Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-13 / 2. szám

A mi több, mint harmadfélroillió színmagyart számláló ref. egyházunk sohasem mondhat le arról, hogy az oly sokszor -Simándy Pál életét élő lelkipásztoraink és segédlelkészeink szerény megélhetését ne biztosítsa! Sohasem mondhat le arról, hogy különösen az „elnémuló harangok" hazájában roskadozó templomainkat, a magyarság eme fellegvárait, ki ne tatarozgassa, újra ne építse! Sohasem mondhat le arról, hogy a horvátoknak 1868-ban nagylelkűen odaajándékozott három régi magyar vármegyében s általában az egész Drávántúl. Ezékiel prófáta munkáját folytatva, össze ne szedegesse az ott szétszórtan lévő magyar csontokat és ébren ne tartsa bennük a magyar lelket! Sohasem mondhat le arról, hogy ki ne nyújtsa karját szeretettel az Oczeánon túlra is és ne igyekeznék odaszakadt véreink meg gyermekeik lelkéb'en is fönntartani az elhagyott hazához, annak nyelvéhez való ragaszkodását és szellemileg meg anyagilag megizmosodott fiainkat ne igyekezzék visszahívogatni az elhagyott hazába! Nem érdeke-e a magyar államnak, hogy ne kötözze meg kezünket oktalan megszorításokkal ? Hisszük is, hogy a törvényhozás törölni fogja a törvényjavaslat emez indokolatlan korlátozásait. Lehetetlenség is lenne, hogy a mikor a törvényhozás, a hierarchikus egyházszervezet és a király legfőbb kegyúri jogának természetes korlátain belül, teljes autonómiát kíván biztosítani a r. kath. egyháznak, ugyanakkor a nnfr 1791 óta tökéletes autonómiával bíró protestáns egyházak önrendelkezési jogát oly korlátok közé akarná szorítani, a melyeknek nyomát se találjuk a kath. autonómia tervezetében! Ez határozottan ellenkeznék az 1848: XX. t,-ez.-ben a törvényesen, bevett vallásfelekezetekre nézve megállapított „tökéletes egyenlőséggel és viszonossággal". Mi is azt kívánjuk tehát, a mit a jászói prépost kívánt az egyik napilap hasábjain a kath. autonómiával kapcsolatban, hogy teremtsen az állam teljes paritást a különböző egyházak közt. Szerintünk is ez a felekezeti béke első és fő biztosítéka. Az 1848: XX. t.-cz. fokozatos végrehajtásáról szóló törvényjavaslat mai formájában nem felel meg ennek a paritásnak, épen ezért azt csak az alapítványnak rövicl, záros határidő alatt való átadása mellett és a kifogásolt megszorítások mellőzésével fogadhatjuk el. Dr. Kováts István. KRÓNIKA. A Zoványi-ügy aktái. A „Lelkészegyesület" legutóbbi számában Zoványi nyilatkozik és valótlannak tartja a lap azon hírét, mintha ő a reformáczió 400 éves évfordulóját ügy tartotta volna legalkalmasabbnak megünnepelni, hogy Kálvin tanait kárhozatosaknak, az Újtestamentumot pedig mithologiának nevezi. Meghökkenve vettük a hírt, bár sehol sem olvastuk, hogy Zoványi hasonló hangzású régi tételeit f<t valaha is visszavonta Volna. Szerencsére, ez alkalommal sem ártatlanra vetítettük reflektorunkat, mert Zoványi helyreigazító sorainak közlése után a czikkíró megjegyzi, hogy „szócséplés, mely a dolog lényegén nem változtat". Úgy érezzük tehát, hogy az igazságot e pörben sem Zoványi oldalán kell keresnünk. Hogy mennyire nem, azt bizonyítják azok az újévi üdvözlőbeszédek is, a melyeket dr. Baltazár Dezső és dr. Lencz Géza váltottak egymással s a melyekből nagyon kiérzett, hogy inindakettő tulaj donképen kemény felelet akart lenni egy meg nem nevezett támadó ellen, a ki valószínűleg a debreczeni theol. fakultás egyháztörténelmi katedráján keresendő. Mi azonban azt hisszük, hogy ezzel az ügy még nincs rendben. Tessék Zoványi felolvasását közreadni ; vagy, ha ez nehézségekbe ütközik, úgy is el lehet dönteni a pört, hugy Zoványi egy újabb nyilatkozatában nemcsak azt hangsúlyozza, hogy mit nem tartott Kálvinról és az Újtestamentumról, hanem egész őszintén megmondja azt is, hogy mit tart (vagy tart-e egyáltalában még valamit) róluk ? Ezenkívül pedig a tiszántúli egyházkerületnek is lehetne valami köze a kérdéshez a szabályzat értelmében. És mit szólnak a megjelent és talán jó ösztönnel távolmaradó új doktorok a kérdéshez ? Hiszen ha Zoványi méltó volt a doktorságra, akkor ők nem lehetnek méltók, mert hiszen ők a Zoványiéval épen ellentétes ideálok szolgálataiért kapták a kitüntetést és megfordítva. A legjobb felelet természetesen szerintünk az lenne, ha a theologus ifjúság a jövőben, mindaddig, míg Zoványi „értékeli" ott Kálvint és a Krisztus anyaszentegyházát, messzire elkerüli a debreczeni fakultást és más theologiákra költözik. így volt ez régen is és így van most is külföldön, a hol az egyes tanárok ős fakultások theologiai irányuk szerint vonzzák vagy taszítják az ifjúságot. Nálunk ez persze utópia, sőt, emlékezvén a pataki példákra, nálunk valószínűleg előbb lesz még Zoványi hős és mártír az ifjúság előtt, mint destruktív professzor, a ki a tudományra nem igen támaszkodható czinizmus gúnyjának maró vitriolával is öntözgeti a szegény theologus ifjúság hitének sokszor amúgy is nagyon gyönge plántáját. De adja meg végül a feleletet e támadásra a tiszántúli papság is. Adja meg illetékes alkalmakkor és adja meg főleg úgy, hogy fiait nem adja Debreczenbe. A tiszántúli kerület pedig expiálja a maga, Zoványit Debreczenbe vivő vétkét azzal, hogy fölállít még egy egyháztörténelmi tanszéket s miután Zoványi a lelkészvizsgálati bizottsági tagságra úgy- sem akart reflektálni, teljes erejével ezt a tanszéket favorizálja addig is, a míg a Zoványival való végleges leszámolás elkövetkezik. Azt olvassuk különben, hogy Zoványi felolvasását Kan Béla debreczeni professzor, a „Debreczeni Prot. Lap4

szerkesztője, tüntetőleg otthagyta. Ezt elismeréssel közöljük, bár sajnáljuk, hogy a tiszántúli papság tájékoztatására Kun Béla nem közölte lapjában a saját és az egyházkerületi elnökség véleményét. Itt a mindenáron való békességkeresés feltétlenül kisebb érdem, mint a uyílfc és energikus tiltakozás. V