Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-07 / 1. szám
tárul előttünk a küzdelem szertelen nagysága, a melyet a pesti egyház a század végéig folytatott. „Irtózunk még csak a meggondolásától is annak, mondja az említett „Kérelemszózat" egyik helye, hogy a marasztaló ítéletnek bírói foglalással leendő végrehajtásuk által ezen eklézsia papháza, ékes orgonája, templomszékei, harangjai és egyeb belső készületei minden szelíd vallásos érzelem botránkozására, példa nélküli gyalázatra, örökös gúnyra, közönséges árverés útján eladatnának." Negyedszázadig épült a templom, másik negyedszázadig tartott az adósságok törlesztése és minő harcz közepette! Farkas József, a mult idők krónikása időnkint maga is megilletődik, meg-megáll, alig tudja korlátozni hullámzó érzéseit s szól: „Tantae mollis erat Pesthinum condere ternplum !" A pesti ref. egyház a századnak különösen első felében az olyan emberhez hasonlít, a ki egy tavon lábol át: a víz szájáig ér, egy mélyedés és — elmerül. Farkas József bemutatja a harczot, ámde könyve ezzel nem elégszik meg. A mint a nehézségeket egyenkint és együttesen a maga egyszerű, egyenletes előadási módján mutogatja vagy a mint nagyszerényen mondja: „töredékes vonásokban vázolja évtizedek erőtfeszítő munkáját8 , lépten-nyomon érezteti: az előkelő eszméért folyó küzdelem sohasem hiábavaló, nyomában jár a remény s a végén — a diadal. Farkas József könyvéből ilyenformán egy küzködő, de a nehézségek felett diadalmaskodó keresztyén egyháznak képe bontakozik ki a szemlélő előtt: egy tipikus kálvinista egyháznak a képe. Századok folyamán nagyot változott a világ, de a megváltozott körülmények között a régi idők kálvinista magyarsága jelentkezik itt újra a maga komolyságával, reményeivel, élnitudásával. Ennek az erélyes, a magasabb érdekeket felismerő, érettük dolgozni tudó kálvinista magyar szellemnek állított Farkas József emlékeket szóbanlevő munkájában: „A Pesti református egyház 101 éves történetében." Itt egy perezre meg kell államink. Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD. Észrevételek az egyetemes adóalapról szóló szabályrendelet-tervezethez. Az előttem fekvő szabályrendeletről — gondos tanulmányozás után —, úgy szerkezetét, mint tartalmát illetőleg, a legjobb véleménnyel vagyok. A legapróbb részletekre is kiterjedő, a legnagyobb gonddal szerkesztett, helyes, okos és logikus munka, mely ismeretlen nevű szerzőjének becsületére válik s gondos és fáradságos munkájáért feltétlen elismerést érdemel. A harmonikus összbenyomást, mit a munka olvasása keltett bennem, a szépen sikerült képnek csupán egy zavarólag ható ecsetvonása rontotta meg: az, hogy a termények megváltásánál és kiszolgáltatásánál az egyházi hivatalnokok és egyéb alkalmazottak érdekeit, a fizetést kiszolgáltató egyházzal szemben nem védelmezi meg eléggé, a mi a két fél között feltétlenül súrlódásokra fog vezetni s végeredményben a hivatalnokok és alkalmazottak húzzák majd a rövidebbet, mert a kellemetlenségeket elkerülendő, kénytelenek lesznek magukra alkalmazni azt az elvet, hogy az okosabb enged. Ennyit általánosságban. A részletekre vonatkozólag csápán a 4-"). §-hoz kívánok megjegyzést fűzni. Ad 45. „Kivétel nélkül minden egyházban ugyanazon értékelési kulcs alkalmaztatik." Nem tartom ezt igazságosnak azért, mert a vasúttól távoleső helyeken, a hol a termények és szolgálmányok árát a tengelyen való szállítás (sokszor igen tetemes) költsége is terheli — nem érnek azok annyit, mint közvetlenül a vasútállomás mellett s ettől eltekintve, p. o. Erdélyben sem érnek annyit, mint a főváros tőszomszédságában. Ez értékelési kulcs egységárait tehát a valóság megdönti. miéírt is az értékelést a viszonyok figyelembevételével kellene alkalmazni. I)e ha már az egységárak megmaradnak, legyenek azok a való viszonyoknak és reális értékeknek megfelelők. P. o. egy liter búza ne 11, hanem 22 fillér, egy liter rozs ne 9, hanem 18 fillér legyen és így tovább . . . Mert az a boldog idő, mikor ezen terményeket a 10 év előtt megállapított egységárakon lehetett megvenni, már 20 év előtt megszűnt, de annyi bizonyos, hogy a reánk következő 10 éven belül — tekintettel a termények előállításának költségesebb voltára és a szántóföldek s általában az ingatlanok árának rohamos emelkedésére, de főként a pénz vásárló képességének és így értékének csökkenésére — semmi szín alatt nem fog bekövetkezni. Az egész adósegélyügynek legfontosabb, de egyúttal legnehezebben megoldható része : az értékelési kulcs reális megállapítása. Ha az értékelési kulcs csak egy hajszálnyival marad a valóság alatt, úgy az egyházakat megoldhatatlan feladatok elé állítja és romlásba dönti; mert vagy kénytelenek lesznek örökösen pótadóval operálni és így híveiket a normál adókulcsnál magasabb összeggel terhelni, vagy szüntelenül deficzittel dolgoznak és így végeredményben eladósodnak. A fentebb említett súrlódásoknak a magva is, az értékelési kulcs hamis és a való viszonyoknak meg nem felelő, alacsony megállapításával lesz elvetve. Azt ugyanis senki sem kívánhatja a javadalmastól, hogy ő 11 fillért fogadjon el a búzájáért akkor, mikor annak piaczi ára 22 fillér. Az egyház ellenben ragaszkodik hozzá és 11 filléres áron akarja fizetni, hivatkozva arra, hogy ő az adóalaptól csak ennyi megtérítésben részesül. Es előáll a huzavona, az áldatlan állapot, a mikor a javadalmas ellentétbe kerül híveivel, a kik őt e miatt meg is gyűlölhetik, ha pedig enged a békesség kedvéért, magának és családjának okoz anyagi romlást. Egyebekben a szabályrendeletet jó és elfogadható munkának tartom, mely liberálisan alkalmazva s az ér-