Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-08-19 / 33. szám

tisztelgünk véle másoknak s mások szeretik a kezünkben látni, mert igen veszélytelen fegyver. A protestáns öntudat felélesztésére a legalkalmasabb lenne a konfirmácziói nevelés megreformálása. A protestántizmus nagy értékeinek a kidomborítása mellett rá lehetne mutatni, micsoda árulást követ el az, a ki egyházát, sokat szenvedett édesanyját elhagyja. A szószéken át is jó lenne felrázni ezeket a botorkálókat. Sohseni volt baj, mikor a mi őseink „büszkék" voltak arra, hogy ők például „kálvinisták". Mert a mikor egyegy lélek, protestáns hagyományokon és hitvalláson felnőtt lélek kitér mitőlünk, többnyire mások viszik, mint a hullámok a fadarabot s az a tehetetlenség, a mely agresszív térítéseknek nem tud ellentállni, tudományos néven liberálizmus, népiesen pedig közöny. Muraközi) Gyula. JUBILEUMI KONFERENCZIA. Nagy örömmel és reménységgel olvastam Sebestyén ily czímű czikkét e lap mult számában. A sajnálatosan sanyarú nyomdaviszonyokat, papirhiányt szem előtt tartva, igazán csak dióhéjban kíván „egy hang a népből" hozzászólni. A milyen örömmel töltötte el a komoly és munkás keresztyéneket a jubileumi esztendő gondolata, épen olyan aggodalommal néztek eléje eredmény szempontjából. Nagyon-nagyon üdvös lenne ünneplés elölt egy ilyen konferenczia, de csak az esetben, ha nagyarányú előkészítés előzi meg. Mert igen fontos, hogy igazán minden réteget megmozgassunk, legelőször a legkeményebbet, mely, sajnos, itt is, akár csak a földnél, legfelül van. Es evvel rengeteg sok a dolog; körültekintés, elevenség, buzgalom, gyorsaság és fáradhatatlanság kell, s természetesen nem a vezető, szellemi munkát, a konferenczia lelkét adó személyek dolga, hanem egy lelkes és szíves gárdáé, a milyen „kifutó fiuké" és „kézilányoké". Talán nem vágok Sebestyén tervének elébe, de időt kímélek, ha bizonyos dolgokban már most szemlét tartok a teendők felett. Első természetesen a programm, a mely nem tartozik rám, de a laikus közönség „bevezetése" és bevonása czéljából praktikus lenne a nagy kérdések között ismertetni azon intézményeinket, eszméinket, a keresztyén munka azon ágazatait, melyek eddig kevésbbé ismertek voltak s melyek most áldozatkészséget igényelnek. (Vannak t. i. olyanok, a melyek a mi viszonyainkhoz képest jól bírják magukat.) Egy délutánt a sajtóalapnak, nyomdának, meglévő lapjaink és kiadványaink ismertetésének szentelni. (Ez különben is igen fontos, mélyreható megbeszélést kíván.) Ismerkedési, barátkozás! délutánt rendezni és pedig meleg, kedélyes összejövetelt, a mely összehozza a különböző lelkes embereket, érintkezést teremtsen. De mindezeket megelőzőleg egy nagy bizottságot, melybe az Összes munkás tényezők behivattatnának s maguk között férfi-, női-, ifjúsági- és leánybizottságokat alakítsanak. Mert a rendezést, közönség meghívását, a konferenczia és jubileum ismertetését, a megjelenésre buzdítást, érdeklődés felkeltését a lehető legszélesebb mederben kell „eszközölnünk", hogy hatalmas, mély, meleg, nagy ébredés legyen nyomában. A tömeg, ha nagy, hat egymásra, már puszta ottléte bizonyság a czél mellett és lelkesít. Elsősorban legfontosabb a „felső réteg", a vagyonos és méltóságot viselő intelligenczia bevonása. Mert hiába a szép új villanylángok (ezek t. i.), ha a nagyszerű árammal (a lelkes és nagyértékű munkás ker. papság és tanárság) nincsenek összekapcsolva! Nem érzik, hogy sötétek s nem vágynak világítani, mert nem ismerik a fényes, erős áramot s általa a világolás örömét, Össze kell kötnünk a lámpákat a készséggel szolgáló nemes árammal s akkor.remélhetjük, hogy világítni fognak. A mi példaadás szempontjából is múlhatatlanul szükséges. Ezt az alkalmat meg kell ragadnunk. Talán utolsó, a mely önként kínálkozik. Sok-sok gyakorlati dolgot lehetne még mondani, de erre ma nincs itt hely, remélhetőleg lesz alkalom megvitatásra. Most csak annyit: a fő, hogy ne sajnáljuk a gondot, a, fáradságot az előkészítéshez, ha valamit csinálunk, minden kört, kart, irányzatot, osztályt, rendet mozgassunk meg, kavarjunk fel azok által, a kik által elérhetők (ezért ne kicsinyeljünk senkit) s aztán mindenkit állítsunk oda, a hol tehetsége, hajlama az ügynek legtöbbet használhat. Orth Ambrusné. A MI UTUNK. A „Sajtó-kérdések" cz. közleményre gyakorlati kommentár gyanánt közlöm a következő levelet: „Kedves barátom! „Bejelentés" czímű czikkedet olvastam. Teljesen egyetértek veled. Valóban itt volna a tettek ideje. Elég volt már a ref. napilap szükségességének szinte unalmassá váló hangoztatása. A sok czikkezés után az eszme megvalósításáért is tenni kellene már valamit. A lelkeket kell megmozdítani. Én hiszem, hogy a magyar református Sionban van még annyi erő, hogy képes egy napilapot megindítani. Csak harsonára, riadóra, a lelkek felrázására van szükség. Bejelentésed tovább megy az eddigi egyhelyben mozgásnál, szószaporításnál. Kíváncsi és segíteni kész lélekkel várom a terveket, fejleményeket!" * Néhány észrevételt teszek még röviden. 1. A fiistkészítést átengedjük azoknak, a kik egyegy czikk megírásán kívül csak „várni tudják az alkalmas időt, a mikor a tiszta történelmi kálvinizmus is százezreket fog érdekelni". 2. Azt a „munkás"-ságot és „hozzáértését nem vindikáljuk magunknak, a mely idegen mankóra szorul.