Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-02 / 48. szám
útrakelt a sereg s megtekintették az egyház tulajdonát képező épületeket és az új templomtelket; továbbá a Kálvin-Szövetség most vásárolt bérházát, mely — Isten segítségével — magányos leányok menedékháza lesz. Most még sok szegény ember lakja, kik örömmel üdvözlik az új „házigazdát", nem tartva sem béremeléstől, sem kilakoltatástól. — Délután 3 óra. Kezdődik a vasárnapi iskolások tanítása. Száz meg száz gyerek szép sorjába ül az imaterem padjain, várva a jó pásztort. Mi is mindnyájan helyet foglalunk s kezdetét veszi a gyermekek lelkigondozása. Itt újra a lelkész lép elő s oly kedvesen, annyi szeretettel magyaráz a sok kis báránykának, hogy úgy nekik, mint a felnőtteknek csupa gyönyörűség hallgatni. Közbe-közbe egy-egy énekszám viszi közelebb a lelkeket Istenéhez. — 4 óra. A vasárnapi iskolások szép rendban távoznak. Jön a leánykör, élükön Misley Ilonával. Szavalatok, énekszámok, mind mind az Isten szeretetéről beszél. — 5 óra. A harang megkondul az estvéli ájtatosságra. A szadaiak ezt be nem várhatva, alázattal leborulva Isten szent színe elé, köszönetet mondva ez örömnapért, hogy ennyi lélekemelőt láttak s tapasztaltak. Lelkük mélységes hálával eltelve, kezdetét vette a búcsúzás. Lelkész az ő házanépével és híveivel jó darab úton elkísérve a szadaiakat, megígérvén egymásnak, hogy a testvéri viszonyt megőrzik. Mindenki békén megtért az ő házához. — Mindnyájan, kik e napnak résztvevői voltunk, nyilván elmondhatjuk : Uram, ez anap a Tied volt. (-5.) A marosvásárhelyi adventisták. Az adventisták mostanában az összes szekták között a legagilisabbak. Marosvásárhelyen is vannak, összejöveteleiket szombatokon este tartják és ezeken több katona is részt vesz. A szekta a „Ne ölj" parancsolatot kötelezővé teszi ezekre nézve is. Összejöveteleik alkalmával a hív.ek 1—20 K-t adakoznak és azt elküldik Kréméi' Dávid főprédikátornak Kassára. A marosvásárhelyi rendőrség razziát tartott ellenük és a mozgalom vezetőit, egy 22 éves leányt és 32 éves asszonyt (mindkettő magyar) és a híveket is 8—3 napra ítélte. Van a szektának lapja is („Az Igazság Orállója"). A központi kiadóhivatal Hamburgban van. Mindezekhez az a megjegyzésünk, hogy hatósági eljárással ilyen mozgalmat elfojtani semmiképen nem lehet; az csak olaj a tűzre. A jíékésbánáti ref. egyházmegye a legnagyobb kiterjedésű és legnépesebb traktusa a magyar ref. egyháznak, Hódmezővásárhelyen tartotta közgyűlését Futó Zoltán esperes és Fekete Márton gondnok elnöklete mellett. A reformáczió évfordulója alkalmából templomi istentisztelet volt, a melyen Pap Imre hódmezővásárhelyi lelkész prédikált és Fekete Gyula lelkész tartott előadást a protestántizmus értékéről. A közgyűlés elején Harsányi Pál, Kiss László lelkészi és Somlyódi István, dr. Medve Zoltán, Cseresznyés Jenő világi tanácsbírók tették le az esküt. Pax. A mult héten több száz kath. lelkész gyűlt össze Giesswein Sándor prelátus elnöklete mellett a Szent István-Társulat helyiségeiben és elhatározta, hogy a német és osztrák mintára „Pax" néven megalakítja a lelkészek társadalmi egyesületét. Természetes, hogy az egyesületi alapszabályok jóváhagyását elsősorban a püspöki kar elé terjesztik jóváhagyás végett. A konvent új titkára. A mint értesülünk, a ref. egyetemes konvent elnöksége egy második titkári állást szervezett s erre dr. Tóth Dezső budapesti ügyvédet nevezte ki. Meg vagyunk róla gyfződve, hogy ez a kinevezés közmegelégedést fog kelteni, mivel az új másodtitkár minden tekintetben eredményesen fogja betölteni azt a munkakört, a mi reá vár. Mert nemcsak száraz jogász, hanem erős egyházi érzékkel bíró férfiú is, a ki ezenkívül még úgy ismeri egyházunk adminisztráczionális életét és szellemét, mint kevesen. Egyébként is ref. lelkész fia s eddigi munkálkodása alapján is a legszebb reményekre jogosít. Isten áldását kívánjuk minden munkájára ! Szekularizáczió. Debreczen város törvényhatósági bizottsági közgyűlése a soproni átirattal kapcsolatban tárgyalta a kath. autonómia kérdését és Juhász Nagy Sándor képviselő, Jánosi Zoltán debreczeni lelkész és többek hozzászólása után 68 szavazattal 7 ellen kimondotta, hogy állást foglal az összes egyházak javainak szekularizácziója mellett. Adományok. A ref. sajtó-alapra a czeczei ref. egyház 22 K-t (perselypénz), id. Marjay Károly Dömsődről 20 K-t küldött. ISKOLA. A Budapesti Ref. Theol. Akadémia Kálvin János-Köre deczember hó 2-án este 6 órakor az Akadémia dísztermében (IX., Ráday-u. 28.) Tompa-emlékünnepélyt tart a következő műsorral: Tompa: A gyülekezetben. Előadja a Theologiai Énekkar. Megnyitót mond : Csekey Sándor, a K. J. Kör elnöke. Lévay: P^mlékezés Tompa Mihályra. Szavalja: Gál István ref. theologus. Árokháty: A menekülők imája. (Muraközy Gy. verse.) Előadja: Ludwig Willy. Tompa és a Biblia. Felolvasás. Tartja: Bakó László, a K. J. Kör titkára, a) Dvorák: Humoreszk. b) Hubay: Fonóban. Hegedűn előadja: Vásárhelyi Zoltán. Zongorán kíséri: Szabó Emil. Tompa: A gályarabok fohásza. Előadja: Marton lyire ref. theologus. Tompa-dalok. Előadja a Theologiai Énekkar. A Budapesti Református Főgimnázium Ifjúsági Segély egylete f. évi deczember hó 8-án (szombaton) d. e. 11 órakor a m. kir. Zeneakadémia nagytermében (Liszt Ferencz tér 12. sz.) matinét rendez. A hangversenyen közreműködnek: P. Basilides Mária, a m. kir. Operaház művésznője. Kallós Erzsi, dalénekesnő. Báró Zech Aglája, zongoraművésznő. Bakó László, a Nemzeti Színház művésze. Kálmán Oszkár, a m. kir. Operaház művésze. Tarnay Alajos, zeneakadémiai tanár. Blau Jenő tanár, hegedűművész. A református főgimnázium zenekara. Vásárhelyi Zoltán (zenekarkísérettel). Jó szüret volt most sok helyen. A sárospataki főiskolának is három szőlőjében összesen 779 gönczi hordó bora termett. Egy gönczi hordó 136 liter. Szép summa esik érte a főiskola erősítésére. A báró Yay-család a báró Vay-Geymüller-féle 4000 koronás alapítványt 8000 K-ra egészítette ki. Az alapítvány kamatai két szegény tanuló ellátását fedezik a sárospataki főiskolában. A dr. Szöts Farkas-alapítványra, melynek czélja egy szegény theologus ifjú internátusban való teljes ellátásának biztosítása, a mult héten a következő adományok érkeztek: Brocskó Lajos 20, gróf Festetics Gyulán é 30, Tóth Pál 10, Láng Gizella 20, Lévay Lajos 10, Kálmán Gyula 4, Mező Benő 10, id. Somogyi Kálmán 20, dr. Sélley Sándor 30, dr. Tüdős István 10, Kozma Dezső 10, Varga György 20, Pap János 20, dr. Moravcsik E. 20. Gócza József 5, Apostol Pál 10, Kócsy Dániel 20. Kéler Nepoleon 10, összesen 279 K. A már nyugtázott 4010 koronával együtt 4289 K. A budapesti ref. theol. akadémia internálasának ifjúsága nevében hálás köszönettel nyugtázza Csekey Sándor theol. szénior.