólam-mozgás csak a szokásos kadencziális hangzatok alapján történik. vagy a Zahn-féle gyűjtemény szerinti lejegyzésben hoznám a dallamokat, hogy zeneirodalmilag is értékes művet kapjunk, vagy pedig koráljainknak legméltóbb, — Baxih-féle értelmezésében, amely mindenesetre legzeneibb és a mad igényeknek a legteljesebben megfelelő- s az egyházi stiiust megnemesítő lenne. Harmadik lehetőséget egyelőre nem tudok elgondolni, ha az ügy komolyságához méltóan komoly zenetudományi szempontokat sem akarunk elhanyagolni. Remélhetőleg bölcs vezetőink ezeket a szempontokat sem i'ogják lekicsinyelni és náluknál ebben illetékesebb tényezők véleményét is kérni fogják. Szövegtartalmát illetőleg még csupán azt volnék bátor ismételten hangsúlyozni, hogy a mai ember lelki igényeire legyen a szerkesztő bizottság első sorban tekintettel. És itt ne befolyásolássá magát a CL szám kabalisztikus varázsszerűségétől, sem a tradicziókhoz való mereven túlzó — bár érthető — ragaszkodástól, hanem tartsa meg csupán azt, ami a modern keresztyén lélekre felemelő, építő és vessen el minden mást. De végezzék ezt a fontos munkát irodalom- és nyelvtörténeti érzékkel is megáldott, Istentől ihletett lelkűek, akik tudják kellőképpen értékelni azt az üdvös hatást is, amellyel tősgyökeresen magyar nyelvű bibliáink és Énekeskönyveink népünk nyelvének különösen vonzó nemességet tudtak mindig kölcsönözni. Árokháty Béla. BELFÖLD. A pesti ref. egyházmegye közgyűlése. A pesti református egyházmegye folyó hó 17-én Budapesten tartotta évi közgyűlését. A szokottnál is csendesebben ment minden. Mintha a nagy sorsdöntő események elvonnák az érdeklődés előtt azt a munkát, mely egy láthatatlan világgal kötött szent szövetségben a láthatónak boldogításáért folyik. Pedig a biztató jelek nem hiányoznak. A hithűségnek, egyházszeretetnek és áldozatkészségnek megnyilatkozásaira az esperesi jelentés is örömmel mutat reá. Kivált a reformáció emléke hozta újabban nemes buzgásba a szíveket. S ha voltak is helyek, melyek fölött nyomtalanul ment át a jubiláris esztendő, ezek mint kivételek reménytelenségre okot nem adhatnak. Egy egész sereg rendkívüli adókivetés, új adókulcs, tárgyaltatott, igazolva a külső kényszerítés elengedhetetlenül szükséges voltát. De a Lélek jelenlétét bizonyítják a szépszámú önkéntes adományok, az Isten dicsőségére szánt összegeik. A gyöngyösi hívek például szinte erejükön felül áldoznak, hogy a tűzvész által okozott romok megépüljenek. Ott még a zsidók is segítségül jönnek s a már begyűlt összegek majd fele az ő nagylelkűségüket hirdeti. Beretyás János, Tarnay Endre és neje — ez utóbbiak már harmadízben — szép rendeltetésű alapítvá-
