Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-09-23 / 38. szám
megjelenhetni, a hol elszomorító, de egyúttal lemosolyogni való dolgok történnek. Éretlen, 20—23 éves gyermekek rettenetes nagyképűséggel, gúnnyal, megvetéssel beszélnek a hazáról, a mely szerintük nincs, az egyházról, a vallásról, a keresztyénségről, melyek lomtárba valók és csak az ítéletet gyakorolni nem tudók lázas szüleményei. Ezekkel szemben a református papság tétlenül áll, nem szervezkedik, nem tömörül egy hatalmas, szocziális munkát ígérő, az élet igényeivel is számolni tudó szervezetbe, hogy visszaverje e merész támadásokat. Itt van a Kálvin-Szövetség, mely világi elemeink belekapcsolásával is hivatva volna a*kálvinistaságot — közelebbről a papságot — tömöríteni s a mai kor tudományos, társadalmi és szocziális színvonalára eljuttatni: a papság közönye folytán alig tud prosperálni. Minden nemes törekvés, minden üdvös eszme már kiinduló pontjánál haldoklik, mert papságunkat semmi, még a saját maga baja, érdeke sem képes felrázni. Hatalmas erő a papság: csak szétszórtan forgácsolódik el. Még az említett, folyton erősödő áramlattal szemben sincs egy szava sem. Vagy már a keresztyénség és vele együtt a kálvinizmus nem tud tenni és hatni?! Azért van sok munkásra szükség* hogy a keresztyénség vissza tudjon verni minden ilyen támadást, hogy 2000 éves múltjához méltóan, tisztán, fenségesen álljon továbbra is a világ előtt, mint hatalom, mely az emberiséget átalakította és van hivatva, tökéletességre eljuttatni. Sok munkásra van szükség! Ez évben lesz a reformáczió 400 éves évfordulója'; készül is reá az egyház, hogy megünnepelje. Én azonban ez évforduló évet másként képzeltem. Úgy, hogy ismeretterjesztő füzetek, nyomtatványok, czikkek, könyvek százával fognak megjelenni a reformáczió nagy átalakító hatásáról, a protestáns keresztyénség erejéről; államok, társadalmak kialakulására gyakorolt hatásáról. Én azt hittem, hogy ez 1917. évben legalább is minden papnak kötelezővé tétetik, hogy ismertesse a reformáczió történetét, a hithősöket, foglalkozzék állandóan e kérdéssel különféle formában, hogy a reformáczió nagy, világtörténeti jelentősége bevésődjék a népek lelkébe. En azt hittem, hogy az egész 1917. év a reformáczióé lesz, nemcsak 1917 október 3.1-e. Vájjon nem volna-e szükség arra, hogy megindíttassék egy újabb reformáczió, egy nagy belső átalakulás, egy újabb krisztusi, tanítói, nevelői munka, egy kálvini eszmeharez, a mely új embereket, kálvinista jellemeket, öntudatos keresztyéneket, református egyéniségeket nevel?! A kálvinista öntudat kezd mindinkább elhalványodni! A „vastagnyakú kál-Mnisták" kezdenek kiveszni. Épen ezért most, midőn a reformáczió 400 éves évfordulóját készülünk megünnepelni, lássunk hozzá a nagy munkához és teggünk valamit! Itt van sok munkásra szükség! De már a tettek mezején szeretnők látni e munkásokat! Legyünk már egyszer urai szavunknak; de legyünk különösen most, midőn egyrészt a veszedelem fenyeget, másrészt pedig nagy -események küszöbén állunk ! Dr. Gesztelyi Nagy László. A KÁLVINIZMUS RIDEGSÉGE ÉS A NŐK. r A reformáczió jubileumi esztendeje, melyben kicsit, nagyot, férfit, nőt meg akarunk mozgatni, hogy lelkében megüssük a húrt: protestáns vagy-e, avagy csak annak keresztelt „semleges"? nagyon kívánatossá teszi, hogy ezt a kérdést is világítsuk meg. Még pedig nem ellenségeink szempontjából, a kik egyszerűen mint tényt állapították meg, hogy a női lélekhez nem férkőzik Kálvin vallása, mert nincs benne semmi, a mi az ő fogékony lelkűknek érzelmes világát betöltené. Ismétlem, nem hiszem, hogy ezt kálvinista mondaná, legfeljebb ott, a hol rosszul tanították Kálvint. Ez a felfogás káros hatással bír azért, mert sok kálvinista férfi lanyha lett és nem kívánta vallása megtartását családjában, mert hát „a női léleknek nem kielégítő" ez s ezért vették könynyen a más vallású menyasszony kívánságait, mert azt nem lehet „erőszakolni", hogy szegényke olyan „árva legyen, nűnt a mi hitünkben", a hol nincs gyengédség, nőiesség, színesség. Távol legyen, hogy én ezen kérdés tárgyalásánál más vallásúak ellen izgatni akarnék. Olyan kevesen vannak az igazi hívő magyarok, hogy a ki e • nemzet építésén segíteni akar s velünk szeretettel és megértéssel fog kezet, avval, úgy vélem, igyekeznünk kell megtalálni azt, a mi összeköt s nem, a mi elválaszt, Mintahogy a reformáczió ünnepén is, ne a véres és kegyetlen emlékek felidézésével igyekezzünk „hangulatot" csinálni és „lelket önteni" hitfeleinkbe, hanem az ezek fölött messze kimagasló hazafias, társadalmi és erkölcsi kötelességeket tartsuk szemük elé. Ma igen sokan más felekezetűek is tudják, hogy mennyi bűn, visszaélés, kegyetlenség stb. volt akkor, s nem szükséges a jóakaratúak közé éket verni, ha közeledés van. Itf nem a megbízhatatlan, hamis barátokat értem, a kik gyengéink kipuhatolása czéljából közelednek, hogy megtapasztalják, mit használhatnak fel aztán ellenünk. Ezek ellen „legyetek okosak, mint a kígyók", emezekkel „szelídek, mint a galambok", mindenekben pedig „vegyetek Szentlelket", mely vezessen s így nem fogtok tévedni, ez,, a mit szeretnék. Először is: mióta van az a felfogás, hogy Kálvin vallása „ridegségével" nem elégíti ki a nőket, nem tudom, nem vagyok eléggé tudós. De azt látom, hogy a múltból a kálvinista nők olyan impozáns nagysága lép elő, hogy nem tudom: ezek is ridegnek találták Kálvint? Kálvin életéből, leveleiből fejedelmi nőket látunk hívei közt és meleg szeretet virágai nyílnak náluk a. kálvini vallás alapján ; nálunk is előkelő nagyasszonyaink ma is legszebb példái a munkás, élő keresztyénség!)ek, a múltban ragyogó történetek beszélnek erről. Vagy az lenne az ok, a mit Sebestyén Jenő említ Nitzsche ós Kálvin cz. füzetében, hogy a kálvinizmus sohasem lesz általános vallás, mert, mintha túlnagy' intelligencziát és fejlett lelkiéletet kívánna s ez mindig a kisebbség tulajdonsága lesz? Sajnáltam Sebestyénnek ezt a meghatározását, csupán ellenségeink fogják felhasználni, nem az okot (!) csak a tényt emlegetvén.