Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-06-23 / 25. szám

vele érdekközösségben álló többi köztisztviselőkkel karöltve védheti meg. Követelje egy olyan átmeneti minisztérium felállítását, mely megvédi a legeminensebbűl állami rend- és kultúra-fenntartó ós terjesztő osztályt a pusztulástól. Ez a minisztérium gondoskodjék élelmezési és ruházati központok által minden enemft méltányos kívánság teljesítéséről. Ha ruha kell, ne bankót adjanak, de szövetet; ha kenyér kell. ne kenyérjegyet, hanem kenyeret is, és hozzá más élelmiszert! Néhány napja a tanítók ezrei tűntettek Budapest utcáin. Vagy errefelé akarnak haladni: tüntetés, sztrájk, nemzetközi forradalmi szociáldemokrácia!? . . .*) Dr. Trócscmyi Dezső. KRÓNIKA. Szervezkedés. Érthetetlen az a közöny, amivel a magyar kálvinista egyház nézi a gyári munkások szervezését. Hogy a katholikus egyház nemcsak papiroson teremtette meg a „keresztyén szocziálisták" szervezését, hanem a valóságban is. bizonyítja az a rettenetes düh, amivel a Népszava lámadta az ő külön zsargonja szerint ,,papszamarak"nak titulált buzgó katholikus szocziálistákat. Bárcsak bennünket támadna már hasonló erős, fegyelmezett, öntudatos munka miatt. Talán a mi vezéreink azt gondolják, hogy a mi híveinket úgy sem ölelte még keblére a nemzetközi és atheista szocziáldemokráczia? Nagyon tévedni méltóztatnak. Elmúlt az az idő, amikor falun, vidéki kis városokban élő híveink az atyáik nyomában járva élték végig földi életüket. Ezernyi és ezernyi kálvinista ember hagyta ott faluját, szülőföldjét már a háború előtt is. Rengeteg kisiparos föladva a küzdelmet beáll a szakmája szerinti gyárba. Sok ezerre megy Budapesten, a környékén és a vidéki iparvárosokban azoknak a kálvinistáknak a száma is. akik mint napszámosok, kocsisok stb. dolgoznak a gyárakban. De el sem gondolható változást hozott létre a világháború négy esztendeje. Az ipari munkások, gyári alkalmazottak jobb keresete, a katonai szolgálat alóli felmentések tízezrével mozdították ki falvaikból a mi híveinket, akik soha rá sem gondoltak azelőtt a kasza, kapa elhagyására. Ezek mind a hadfelszerelési gyárakban iparkodtak elhelyezkedni. Ez új elemekre szemet vetettek a szervezett szocziáldemokrata munkások. Megindult az agitáezió, a meggvőző érvelés, akiknél ez nem használt: a terror, a ráijesztés, megfélemlítés, el egészen a bojkottálásig. Már pedig azzal jó előre is legyünk tisztában, hogy a mi különben is közönyös, legjobb esetben is lágy-meleg híveink túlnyomó perczentben elvesznek mindörökre kálvinista egyházunk számára, ha a szoeziálista ,,nevelés" alá fogják őket. És hogy ezt a veszedelmet senki se kicsinyelhesse le. ide iktatunk pár számot. 1914-ben a szociáldemokrata munkások száma a háború kitörése *) Magyar tanárok errefelé nem haladhatnak, Szerk. előtt volt 110 ezer. Ez leapadt a behívások miatt 45 ezerre. 1916. végéig a 45 ezer felemelkedett 55 ezerre. Majd — itt a veszedelem, amint rá,mutattunk! — 1917. év deezember végére az 55 ezer felemelkedett. 170 ezerre! A vas- és fémmunkások szövetségének a mult év végén, magának 75 ezer tagja volt. A magánalkalmazottak a régi 4800 tag helyett 27 ezret szmlálnak. A bányászok szakszervezete tagjainak száma 3600-ról 25.000-re, a vasutasoké 4500-ról 20,000-re emelkedett. Ezek a számok bizony nagy és fényes sikerről beszélnek. A szociálista vezérek is jól felhasználták a ..konjunktúrákat". Nálunk e hatalmas munkával szemben mi történik? Semmi. Ivezek, agyak, szívek mozduljatok már! BELFÖLD. Levél a Szerkesztőhöz. Nagytiszteletű Szerkesztő úr! Körülbelül egy esztendővel ezelőtt becses engedelmével egy czikket tettem közzé lapjában a gödöllői egyház siralmas helyzetéről. Igaz. hogy sok visszhangja nem volt soraimnak: a felsőbb egyházi hatóságok támogatása, a gárdonyi testvéregyház adománya — és mégis. Istennek legyen hála, ma már a beteg tag gyógyulásáról írhatok néhány sort. Hírre késztet magán az örvendetes tényen kívül a szerkesztőség részéről nyert bíztatás, s ifj. Benkő István: ..Adminisztráció és belmissziói" ez. ezikke. A gödöllői református egyház jelenleg eléggé rendezeti anyagi viszonyok közt van a körülményekhez képest. Ezt mindenekelőtt annak a kölcsönnek köszönheti, melyet a gyülekezet tagjai és barátai bocsátottak rendelkezésére. Az egyház anyagi erejét ugyanis éveken át emésztette az a 8 százalékos váltókölcsön, melyet temploma javítása alkalmával vett fel, s mely kamatostul lassanként az 50 ezer koronához közeledett. Az egyház, hogy e tehertől szabaduljon, egy pénzintézetnél amortizációs kölcsön felvétele érdekében tett lépéseket. Mikor ez megszavaztatott, akkor merült föl az eszme, hogy a szükséges pénzt magánosoktól, elsősorban tagjaitól vegye kölcsön. S ez az eszme megvalósult: az 50 ezer korona a kitűzött határnapra összejött. És pedig olyan feltételek mellett vétetett kölcsön, hogy az egyház a kölcsön adott összeg után 1'5'%-os kamatot fizet évenként, s ezenkívül az első 5 évben 1000—1000, a másodikban i 500—1500. a harmadikban 2000—2000, a negyedikben 2500—2500, az utolsó évben 3000—3000 koronát fizet vissza a tőkéből, így 25 év alatt megszabadul az egész adósságtól. A takarékpénztártól nyert ajánlatta] szemben ez több mint 70 ezer korona megtakarítását jelentette az egyház számára. De nem kis mértékben segítette elő a pénzügyek javulását a gyülekezet növekvő áldozatkészsége. Szeretném, ha Benkő István említett czikkének ez a néhány sora mélyen belevésődne minden lelkésztársam lelkébe,