Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-05-19 / 20. szám

közlemények egyáltalában nem használtak a mi amúgy is sokfelől tépázott egyházunk presztízsének. Elpalásto­lásnak szószólói természetesen soha sem voltunk; a kér­lelhetetlen kiküszöbölés ellen sincs egyetlen szavunk sem, de nézetünk szerint ennek megvan a maga rövid, rendes és tapintatos útja-módja. EGYHÁZ. Lelkészbeiktatás. Április hó 28-án iktatta be Lé­vay Lajos, a vértesaljai ref. egyházmegye esperese a pátyi lelkészi hivatalba ifj. Somogyi Kálmánt, az egy­ház volt h. lelkészét. A beiktatáson részt vettek az ifjú lelkész atyja: Somogyi Kálmán ádándi lelkész, egyh. ker. tanácsibíró, a szomszédos lelkészek közül többen és Peterdy Károly bicskei járásbíró. A beiktatás után az új lelkész az Ap. Csel. XX. 24. v. alapján mondott be­szédet. Fej fa és kereszt. A katonai hatóságok több helyen a református katonák sírját is kereszttel jelöltették meg. A konvent lelkészi közbenjárására a es. és kir. hadügy­minisztérium elrendelte, hogy a református katonák sír­ját a nálunk szokásos fejfával kell megjelölni. Hogy alkalmilag hivatkozni lehessen rá, a rendelet számát is ide iktatjuk: Abt. 10—Y. L. 2213—1018. Vallásos estély. A kapovári református egyházköz­ség 1918. évi május hó 15-én (szerdán) délután fél 6 órakor templomában egyházi célokra jövedelmező vallá­sos estélyt tartott, amelyen Haypál Benő budapesti ref. lelkész tartott beszédet a sajtó jelentőségéről. Adomány. Darányi Mihály ref. tábori lelkész egy istentisztelet alkalmával .,kitett sapkájában" a verseei templomra 145 K-t, a Katonák vallásos irataira 100 K-t és a. Református Katonák Lapjára 87 K-t gyűjtött és küldött be hozzánk. Az Összegeket rendeltetési helyükre juttatjuk. ISKOLA. A dr. Szöts Farkas alapítványra koszorú-megváltás címén a következő adományok érkeztek: Lorántffy Zsu­zsán na-Egyesülct Leánykollégiuma 70 K, Baár-Madas ref. felső leányiskola tantestülete és növendékei 100 K, Luka László 50 K, Németh Zoltán 50 K, báró Rad­vánszky Gézáné 100 K, összesen 370 K. Az alapítványra eddig befolyt 5893 K-val együtt 6263 K. A főiskolai in­ternátus ifjúsága nevében hálás köszönettel nyugtázza: Csekely Sándor theol. szénior. Nyugdíjutalványozás. A vallás- és közoktatásügyi rnagy. kir. miniszter Nagy Károly volt kolozsvári ref. theol. akad. r. tanár részére 6480 K évi nyugdijat és 1000 K évi lakbérnyugdíjat utalványozott. A debreczeni egyetem hittudományi kara és a Zoványi ügy. Minden kommentár nélkül vesszük át a Debr. Prot. Lapból a következő hiradást: A kar egy­hangúlag hozott határozattal kijelentette 1. hogy az év­záró ünnepélyen a rektor mellett a theologiai dékánnak is értekezés vagy beszéd tartásával történni szokott sze­replését ez alkalom mai nem óhajtja; 2. hogy a deczem­beri felolvasás tartalmáról s irányzatáról tudomással nem birván, azért a teljes felelősséget a felolvasóra hárítja s a felolvasással sem előzetesen, sem utólag szolidaritást nem vállal. GYÁSZROVAT. Pro memória kiadjuk azt a gyászjelentést, amelyet b. e. dr. Szőts Farkas elhunyta alkalmából a család adott kí, azzal a megjegyzéssel, hogy a szomorú gyászesetről a budapesti ref. theol. akadémia fenntartó testülete és tanárkara és a. főiskolai internátus if júsága is'adott je­lentési. Az előbbin Fii. I. 21, az utóbbin Dániel XII."3. volt a találó Ige. — Mondanunk sem kell, hogy ezekre helyből és vidékről sok száz részvétirat érkezett. Szőts Farkas né szül. Fromm Anna úgy a maga, mint gyermekei, unokái és a kiterjedt rokonság nevében mély fájdalommal jelenti, hogy férje Szőts Farkas a budapesti református theologiai akadémia tanára, a fő­iskolai internátus felügyelője, m. kir. udvari tanácsos, a vaskoronarnd III. oszt. lovagja, a theologiai tudomá­nyoknak tiszteletbeli doktora, a dunamelléki református egyházkerület tanáesbírája, presbiter stb. május hó 12-én reggel 4 órakor, áldásos életének 67-ik, boldog házassá­gának 35-ik évében, súlyos szenvedés után az Úrban csendesen elhunyt. Drága halottunk porrészeit május hó 15-én délután 4 órakor a református theologia díszter­mében (IX., Ráday-utea 28.) tartandó gyászszertartás után a kerpesi-úti temetőben helyezzük nyugalomra. — ..Boldogok a halottak, kik az Úrban halnak meg." Buda­pest, 1918. május hó 12., — Szőts Ernő, Kollener Ár­pádné. szül. Szőts Irén, dr. Szőts Farkas gyermekei. Szőts Eniőné, szül. Kiss Margit;, dr. Szőts Farkasné, szül. Kulcsár Aliee menyei, Kollener Árpád veje. Szőts Gábor, Kollener Éva, Kollener A dá in unokái. Fromm Antal apósa. 186 rom szeám. Pályazatí hirdetés. A nagykőrösi és dunamelléki reform, tanítóképző intézet fenntartó testülete pályázatot hirdet eltávozás folytán megüresedett vallástan-, történet- és földrajzi rendes tanszékre. Pályázhatnak református vallású 1. tanítóképzőintézeti, 2. középiskolai oklevéllel bíró taná­rok. Ref. lelkészi oklevéllel bíró s a pedagógiai tantár­gyak tanítására képesített egyének előnyben részesülnek. A megválasztott tanár évi fizetése a, fenntartó testülettől 2400 K törzsifizetés, mely a szolgálati -időnek megfelelő fizetéskiegészítési államsegéllyel egészíttetik ki, az ál­lami tisztviselőkével egyenlő lakbér, melv a TX. fiz. oszt.-ban 600, a VITI-ban 780, a VIT-ben 960 K és 5 izben 200—200 korona korpótlék. A megválasztott tanár jogosult és kötelezett tagja, az Orsz. tanári nyugdíjintézetnek s állását 1918. szep­tember hó 1-én tartozik elfoglalni. : — Amennyiben nőt­len tanár választatnék meg, kötelessége lesz az intézeti köztartás (internátus, konviktus) felügyelői tisztének be­töltése, melyért azonban a köztartásban teljes ellátást (koszt, lakás, fűtés, világítás, takarítás) nyer. A pályázat határideje: 1918. jún. hó 15. A pályá­zati kérvények a szükséges okmányokkal — keresztle­vél, lelkészi, tanári oklevél, szolgálati bizonyítvány, or­vosi bizonyítvány, esetleg tudományos munkák — fel­szerelten a ,,Fef. tanítók épzőintézet Igazgatóságához Nagykörös" küldendők. Nagykőrös, 1918. május hó. Váczy Ferencz Patonay Dezső a tanítóképző-intézet igazgatója­­ai igazgató-tanács elnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom