Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-28 / 43. szám
evangélikus tagokkal kibővül és az unió konkrét eredményeképen a pesti közös főiskolát akarja felállítani. A két egyház konventje teljes erejével az unió mellett buzog. Egyedül a tiszántúli kerület küldötte, báró Vay Miklós emel kifogást nem annyira az unió ellen, mint a konvent jogkörének a kerületek rovására való kiterjesztése ellen. Kossuth nyíltan megmondja, hogy a szláv agitácziós törekvések ellensúlyozása, sőt lehetetlenné tétele a fő ezél, mellette anyagi és vallási szempontok s figyelembe jönnek. Ha valaki kifogásolja Zay és Kossuth eljárását, a melylyel a politikai, nemzetiségi kérdést összevegyítették az egyházi ügyekkel, annak legyen elítélő szava azok ellen is, a kik a nemzetiségi törekvéseiket egyházi mezbe öltöztették és az egyházi ornátus külszíne alatt faji aspirácziókat melengettek. Ha nem lettek volna pánszláv papok, nem lett volna szükség magyarosító egyetemes felügyelőre. Helyszűke miatt nem terjeszkedhetem ki az érdekesebbnél érdekesebb részleteire a negyvenes évek uniótörekvéseinek, annyit állíthatunk, hogy az uniói választmány olyan gyakorlati érzékkel, a legaprólékosabb részletekre kiterjedő gonddal dolgozta ki a tervezetet, hogy tökéletesnek mondható a maga nemében. Két-három év alatt megcsappant az uniós kedv. Megindultak a viták a szimbolikus könyvekről és a rájuk vonatkozó kötelező esküről. Több helyen gyakorlatban megvalósították az uniót, de gyakran annyi czivakodás, ízetlenkedés járt nyomában, hogy jobbnak látták a kísérletet abba hagyni. Később belátták, hogy épen a magyarság szempontjából jobb nem erőszakolni az uniót, mert az egyetemes ev. egyházban a határozottan kisebbségben levő elem magyar szellemben vezeti az ügyeket, az unió esetén a tót evangélikusok elszakadva a magyar többségű uniált egyháztól, — a szó igaz értelmében nemzetiségi egyházat alkottak volna. A pánszláv papok az Augsburgi Allgerneine Zeitungban és röpiratokban elhitették a külfölddel, hogy a magyarok vallásuktól és nyelvüktől akarják megfosztani a szláyokat, Thun Leó gróf, majd a cseh Kolowráth miniszter az udvarnál is latba vetették befolyásukat, — a magyar protestánsok jobbnak látták politikai szempontból is napirendre térni az unió felett, annyival is inkább, mert lassanként a dogmatikai ellentét is előtérbe került A magyarok és épen az unió leghívebb harezosai, a raczionalizmus hívei voltak, és a jámbor tótok — becsületükre legyen mondva — szilárdan ragaszkodtak bibliai alapon álló hitükhöz. Maga Török Pál ajánlja, hogy hagyják jobb időkre az uniót, előbb egyesüljön a részekre szakadozott reformátusság és külön a lutheránusság is. Fájdalommal látta Török, hogy a vegyes házasság megáldásának megtagadása miatt megindult nagy harezokban milyen oldott kéve módjára foglalt állást a négy ref. egyházkerület. A míg a liberális megyék, Pest, Zala, Borsod, Bars egyértelemniel tiltakoznak, a négy ref. egyházkerület mindegyike másként gondolkozott s természetesen véleményének alig volt valami súlya. Az uniótörekvés nem aludt el a szabadságharcz leveretése után sem, pozitív eredményei is voltak, mint a közös prot. theológia. de nem voltak maradandók, életképesek ezek az alkotások. Az unió-kértést tárgyalták még azután is, egyházi lapjainkban ma is előkerül elég gyakran, de nagyobb visszhangot nem kelt. Olyan komoly és nagyarányú munka sohasem folyt az érdekében még, mint a negyvenes években, lia akkor nem vált valóra, ma még kevésbbé lehet remény rá. A nehézségek, akadályok nem kevesbedtek, sőt mondhatni, szaporodtak azóta. Kétségkívül volnának előnyei az uniónak, de annyi visszavonás, olyan keserű harcz indulna meg nyomában, hogy több kárral, mint haszonnal járna. Református uniót létesítsenek egyszer már a magyar reformátusok és evangélikus uniót a lutheránus testvérek, — ezzel kellene megünnepelnünk a négyszázados jubileumot. A közös nagy czélt külön szervezetben, de megértő testvéri szeretettel és összetartással szolgálhatjuk legjobban. Egységet a lényegben, szabadságot a kétesekben, mindenekben pedig a szeretetet tartsuk szem előtt! Dr. Patay Pál. BELFÖLD. A zsinat. Október 22-én, d. e. 10 órakor nyilt meg a zsinat a Kálvin-téri templomban tartott istentisztelettel. Szomorú háborús részlete volt ennek az, hogy a zsinat tagjainak a közeli Lónyay-utczai főgimnázium termében kellett gyülekezniök. Onnan történt a felvonulás 3 /4 10 óra után. A menet élén három püspök és az öt díszmagyarba öltözött főgondnok ment, utánuk a palástos lelkészek, a többnyire díszmagyarba öltözött világiakkal és a tanár, tanító képviselők, a nálunk már megszokott minden különösebb rend nélkül. A* templomban a rendezés munkáját Kósa Zsigmond clr., a budapesti egyház gondnoka vezette ízléssel és tapintattal. A rácson belül való hely a zsinat számára volt fenntartva. Az úrasztala mögött 2 karosszék volt az elnökség részére, előtte a zöld asztal 4 székkel a korjegyzők számára ; az asztal végén foglalt helyet a hivatalos gyorsíró. Az úrasztalától jobbra eső szóksorban három püspök és az erdélyi püspökhelyettes, a baloldaliban az öt főgondnok foglalt helyet, az erdélyiek közül Lészai Ferencz volt ott. A rácsonkívüli két padcsoportot a zsinati tagok hozzátartozói reszére tartották fenn ; ezek és a helybeli érdeklődők a templomot teljesen megtöltötték. Az istentisztelet a 37-ik dicséret első versének éneklésével kezdődött; a 116. dicséret éneklése után a theol. akadémia hallgatói és a főgimnázium tanulóiból álló vegyeskar énekelt szépen Krausz Gusztáv tanár vezetése mellett. A karének elhangzása után lépett a
