Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-04 / 5. szám

Első szavunk a hála szava az Isteni Gondviselés iránt, mely Téged nekiink adott és évtizedeken át megtartott a változott viszonyok között változatlan erőben és egészségben. Jobbra és balra számosan kidőltek munkatársaid és barátaid közül; de Te megmaradtál hírmondónak, hogy az új nemzedék előtt egy letűnt korszak erényeit, hitbuzgalmát és egyháziasságát hirdessed. Ha körültekintek vezetőink díszes sorozatán, nem találok senkit, ki az egyetemes papság elvét szavaiban és tetteiben oly híven képviselné, mint Te. Ha pedig felvetem a kérdést, hogy miképen jellemezhetném egyházi multadat, akkor eszembe jutnak a nagy apostol szavai: „Az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel és azt a szolgálatot, a melyet az Úrtól vettem." A Te életed Neked nem volt drága, de annál drágább minékünk. Hisszük és reméljük, hogy drága lesz a Mindenható Isten előtt is, kinek országát építed ezen a földön. Nagy szükségünk van nekünk a Te életedre ebben a világrengető korszakban, nehogy kicsinyek legyünk a nagy időkben, nehogy elcsüggedjünk, elfáradjunk és megtántorodjunk; de nagy szükségünk lesz a Te életedre a háború után is a békében, mely talán még nagyobb feladatok elé állít bennünket. Nem szólok azokról, a kik a harcztereken véreznek vagy hadifogságban szenvednek mindnyájunkért. Szólok csak az ittmaradottakról. Kezdetben úgy éreztük, mintha közelebb hozott volna a háború bennünket az Istenhez. Most oly jelenségek mutatkoznak, mintha a Mindenható Istentől távolodnánk. Elvadulnak az erkölcsök. A pénzszomj és kapzsiság pogány bálványokat állít. Nagy munkára lesz szükség, hogy újra fölépítsük az erkölcsi rendet. Nagy munkára lesz szükség, hogv helyreállítsuk az egyensúlyt a lelkek birodalmában. A Gondviselés adjon Neked ezen munkához időt és erőt. Jutalmazzon meg a legnagyobb áldással: „a siker áldásával. Áldja meg azt a kis fészket, a mely éltet, melenget ós boldogít. Áldja meg a te hűséges Feleségedet, az egyházi munkában is fele segítségedet, a bibliai Thábiták méltó utódát. Együtt és egymásért áldjon és éltessen az Isten Benneteket! Ezután Petri Elek püspök, a budapesti egyház presbitériumának lelkészelnöke mondott meleg üdvözlőbeszédet, a melyben, rámutatva arra a nagy szolgálatra, a melyet Szilassy a budapesti egyház körében évtizedeken át nejével együtt olf nagy hűséggel teljesített ő is áldást kért reá és a családra. Kdtai Endre a tolnai egyházmegye nevében üdvözölte szívből jövő szavakkal a traktus 30 éven át szolgáló gondnokát majd Bernát István a Kálvin-Szövetség nevében köszöntötte Szilassyt, mint a világi munkás egy -háztagok példányképét; B. Pap István a Budapesti Ref. " Ifjúsági Egyesület nevében hozott köszöntést az egyesület alapítójának és sok éven át volt első elnökének. Dr. Prussinszky Pál theol. igazgató akadémiánk és Kálmán Gyula esperes a gyönki gimn. igazgatótanácsa nevében üdvözölték még az ünnepeltet, a ki az elhangzott üdvözlő beszédekre mély meghatottsággal és a tőle megszokott meleg közvetlenséggel ekkép válaszolt: „Nagy örömömre szolgál együtt látni itt azokat, a kikkel hosszú időn át együtt működtem. Az egyházat és annak intézményeit tekintettem mindig tágabb családomnak. Az írás azt mondja, hogy az ember élete 70 vagy 80 esztendő s ennek is nagyobb része nyomorúság és fájdalom. Ezt Mózes zsoltára mondja. Bizonyosan így is van az esetek legnagyobb részében. De én azt mondhatom, ha a magam életére visszatekintek: az én életemnek a nyomorúság, a fájdalom sokkal kisebb része volt, mint az öröm, a megelégedés, a boldogság. Nem mintha megkímélve lettem volna a fájdalmaktól: gyermekkoromtól fogva sokszor mentem keresztül nehéz viszonyokon, gyászon, de megtanultam hamvaiban is tisztelt édesanyámtól — ki nem volt úgynevezett bibliás asszony, de a ki rendkívül szigorú kötelességérzettel bírt és törhetetlen Isten iránti bizalommal, a mely őt sokszor súlyos viszonyok közt is mindig vidám derűben tartotta meg élete végéig, a melyet gyermekeibe is átplántált —, hogy minden nehézség az életben az ember javára válik, ha Isten szándékait igyekszik azokban megkeresni. Es én mondhatom. hogy életem fájdalmas, csalódással teljes időpontjai, kivéve talán az utóisót, mindegyik egy-egy határkövet jelentett életemben, a mely után életem, úgy éreztem, emelkedettebb, tisztább és jobb lett. Az én életemben nagy szerepet játszott a természet szeretete. Nagy boldogságot szerzett barátaim vonzódása, a kikből Isten egész életem folyamán mindig állított mellém többeket. De semmi sem járult életem boldogságához annyira, mint a munka, még pedig nemcsak a hivatásszerű munka, hanem főkép az a munka, a melyet Isten országának terjesztésére, egyházunk építésére fordíthattam. Kiváló áldásnak tekintettem mindig, hogy Isten nékem alkalmakat adott arra, hogy szolgáljam — nem mintha én előbbre vittem volná dolgait, de mindig alkalmam volt kitűnő férfiak mellett segédkezni a munkában. Elsősorban kell említenem ezek közt a főgonddok úr ő excellencziáját, ilyennek kell tekinteni Kovácsy Sándort, utóbb főtiszteletű Püspök urat, kikkel együtt építgettük a budapesti egyház külső és belső életét. Eletem frissessége ennek a munkának a megelevenítő erejéből táplálkozott. Nagy örömömre szolgál, hogy azokat tisztelhetem itt, a kik mellett Isten dicsőségére valamit tehettem és a kik engem eleitől fogva meg nem érdemelt barátsággal, szeretettel támogattak. Kívánom, hogy egyházunk ezen a nyomon haladjon a jövőre is és különösen, hogy legyen olyan utónemzedék, a mely folytassa azokat a munkákat, a melyeket megkezdtünk. Az én munkaerőm megfogyott. Rám nézve előbbutóbb. de rövid idő alatt bekövetkezik, hogy a munka egy részét le kell tennem. De máris látom annak a jeleit. hogy helyünkbe új erők lépnek, új lelkesedéssel. Ezt kívánom egyházunk ama intézményeinek, a melyek