Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-21 / 16. szám

kötelezve. Megnyugtatásul ide kell írnom, hogy a lelkész kuriózumképen mutatta a díjlevelet s anélkül, hogy az állami bíróság háborús judikaturáját tanulmányozta volna, helyes ethikai érzéke sugallta, hogy a betű szerinti joghoz való ragaszkodás mily híjján lett volna minden méltányosságnak és erkölcsnek. Én tehát az elmondottakból oda. konkludálok, hogy a lelkészi javadalmak körében felmerülő sérelmeket törvényes fórumuk, az egyházi bíróságok elé kell terelni. Nem azt értem ez alatt, hogy a lelkész a kielégítetlen hitelező ridegségével perelje késedelmes adósát, hanem ha a békességes megegyezésnek, rábeszélésnek eszközeit sikertelenül merítette ki, türelmét nem veszítvén, igyekezzék békességesen abban megegyezni, hogy a fennforgó vita eldöntését vigyék a bíróság elé. Az ilyen megállapodás a bírói ítéletben való közmegnyugvást is elő szokta mozdítani. A bírósági irtat azért is ajánlom, mert az esetek annyifélék s olyan különleges szempontok szerint bírálandók el, hogy általános rendelkezések erőltetésével csak elégületlenséget keltünk legtöbb helyen. A bírósági út, különösen annak előkészítő stádiumai számos alkalmat nyújtanak a kapaczitáczióra, békés kiegyenlítésre, módot adnak az előadó vagy vizsgáló küldöttség helyes megválasztása útján a békés kiegyenlítés keresztülvitelére legalkalmasabb egyének kiküldésére. Hogy az általános rendelkezések erőltetése hová vezet, mutatja egyik legnagyobb egyházmegyénk példája, hol az esperesi tekintély megóvása szempontjából éppen akkor kellett a szokásos és — tegyük hozzá — törvény szerint kötelező egyházlátogatást felfüggeszteni, amikor az szükségesebb lett volna, mint valaha. Hogy pedig azoknak is megfeleljék, akik eddigi fejtegetéseim olvasása során ismét és ismét azt hajtogatták magukban, hogy nem a hogyan, hanem a miből kérdése izgatja őket, azt felelem, hogy csak a magunk erejére támaszkodjunk. Az egyetemes adóalap ki van merülve, ami azt jelenti, hogy utolsó fillérig azoknak a ezéloknak szolgál, amire rendelve van. Az 1848 : XX. t.-ez. fokozatos végrehajtásáról szóló törvényjavaslat kecsegtetett ugyan némi és fokozatos segélyemeléssel, de ezzel legjobb esetben a normális szükségletemelkedést tudjuk majd honorálni, a háborús szükségletekre mi sem jut ebből. S hol vagyunk ma az 1848: XX. t.-cz. fokozatos végrehajtásától? Egyetlen igénybe vehető forrás a hívek adózóképessége: rendkívüli adó vagy a rendes egyházi adónak átmeneti felemelése. Tapasztalatom az, hogy ha a felsőség határozata, jelen esetben a bíróság ítélete vagy a bíróság előtt kötött egyezség szükségleteket támaszt az egyházzal szemben, a fedezet előteremtése nem ütközik el nem hárítható akadályokba s köztapasztalás szerint a köznép a mai viszonyok között igen könnyen tesz eledet készpénzbeli köztartozásainak. Minden esetre ezekhez a nehéz, sok érdeket érintő kérdésekhez csak tapintattal, hozzáértéssel s a nép lelkületének ismeretével szabad hozzányúlni, mert ha egyszer tapintatlansággal, erőszakoskodással, követelődzéssel elmérgesítettük az ügyet valahol, azt csakugyan nem lehet többé helyrehozni. Egyébként óhajtom, hogy az államsegély felemeléséhez fűzött várakozása sokaknak váljék valóra, ami persze a kérdésnek legegyszerűbb és legbiztosabb megoldása lenne. Dr. Benedek Zsolt. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség kérelme gyülekezeteink lelkipásztoraihoz. Minden évben (rendszerint február hó folyamán) egy „diákvasárnap ' megünneplésével szokta a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség ápolni és fejleszteni protestáns egyházaink érdeklődését a maga munkája iránt, illetve azok iránt az elsősorban egyházi szempontból nagy jelentőségű czélok iránt, melyek egyik fontos tényezőjének tekinti magát. Ez évben május hó 5-ét tűztük ki „diákvasárnap"nak s ezért azzal a kéréssel fordulunk gyülekezeteink lelkipásztoraihoz, hogy ez eszmét magukévá téve segítsenek ezt a napot a hívek százezreinek összedobbanó gondolataival és érzéseivel olyan eseménnyé tenni, melynek továbbhullámzó áldásos hatásgyűrűi érezhetők lesznek a diákság lelki gondozásának fontos munkaterén. Nem szenvedhet kétséget, hogy a nemzet erejét véres verejtékezésig megfeszítő világháború után igazán erőteljes és boldog jövendőt csak az biztosíthat nemzetünknek, ha a vezetésére felnövekvő új intelligens nemzedékek erkölcsi erőkkel telten, nagy eszményeknek odaszentelt önzetlenséggel, nehézségekkel daczoló hősies hittel foglalják el a reájuk váró munkaköröket. Nekünk, akik birtokában vagyunk a tiszta és világos Evangéliumnak, mely nem kevesebb, mint „Istennek hatalma, most lesz talán nagyobb alkalmunk, mint valaha, bebizonyítani. hogy az evangéliumi keresztyénség milyen éltető és fejlesztő ereje nemzetek életének. Ez a nagy alkalom, amit a világháború felidézett reánk, egyúttal ünnepélyesen komoly felelősséget ró reánk. Éreztessük ezen a ,.diákvasárnapon" ennek súlyát önmagunkkal és gyülekezeteinkkel! Igehirdetésünk által véssük bele a szívekbe ez alkalommal evangéliumi keresztyénségünk nemzetnevelő és a nemzet számára vezetőket nevelő jelentőségének nagyszerű gondolatát! Élesztgessük a hívek ezreiben az öntudatos szeretetet azok iránt a felsőbb tanintézetek iránt, melyekben módjában van egyházunknak ezt a hivatását elsősorban betölteni s az iránt a diákság iránt, mely önmaga is felébredt anna.k tudatára^ hogy gyűjtenie kell jövendő szolgálatára a keresztyén jellem gazdag erőit! Imádságainkban egyesüljön mindnyájunk szíve Isten előtt abban a vágyban, hogy hatalmas Lelke ajándékozza meg nemzetünket a mai diákság soraiból olyan jövendő vezetőkkel, akik