Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-18 / 7. szám

70 AZ ÚRVACSORAI KEHELY KÉRDÉSÉ. IV. Hozzászólások. Nagy Ferencz esperes (Veresegyháza): A külön úrvacsorai kehely kérdését, a bártfai indítvány kapcsán, a legutóbbi dunamelléki egyházkerületi közgyűlés, az esperesi értekezlet indítványára, áttette a budapesti theol. tanári kara elé, a kérdésnek dogmatikai, egyháztörténeti és liturgiái szempontból való elbírálása végett. Az előttünk szóló illusztris urak azt mondották, hogy a közös kehely a legszörnyűségesebb dolog. De a fertőzésnek mindenütt ki vagyunk téve. Egy vendéglőben sem étkezhetünk a fertőzés veszedelme nélkül. A mennyi pártolója van az egyéni kehelynek, ugyanannyi ellenzője is van. Nem feledkezhetünk meg népünk erős konzervatívizmusáról. A múltkoriban előhoztam presbitereim előtt, hogy milyen újítást akarnak behozni az úrvacsoraosztásnál. Azt mondták, abba nem mennek bele, hogy söntést csináljunk a templomból. Azt mondják, hogy a higiénikus követelmények következtében csökkent az úrvacsorázók száma. Nem azért nem élnek a mi uraink úrvacsorával, mert a fertőzésektől félnek, hanem azért, mert hitbéli közönnyel viseltetnek az egyházi dolgok iránt. Igenis, óvóintézkedések kellenek, de külön kelyhekre nincs szükség. Dr. Ravasz László theol. tanár (Kolozsvár): Elvileg semmi kifogást sem lehet emelni a külön kehely ellen. Népünk konzervativizmusa sem lehet ennek akadálya: ez nagyon tiszteletreméltó, de nem önmagáért való. Századokkal ezelőtt is behoztuk pl. a két szín alatt való úrvacsorázást az ostya helyett. E mellett az sem áll, mintha népünk mindenütt ellenezné a külön kehely behozatalát. Egy székely községben pl., a hol nagyon sok a szifiliszes beteg, a hívek megkérték a papot, hogy ne velük együtt adjon azoknak úrvacsorát. Az a kérdés, oda tudjuk-e állítani népünk elé megfelelő formában ezt a borzasztó betegséget? Rendkívül sok függ attól, hogyan terjeszti elő a pap a dolgot. Persze, ha úgy adja elő, hogy ezentúl mindenki előhúz a nadrágzsebéből egy boros poharat: a hívek azt felelik, hogy nem engednek a templomból söntést csinálni. Ne feledjük azt sem, hogy a harcztérről hazakerülő, különféle fertőzőbetegségekkel, így vérbajjal is annyira megrakott katonáinkkal kétségbeejtő helyzet áll elő. Úgy kell tehát ezt a fontos kérdést megoldanunk, hogy lelkünk üdvössége mellett testünknek se legyen kára! Szilassy Aladár v. b. 1.1., egyli. m. gondnok (Budapest) : En nem vagyok se lelkész, se orvos. Előttem a kérdés az: dogmatikai szempontból lehetséges-e, vagy sem ? Úgy tudom, dogmatikai tekintetben nem lehet alapos kifogást emelni a külön kehely ellen. Tudomásom szerint már be is hozták ezt több helyütt az északi és nyugati országokban. A párisi „Oratoire"-ban pl. már 16 éve külön kelyheket használnak. Ha azok meg tudták csinálni, mi is meg tudjuk csinálni. Tavaly nyáron a Tátrából jöttem Budapestre. Kassán ugyanabba a szakaszba szállt be két evangélikus esperes. Nem tudtam eleinte, hogy kik? Azokkal beszélgettem és mindakettő kijelentette, hogy az úrvacsoraosztás mai módja mellett nem tudják odavinni feleségeiket az úrasztalához. Egy csomó úricsaládot tudok, a hol a hölgyek ugyanebből az okból nem mernek az úrasztalához járulni, holott — az első felszólaló vádjával ellentétben — szeretnek templomba járni. Épen azok állnak bizonyos lelki kényszer alatt, a kik buzgók és hisznek: ezeket érinti ez a kérdés a legnehezebben. Ez a körülmény legalább is megérdemli, hogy nagyon komolyan foglalkozzunk ezzel a tárggyal. Ez hitünknek és egyes emberek lelki nyugalmának csak javára válhatik. Lukácsy Imre lelkész, egyházker. tanácsbíró (Dunavecse): A külföldön én is láttam a külön kelyhecskéket, de nálunk, magyaroknál egész más szempontból kell ezt a kérdést elbírálnunk. A magyar néplélekben már ősidőktől fogva ott él a közös kehely eszméje. Már a vérszerződésnél a hét vezér közös kehelybe bocsátotta a vérét és abból ittak. Különben is, mint Istenben bízó embereknek, hinnünk kell, hogy Isten csodálatos módon megoltalmaz minket attól, hogy a közös kehely útján valami ragályos betegséget kapjunk. Darányi Gyula udv. tan., egyházker. tanácsbíró (Budapest): Szerintem sem lehet azt állítani, a mit Nagy Ferencz esperes mondott, hogy a közös kehely csak iiriigy az úriembereknek arra, hogy az úrvacsorától tartózkodjanak. Magam is szeretek templomba járni, de őszintén bevallom, hogy a közös kehely tői én is félek. Sok úrinőtől hallottam, hogy e miatt nem mernek ők sem úrvacsorával élni. A külföldi egyházak mintájára, nálunk is be kell hozni a külön úrvacsorai kelyheket. Csatlakozom mindenben Szilassy Aladár nézetéhez. Dr. Molnár Jenő tábori lelkész (Budapest): A külön kelyhecskéket fakultatíve kell behozni. A kik a közös kehely hívei, azokra nem kell ráerőszakolni a külön kelyhet, de a közös kehely mellett az egyéni kelyhek használatát is meg kell engedni. Nagy István lelkész (Kisújszállás): A higiénia szempontjából minden kétségen fölül áll a közös kehely megszüntetésének szüksége. A külön kehely behozatalának nincs semmi akadálya sem dogmatikai szempontból. Jézus Krisztus vallása tiszta szellemi vallás. 0 nem szólna ahhoz semmit, hogy közös- vagy külön kelyhet használunk-e ? Az egyházi főhatóságok találják meg a módját, hogy a gyülekezetek maguk döntsenek ebben a kérdésben. Takaró Géza lelkész (Budapest-Kőbánya): Külföldön magam is láttam az úrvacsoraosztás új módját. Hazajövet, beletörődtem, hogy nálunk az úr vacsoraosztásnak még mindig a régi módja van meg. Közben azonban beiratkoztam az egyetem orvosi karára. Ottani tanulmányaim meggyőztek a felől, hogy milyen veszedelmeket rejt magában a közös kehely használata. Lelkiisineret-