Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-08-04 / 30-31. szám

kel alapították az ősök s csak szellemi fegyverekkel tarthatják fenn az utódok. A szellemi fegyvereket és fegyverforgatókat pedig csak a tanárok* állíthatják egyházunk szolgálatába. Nem szabad hát tétováznunk, bűn a késedelmünk. A református tanárképzésről sürgősen gondoskodnunk kell. Ha nem úgy, mint fentebb ajánlottuk, hát másképen, de mindenesetre jól. A meglevő és jövendő tanárokat pedig mindenképen meg kell becsülnünk, jobban mint eddig, hogy egész szívvel-lélekkel, soha nem lohadó lelkesedéssel tölthessék be szent hivatásukat. Videant consules, ne quid ecclesia detrimenti capiat! Mezőtúr.

Borsos Károly. A nőtheologusok kérdéséhez: — a nőtheologusok. Miután e lap hasábjain már több izben volt szó a nőtheologusokról, a nagy tiszteletű Szerkesztő úr, mélyen tisztelt és szeretett professzorunk engedélyével mi is, akik legközelebbről vagyunk érintve ezen ügyben, megszólalunk. Három pontba foglaljuk mondanivalóinkat: 1. Mi indított bennünket arra, hogy a theologiára beiratkozzunk? 2. Milyen szolgálatot óhajtunk teljesíteni egyházunkban? 3. Mit kívánunk az egyház részéről? 1. Az első pontra a következőkben felelünk meg: Tapasztalva a magunk és mások életében az igazi, mély vallásosság erejét, felemelő és nemesítő hatását, az ima által való bensőséges kapcsolatot Istennel; megismerve a biblia tanulmányozása útján Mesterünk tanításának fenségét, halálának megváltó erejét: feltámadt lelkünkben a vágy, hogy tapasztalatainkat közöljük embertársainkkal és különösen a nőkkel, akiket a magunk lelkén át jobban ismerünk. Kell, hogy a közlésnek megfelelő módját találjuk. Úgy gondoljuk, hogy a b'elmisszió, amely egyházunk körében már eddig is oly szép lendületet vett, a legalkalmasabb keret erre nézve. A fejlődés azonban új meg új követelményeket von maga után, befelé és kifelé. Mély tisztelettel és megértéssel kell kísérnünk református egyházunk pásztorainak féltő aggodalmát a nők egyházi szolgálatával szemben; de másrészt az egyetemes papság elvének minél szélesebb rétegben való érvényesítése úgyszólván egy napi halasztást és mulasztást sem tűr. A mi egyházunk „lelki ház". Ismerjük az áramlatokat, amelyek .a mi egyházunk híveinek lelkét is állandó ostromban tartják. Míg egyrészt védelemre kell felkészülnünk, másrészt bensőleg kell építenünk. Úgy érezzük, hogy ez alól a szent kötelesség alól nő voltunk egyáltalán nem ment fel bennünket. Sőt! Azért kopogtattunk a theologia kapuján, hogy megszerezzük a „lelki fegyverzetet". 2. Milyen szolgálatot óhajtunk teljesíteni egyhá- , zunkban? Nem a liturgiális szolgálat lebeg szemeink előtt. Sőt őszinte szívből kívánjuk, imádkozunk érte, hogy adjon az Ür mindig elég lelkes, buzgó férfit, akik az egyházi szolgálatnak ezt a részét ellátják. Itt nagyon is tekintetbe kell vennünk népünk konzervativizmusát, sőt ápolnunk kell ezt. Általában a hollandi Kuyperféle egyház ellenvetései (P. E. és I. L. 22. szám) mély bölcseségről és finom tapintatról tanúskodnak. Ami I. Kor. 14 : 34., 35. illeti: „az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben", uz a megjegyzésünk: ha az asszonyok (akiknek szolgálatát különben az ős keresztyén egyház és maga Pál apostol is méltányolta és igénybe is vette) női mivoltukhoz illő módon viselkedtek és beszéltek volna, aligha tartotta volna szükségesnek a levélíró a fenti intést. Mi, majd mint lelkipásztorok, a tanításban és gyógyításban látjuk hivatásunkat. Nagyon szomorú lenne és inkább haldoklásnak, mint gyógyulásnak tekinthetnénk, ha az egyházi teendők liturgiális és jogi része is igényelné a női munkát. Az elüljárás, az abszolút nyilvános küzdelem a férfiak dolga. Őket emeli, a női lelket pedig a legtöbb esetben természetellenessé formálja. Hogy Krisztus szeretetének, oktatásának a mélyen vallásos lelkületű nő megfelelő tolmácsa — amennyire ember az lehet, — az már elismert tény. Hogy végzett nőtheologusok meggyőző hite és hivatásérzete nagy hatással lehetne pl. a képzőintézetekből kikerülő, az ország különböző részében alkalmazást nyerő tanítónőkre, vagy gimnáziumi leánynövendékekre, az bizonyos. És ha a női betegekre gondolunk, akik gyakran nemcsak beteg testtel, hanem beteg vagy kételkedő lélekkel is kerülnek a kórházakba, szanatóriumokba, akik a nehéz napok, hosszú éjszakákon át magukra hagyatva keresik az igazi gyógyuláshoz vezető utat, mit jelentene számukra, egyházunk számára is, ha ezekben a nehéz órákban egy megértő, Krisztus szeretetétől áthatott női lélek közeledne hozzájuk, megfogná forró kezüket és lelküket az ima szárnyain az Úr trónjáig vezetné!? És a beteg lelkileg is megnyugodva, meggyógyulva, életkedvvel, az Isten jósága iránt hálával eltelve hagyná el betegágyát. Női lelkeken át megismertetni' a gyógyító Krisztust! Milyen csodálatosan szép hivatás, milyen fontos — és sürgős!! 3. Mit kívánunk az egyház részéről? Azt, ami a legfontosabb számunkra, ami az egyházunkhoz való kapcsolatot még inkább megerősíti, lelkesedésünket fokozza, kitartásunkat segíti: a meleg, érdeklődést, tanáraink és kollegáink részéről a szíves fogadtatást, szeretetteljes, figyelmes támogatást, egy év leforgása alatt megkaptuk. A theologia alma materré lett számunkra. Hisszük, hogy a theologia falain kívül is megkapjuk ezt az egész egyház részéről, miután czélunkat, törekvéseinket feltártuk úgy, amint azt tanárainkkal és kollegáinkkal szemben eddig is tettük. Ami helyzetünk rendezését illeti, arra nézve legyen