Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-08-12 / 32. szám

minden gyülekezetnek. Hogy ünneplésünk méltó legyen, hozzunk össze egyházfenntartó emlékalapot. Nem kell azt bizonyítanom, hogy gyülekezeteink nagy részének anyagi élete a bizonytalan segélyekre támaszkodik. Ősi nagy egyházaink közül is többen veszik igénybe a segélyeket, bizonyságául annak, hogy nincs megfelelő egyházfenntartó alapjuk. A mostani jubileumi esztendő alkalmas az egyházfenntartó alap összehozására. Még nincs késő, bölcs előrelátással fogjunk munkához. Egy alkalmas módszerről emlékezem meg, mely a czélhoz vezet. A legkisebb gyülekezetben is megkísérelhető. Szerkesszünk egy lelkipásztori levelet híveinkhez. Röviden, világosan jelezzük e levélben, hogy miről van szó. Szóljunk benne a reformációról, őseink áldozatkészségéről, arról, hogy a magyar protestáns Sión minden tagjának bizonyságot kell tenni e nagy esztendőben, hogy méltó utóda a dicső ősöknek. Hívjuk fel egyházközségünk híveit és jóakaróit, hogy ajánljanak nagyobb összeget az egyházfenntartó emlékalapra. Jelezzük azt is, hogy a felajánlott összeg öt éven át öt részletben is befizethető. Csatoljunk a lelkipásztori levélhez ajánlólapot, melyet híveink kitöltve, jelezhessék, hogy mily összeget ajánlanak az egyházfenntartó alapra. Ennek a lelkipásztori levélnek és ajánló-lapnak nyomdai költsége százanként körülbelül 20 K-ba kerül. Megküldjük minden családnak. Az ügy érdekében a szószékről is tartunk néhány buzdító beszédet. A lelkipásztori levélben jelzett határidőre a hívek beadják az ajánló-lapokat. A jubileumi istentiszteleten az emlékalapra adakozók neveit felolvassuk, az ajánló-lapokat pedig beköttetjük és mint aranykönyvet megőrizzük. Bizonyára a legkisebb, az egyház Iránt legközönyösebb hívekből álló gyülekezetben is találkozik negyven-ötven család, mely családonként legalább ötven koronát felajánl. így mindjárt van néhány ezer koronát kitevő emlékalapunk. Hát a hol a lelkek valóban megmozdulnak'? Ismerek olyan egyszerű iparost, a ki ötszáz koronát ajánlott az emlékalapra. Ha nehánv ezer koronát összehoztunk, tovább kell folytatnunk meg nem szűnő buzgósággal a gyarapítás munkáját. Olyan utakat, módokat kell keresni, melyek az egyházfenntartó emlékalap növelését előmozdítják. Evenként az egyházfenntartó alaphoz csatolandók volnának: az újévi perselypénz, a kegyes lelkek adományai, a vallásos estélyeken egybegyűlő perselypénz, az egyházfenntartó alap évi jövedelme, az egyházpénztárból e czélra minden évben kiutalt rendes járulék, végül a hívek adományai. Az egyházfenntartó emlékalapnak elkészítjük alapszabályait, pontosan körvonalazzuk az alap jövedelmének forrásait, gyarapítási, kezelési és felhasználási módját. Es ha nem feledkezünk meg az ernlékalapról, ha gondolatunk, lelkesedésünk, imádságunk közel lesz hozzá mindenkor, híveink buzgósága és áldozatkészsége sem marad tőle távol. E szörnyű időkön az egyházfenntartó emlékalapra való adakozást össze lehet kapcsolni elesett hőseink emlékével, vagy az Isten iránt való háládatossággal is azért, hogy szeretteinket a csaták tüzéből hazasegítette Isten gondviselő kegyelme. Sándor István. BELFÖLD. A hadigondozásról.* Most, hogy a hadigondozó-bizottságok szervezése folyamatban van, talán nem lesz felesleges ezen intézményekkel az érdeklődőket megismertetni, hogy a kik a hadigondozás munkájára legközelebb fel fognak kéretni és vállalkozni akarnának, tudhassák, mi lesz a teendőjük és miféle intézményt szolgálnak. Belátja mindenki, hogy a háború rokkantjait nem lehet úgy, mint hajdan, sorsukra bízni, hogy vegyenek egy-egy kintornát és koldulva járják be az országot. A rokkantak nagy részénél még megvan bizonyos fokú munkaerő, a mit nem szabad veszendőbe hagyni és megvan az akarat, hogy magukat és családjukat eltartsák, csak egy kis támogatásra, a csökkent munkaerő pótlására és a munkaalkalom megszerzésére van szükség. Az utókezelő gyógyintézetek különleges kórházak, rokkantiskolák, katonai intézmények, de hogy a rokkantak mindezekhez és a jövő megélhetésüket biztosító munkához hozzájuthassanak, szükségesnek mutatkozott egy társadalmi intézményt is felállítani. E czélból bocsátotta ki a volt kormány a 900/1917. M. E. számú rendeletet, a hadirokkantakat és családjukattovábbá a hadiárvákat és hadiözvegyeket gondozó szervezetről. A rendelet kimondja, hogy a hadigondozás nemzeti feladat, a melyet az állam az önkormányzati hatóságoknak és a társadalomnak közreműködésével teljesít. A hadigondozók kétfélék: pártfogók, a kik a hadiárválc mellé és tanácsadók, a kik az özvegy, továbbit a hadirokkant és családja mellé lesznek kirendelve. A pártfogó feladata, hogy őrködjön a hadiárva testi és lelki jóléte, nevelése, esetleges gyógykezeltetése felett, a törvényes képviselőt vagy a gyámot a hadiárva ügyeinek vitelében, érdekeinek előmozdításában támogassa. Különös tennivalói közé tartozik: ha az árvának anyja sincs, a gyermeknek lehetőleg a család volt lakhelyén * A dunamelléki egyházkerület tavaszi közgyíílésén, a mikor az Orsz. Hadigondozó Hivatal igazgatótanácsának a kerületi elnökséghez, az intézmény támogatása végett intézett megkeresését elreferáltam, felajánlottam, hogy az egyházmegyék és egyházközségek vezetőségének szívesen állok mint a Pécs-baranyai Patronázs-Egylet elnöke és az itteni katonai pártfogó-iroda vezetője, rendelkezésére, hogy a patronázsszeríí hadigondozás munkája megkezdéséhez tanácsot adjak. Habár sajnálattal állapíthatom meg, hogy a kérdés iránt nálam eddig egyházi vezetőségeink részéről senki nem érdeklődött, nem tartom feleslegesnek, mert azt e lap szerkesztőjének meg is ígértem, az alábbi ismertetést itt is közreadni, míg az egyházkerület az eszme támogatását az OHGII elnökségének megígérte és e megkeresést sürgős intézkedés és jelentéstétel végett az egyházmegyék esperesének kiadta és kötelezte őket, hogy eljárásuk eredményét az egyházkerületi elnökségnek bejelentsék.