Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-28 / 17. szám

útjából elháríthatjuk azokat az akadályokat, amelyeket a történelemből ismerünk. Mi mélységesen boldogok és hálásak vagyunk a ke­resztyén protestánsok közötti közeledés eme vágya miatt és minden tehetségünkkel dolgozni fogunk annak az összejövetelnek előkészítésén, melyet a maga idején ösz­szehívunk. -Minden tiszteletünk mellett, amellyel a genfi testvé­rek iránt viseltetünk, nem hallgathatjuk el azt a meg­jegyzésünket, hogy levelük egy-két részlete nagyon en­tente-párt ízű és színezetű. Már megtörtént dolgokért való invektivákkal, hivatalos „helytelenítésekkel" nem lehet előkészíteni a jövő megértés és testvéries kibékülés útját. Erre a levélre küldte most dr. Baltazár Dezső püs­pök az 0. R. L. E. nevében a következő választ: Nagy lelki örömmel olvastuk azt a levelet, melyet 1918. évi február hó 22-ről keltezve 1917. évi november hó 2-án tartott közgyűlésünk átiratára válaszul adni méltóztattak. Ürömünk alapját az evangéliumi szeretét közösségének konstatálása képezi; de növeli az önök ré­széről tett ama kijelentés, hogy ennek az általános szere­tetbeli közösségnek fokozásául tekintik a mi magyar református egyházunk és az önök egyháza közötti érint­kezés alkalmait. Nem mulaszthatjuk el hálás köszöne­tünket épen e tárgynál leróni önök iránt. Hálával emlé­kezünk a jóságról, amelyet mindazon tanuló ifjaink és látogatóink iránt a múltban tanúsítottak, akik önöket a nagy Kálvin János földjén ihletért felkeresték. Sok lelki erőket vettünk önöktől, várunk és kérünk a jövő­ben is. Köszönjük a testvéri részvét érzésének kifejezését is. Önöket megvédelmezte az isteni kegyelem, hogy nem kellett a véres hullámok között hányattatniok, nem kel­lett értékeket és életeket a pusztításba áldozatul vetniök. Ugy véljük, hogy ez a választottság kötelezi önöket leg­jobban arra, hogy a földi értelmű ítélkezés fölé emel­kedjenek. Nehéz dolog ez. Majdnem emberfeletti. Hiszen Jézus is csak úgy tudott emberek felett igaz ítélettel megállani, hogy részesévé lett az emberek nyomorúságá­nak, szenvedésének. Meg vagyunk róla győződve, hogy ha önök magu­kévá teszik Jézusnak a békességre vonatkozó tanácsát, hogy t. i.: az nem ítélet, hanem szeretet útján érhető el s ezen tanács lelkével bontják ki a hívogató zászlót, akkor meg is lesz annak az áldott eredménye. Mi nem törvényszék, hanem Jézus elé kívánunk állani. A törvényszék az emberi imbolygó igazság kere­sésével és vitatásával csak ellentétekre s megosztásra vezetne bennünket. Ahol a bizonyítékok hitelét minde­nik fél kétségbe vonja s ahol állításokkal szemben úgy állanak a tagadások, mint a nemzetközi viszonylatban, hogy t. i.: nincsen földi bíró, kinek módjában lenne az igazságot megállapítani, ahol érzelmekkel és hangulatok­kal minden ténynek a képét változásokra lehet elfor­dítani, ott teljesen czéltalan volna bírói szempontok sze­rint folytatni az eljárást. De Jézus elé oda állunk nyu­godtan. Nem az igazságunkkal, mert Pál apostolként magunk sem merjük megítélni magunkat, hanem azzal a lélekkel, amely tudja szeretni ellenségeit is, tud imád­kozni a háborgatókért és tudja áldani azokat, akik át­kozzák. Ilyen igékkel jegyzett zászlót kértünk mi az önök kezébe, hogy hívtak volna ott a megszentelt klasszikus földön tetemre minden protestáns lelkészt: tegyen bi­zonyságot, hogy az ellentétek véres hullámai felett is át tudja-e nyújtani mindenki egymásnak az evangéliumi békesség, a krisztusi szeretet kezét. Mi nem ismerünk olyan egyházat, amely a maga hivatalos egyetemében szolgájává lett volna a kormá­nyoknak a hódításra vonatkozó bűnös vállalkozásukban. Ha van ilyen egyház, a felett szánakozunk és nem tart­hatjuk keresztyénnek sem, mert hiányzanék belőle az, amely nélkül még az angyal beszéde is zengő érez. Lelkiismeretünket komolyan megvizsgálva kijelent­hetjük önöknek, hogy nemcsak helytelenítünk, de kár­hoztatunk is ebben a háborúban mindent, ami merénylet az igazság ellen. Ez a helytelenítésünk és kárhoztatá­sunk azonban minden oldalra vonatkozik a nélkül, hogy egyes emberekre, nemzetekre vagy tényekre kívánna reá mutatni. Egy világháború eseményei sokkal bonyolul­tabbak, azok rugói sokkal rejtettebbek, a felelősségek sokkal szétl'olyóbbak, semhogy emberi értelem az igaz­ság teljes nyugalmával eligazodhatnék felettük. Mi nem emberek igazságát keressük, mert az hiába való volna, hanem az Istenét a Jézus által. Az Isten igaz­sága mellett ott van a kegyelem, melynek alapja örök szeretet. Nem ítélet ez az igazság, hanem megbocsátás, megbékülés és kiengesztelődés. Ha az emberek e szerint az igazság szerint akarnak élni, mielőtt annak oltárához járulnának, menjenek haza és -béküljenek meg felebarátjukkal nem ítélet alapján, hanem szeretet alapján, mely mindeneket elfedez. Ennek az oltárnak papjaiul kértük és kérjük önöket. Ha e mellől prófétálnak, a trombita bizonyos zengésű lesz s az általa indított viadalban mindenki önmagát fogja legyőzni azzal a nemzetközi győzelemmel, amely a világbéke egyedüli alapja lehet. Fogadják el ismételt kérésünket és áldáskíváná­sunkat! Néhány szó ifj. Benkö István „Adminisz­tráczió és belmisszió" czimü czikkéhez. Ifj. Benkő István czikkéhez nagyon sok hozzáfűzni valóm volna. Inkább pro, mint contra. Vártam, hogy majd szólnak hozzá mások is. De úgy látszik, úgy gon­dolkoznak, mint én, hogy e rettenetes világégés e legbor­zasztóbb fináléjában csak azokkal foglalkozzunk, amire a legégetőbben szükségünk van s azt is, amit meg kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom