Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-04 / 5. szám

Györffy Balázs, a kecskeméti egyház főgondnoka, a jog­akadémia pótképviselője dr. Kováts Andor és a nagy­kőrösi képezdéé Szüts Dezső tanár lett. A dunamelléki ref. egyhá/.kernletben január hó 29-én voltak az írás- és 30 án a szóbeli képesítővizsgák. Az utóbbiak két bizottság előtt folytak le. Az egyiknek elnöke Petri Elek püspök, a másiké (II. képesítő vizsga) Kálmán Gyula esperes volt. A bizottság tagjai közül ott voltak: Takács József főjegyző, Tóth Sándor, Lévay Lajos, Nagy Ferencz esperesek és a tanárkar. A máso­dik vizsgát sikerrel tették le: Mező Benő bácskossuth­falvai, Pápay István erzsébetfalvai, Koroknay István rácz­kevei és Melegh Dezső mattyi s.-lelkészek; az első ké­pesítő vizsgán eredménnyel vettek részt: Laky Sándor (jelesen), Major János, Nagy László, Tóth Pál, Pánczél Imre. Egyházmegyei választások. A felsöbaranyai ref. egyházmegyében lelkészi főjegyzőnek Bocsor László tere­hegyi ; egyházmegyei tanácsbírónak Csuthy László rózsa­fai lelkész választatott meg. — A vértesaljai ref. egy­házmegyében is több tisztséget kellett betölteni. Lelkészi tanácsbíróul Papp A lbert mányi lelkészt, világi tanács­birokul dr. Szüts Gedeon egyházmegyei ügyészt, Fejér vármegye tiszti ügyészét, Petercly Károly kir. járásbírót s dr. Halász Gedeon kápolnásnyéki földbirtokost válasz­tották meg. A budapesti ref. theol. akadémiájának választ­mánya január. 30-án tartott ülést Petri Elek püspök és Darányi Ignácz főgondnok elnöklete mellett. Dr. Pru­zsinszky Pál igazgató terjesztette elő jelentését, a mely­nek egyik legfontosabb részlete a theol. tanároknak az állami nyugdíj-intézetbe való felvételére vonatkozó mi­niszteri leirat volt. A választmány örömmel vette tudo­másul, hogy a tanároknak az 1914. évi XXXVI. t.-cz. értelmében történt felvétele által ezeknek nyugdíja biz­tosítást nyert, valamint azt is, hogy egy tanárnak, a ki lelkészi szolgálati évei beszámításával már 1914. év elejétől kezdve élvezi a VII. fizetési osztályba tartozók 6000 K alapfizetését, ez az állami nyugdíjintézetnél is beszámítást nyert, de kéri újból a minisztert, hogy úgy a lelkészi, mint a középiskolai szolgálati évek a korpótlékokat illetőleg is kedvező elintézést nyerjenek. — A választ­mány a tanárkar előterjesztésére 200 - 200 K segély­díjat szavazott meg Szánthó Lajos II. és Horváth Antal I. éves theologusnak; a Makay-féle alapítvány egy évi jövedelmét, 49 K-t, pedig Nagy Dénes II. éves növen­déknek juttatta. Adomány. A Lapunk legutóbbi számában közölt, „Öreg papné" aláírású levélben említett czélra dr. Weiss G. Sámuel, Szövetségünk buzgó választmányi tagja, 10 K-t. juttatott hozzánk. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy egy kis utánjárással sikerült megtudnunk, mely gyülekezetünk körében uralkodnak azok a mélységesen elszomorító állapotok. A legilletékesebb helyen utána is néztünk az ottani egyház dolgainak és a levélben fog­lalt szomorú adatokat — őszinte fájdalmunkra — az utolsó betűig igazaknak találtuk. Erről írandó közlemé­nyünkkel azonban mindaddig várnunk kell, amíg az illető papné fölhatalmazást nem ad a levelét közlő napilap szerkesztőjének arra, hogy nevét és azt a helyet is megnevezze lapjában. Alapítványok. A nagyenyedi kollégiumra dr. Bakó Sándor budapesti volt kiváló sebész főorvos 20.000, Horváth Pál bankigazgató 2000 K-ás alapítványt hagyo­mányozott. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. H—y V- r. Köszönjük, közöljük. — Sz—k Z—n E—a. Egy kis türelmet! — L—y I—e I) — e. Előbb a pro — azután a kontra. — Többeknek! Térsziike miatt több czikk a jövő számra maradt. Sajnálatunkra köztük Prnzsinszky Pál dr. czikke is. Felelős szerkesztő : B. Pap István. 30 pompás zeneújdonság kottája ingyen. A Száz­ezrek Zenéje czímű kottafolyóirat szerkesztősége minden zenekedvelő tanítót 30 pompás zeneújdonsághoz juttat ingyen! Bővebb felvilágosítást nyújt a kiadóhivatal, Buda­pest, VI., Nagymező-utcza 37. HIRDETÉSEK. 3—5 koronás havi részlettörlesztéssel szálEítom a következő könyveket teljesen új állapotban, díszes és tartós bekötésben: K I-Iavi részlet K Jókai Mór munkái. 50 kötet 240.— 5. -Magyar Regényírók. Szerk. Mikszáth Kál­mán. 30 kötet 180.— 4 — Földrajai Társaság Könyvtára. 12 kötet . 99.50 3.— Egyetemes irodalomtörténet. Szerk. Hein­rich Gusztáv, o kötet 120 — 4 — N«ágy Képes Világtörténet, Szerk Marczali Henrik. 12 kötet 192.— 5-Kogutovicz-féle teljes földrajzi és törté­nelmi atlasz 86 — 3 — A könyveket a fizetés előtt egyszerre és azonnal sz állítom. Gendischer M, Budapest VII., Öv-u. 183. Újdonság! Most jelent meg! A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság legújabb kiadványa Nemes ösvényeken :: A magyar ifjúság számára :: Szerkesztette Raffay Sándor Számos képpel. Ára kötve 5 K, bérmentes küldéssel 5 K 50 f Tartalmaz számos elbeszélést, verset és oktató czikket Dessewffy Bertától1 , Gagyhy Dénestől, Lampérth Gézától, Marjay Károlytól, Moravcsik Gyulánétól, Sánth Károlytól, Szász Károlytól, Uray Sándortól, V. Sipos Idától stb. stb. Legalkalmasabb ajándék a prot. ifjúság számára Megrendelhető a fő bizományosnál Hornyánszky Viktor :: könyvkiadónál :: Budapest, V«, Akadémia-u. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom