Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-25 / 8. szám

ban s aztán a hűséges kötelességteljesítés kielégíthetetlen vágyaként ez sarkalta őt irgalmatlanul végig egy életen át, a jegyzői irodában, a tanári katedrán, a szerkesztői íróasztalnál, az akadémiai titkári hivatalban s otthon, a családjában is. Óh nem hiába, 4iogy a nagykőrösi tanárság apró, lélekölő gondjai elől a fővárosba vágyik, mert elkötelezettségét, hivatásának súlyát érzi, aztán nem hiába, hogy fővárosi életében állandóan egy szalontai csendes kis ház és kert után sóhajtozik s úgy vágyik a „nyájas körbe", mert igazi nyugodalma soha sehol sem volt, minthogy az ilyen diszpozicziójú embereknek nincs nyugodalmuk: egészen a temetőig. Mindenféle életpályán — hála Istennek — vannak ilyen nyughatatlan lelkek, a kik tulajdonképen mind méltók az emberek hálájára, de kevésnek jut osztályrészül a bolygó lélek mellett a teremtő lélek hatalma, kevés van olyan, a kit ez a nyughatatlanság a halhatatlanságba visz. Arany veleszületett természeténél fogva melanchóliára hajló, tépelődő, mindenre reagáló, rendkívül érzékeny lélek. Korának nagy politikai, társadalmi eseményei, családi bajai valósággal átviharzanak lelkén s úgy érezzük, hogy nemcsak lelkileg, hanem szinte testileg is átszenved minden nagy megrázkódtatást. S érdekes, hogy ennek nyomát csak lírájában s balladáiban látjuk, de ott is mindig úgy, hogy végeredményében egy magát csodálatosan fegyelmezni tudó, harmonikus * lélek bontakozik ki előttünk. Epikája pedig majdnem mindenegyes darabjában maga a megtestesült harmónia, a mely egy mesteri zenemű felséges összhangzatosságának erejével hat reánk és visz magával. 0, a ki életével s költészetében is azt vallja, hogy „az ember tiszte, hogy legyen békében és harczban ember", s a ki szeretett tanítványához intelemképen veti föl a kérdést, hogy „és tudod az erő micsoda? Akarat, mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat": oly biztos kézzel tudta felépíteni és vezetni az ő epikai társadalmát, hogy ebben a tekintetben nemcsak a magyar, hanem az egész. világirodalom legnagyobb mesterei közé tartozik. Veleszületett nagy talentumai mellett erős hite, s ebből fakadó megaczélosodott és rendíthetetlen erkölcsi ereje, nagy emberszeretete, igazi magyar lelke, művészi formáló ereje teszik őt halhatatlanná az epikában. A mi pedig a történelmi idők szellemének teljes megértesét ós kifejezésre való juttatásának tehetségét illeti, összes szépíróink közül egyedül Kemény Zsigmond állítható vele egy sorba, Az Arany epikus tehetsége nem a képzelet tiindérvilágának játékában ragyog, hanem a mult idők eseményeinek s nagy egyéniségeinek a megjelenítő költő friss erejével való megrealizálásában. S mesemondó útján bármerre vezet bennünket, mindenütt érezzük, hogy a megrajzolt kor levegője érinti arczunkat s a korban élő igazi emberek jönnek, mennek és cselekednek körülöttünk. Lelkünkben megelevenedik Nagyfalu környéke. A T-oldiné nagyasszony nemesi kúriája becsületes, munkás környezetével, elterülő földjeivel, illatos kaszálóival, gémes kútjaival szinte a falusi harangszót is hallatja velünk, s jóleső, mélységes csendbe ringat. De benépesül a tájék. hazajön György úrfi a királyi udvarból fényes kíséretével, s kihívó viseletével, álnokságával szilaj haragra lobbantja Miklóst, a nagyasszony áldott lelkű, dédelgetett fiát s a csend eltűnik, úgy érezzük, hogy felhők tornyosulnak, nagy viharok fognak lejátszódni a lelkekben, mert testvérirígység és testvérharag sohasem vezetett jóra... Aztán megindul a nagy dráma egészen biztos fordulatokkal, színes, megdöbbentő mozzanatokkal, benépesülve a színtér dolgos magyar parasztokkal, királyi lovagokkal, magával a koronás királlyal, hűséges szolgákkal, igazi magyar nőkkel, odaadó, szenvedő, szerelmes leányokkal, sok-sok küzdelemmel, világossággal ós sötétséggel, dallal és sírással egyaránt s lejátszódik a Toldi Miklós tragédiája. Testvérirígység és sorsharag. Ez a motívuma az Arany másik mesterművének, a Buda Halálának is. Mennyi gonoszság lakik Detrében, mekkora férfiasság, erő, hatalom Etelében, mennyi gyöngeség a jólelkű Budában, milyen igazi asszony Gyöngyvér is, Hilda is, a nélkül, hogy e szereplők közül egyik is túlságos jó vagy túlságos rossz lenne s milyen igazi hamisítatlan hún levegő az, a mit e mű olvasása alkalmával magunkba szívunk! De még csak érinteni som lehet egy rövid emlékezésben azt a sok szépséget, a mi Arany epikáján elömlik. Egyik legnagyobb szépsége egész elbeszélő költészetének, balladáinak: az ő epikai társadalmának tiszta erkölcsi világa. Senki sem követhet el bűnt büntetlenül. S a bűnhődés legtöbbször rettenetesebb. És épen e bűnhődések megjelenítésében ragyog legfényesebben Arany mesteri jellemző ereje, mély lélekismerete, tiszta erkölcsi érzéke. Akárcsak Shakespeare, szinte keresve keresi az emberi lélek világának legrejtelmesebb szövevényeit, hogy akár Ágnes asszonyban, akár Kund Abigélben, akár Edwárdban vagy Bende vitézben és még annyi másban megdöbbentő hűséggel ós igazsággal tárja elénk az elkövetett vétek vaskövetkezetességgel elénk toluló végzetét. Mennyi fájdalom és szenvedés juthatott osztályrészéül, míg ezekben a „lírai sóhajokban tördelte szét epikai lelkét" az ötvenes évek elején. Még az általános emberi tárgyakat felölelő műveiben is magyar és nemzeti. 0 valóban egyike a legnemzetibb, legtősgyökeresebb magyar költőknek érzésben, nyelvben és formában egyaránt. De gyönyörű eredeti lírai és epikai költeményein kívül csudálattal tölti el lelkünket, ez emlékezésünk alkalmával is, káprázatosan sokoldalú munkássága. Gyö nyörű Shakespeare-fordításai s öregkori kedves kedvtelései. a remek Aristophanes-fordítások, külön magukban is érdemesek volnának arra, hogy hervadhatatlan bábért juttassanak neki. Ezenkívül érdemes szerkesztői munkát végzett a üO-as években a Szépirodalmi Figyelővel és Koszorúval. Sok tudományos értekezést írt,. nagy felelősséggel járó hivatalokat viselt. S mindent becsülettel, egész lélekkel csinált mindig, még betegen is. A dunamelléki református egyházkerületnek különös