Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-22 / 29. szám

A THEOLOGIAI AKADÉMIÁK ZSINATI KÉPVISELETE. Most, a midőn már elsimultak a hullámai annak a félreértések folytán oly kellemetlenné vált ügynek, a melyről e lap olvasói is értesültek, néhány szóval megemlékezünk a kérdés elvi részletéről, mert hiszen több ízben történt hivatkozás arra, hogy a theol. tanárkar határozata a zsinati képviselői jelölésnél elvi szempontokat vett figyelembe. Az Egyházi Törvény tudvalévőleg akként rendelkezik, hogy a theologiai és más főiskolák, valamint a tanítóképző-intézetek kerületenkint együttesen vehetnek részt a presbitériumok által választott egy-egy képviselővel a törvényhozásban. E rendelkezésnek első kirívó tévedése az, hogy a tanítóképző-intézeteket a főiskolák sorába iktatja. Senki sem vonhatja kétségbe ezeknek az intézeteknek nagy jelentőségét, hiszen bizonyos, hogy az egyháznak ép oly szüksége van képzett, hithű, egyházias érzésű tanítókra, mint jó papokra. De mégis különös, a tanítóképző-intézeteket, a melyek tulajdonképen a népoktatásiak kategóriájába tartoznak, a főiskolák sorába emelni és fonák jelenség volt az. hogy a mi kerületünk főiskoláit a legutóbbi zsinat alkalmával egy tanítóképzőintézeti tanár képviselte. A helyes elrendezésnél tehát az első lépés az, hogy ezeket az intézeteket ki kell kapcsolni a főiskolák sorából. De egy más dolgot akarunk különösen kiemelni és a jövő zsinatnak figyelmébe ajánlani. Űto n-útfélen felhangzik a jelszó, hogy a lelkészképzés elsőrendű, egyetemes, életbevágó ügye az egyháznak. Nem kell sokat argumentálni annak bizonvítgatására, hogy egyetlen intézmény sem állhat közelebb az egyház szívéhez, mint az, a hol a lelkészképzés munkája folyik. Szinte képtelen helyzet lenne, ha épen ezeknek az intézeteknek a képviselői hiányoznának a zsinatról. Már pedig a mostani törvény rendelkezése értelmében a nálunk is hangoztatott „sorrend és méltányosság" elvének figyelembevétevel a theol. főiskolák képviselete könnyen kimaradhat a törvényhozó testületből. Nézetünk szerint kívánatos tehát a törvény idevágó rendelkezésének olyan módosítása, hogy ez meg ne történhessék. Erre nézve két feltétlenül biztos mód van. Az egyik az, hogy a még meglévő mind a négy theol. akadémiának legyen egy-egy képviselője. Ezt a megkülönböztetést nézetünk szerint megérdemlik a theol. akadémiák és azok az egyházkerületek, a melyek ezeket fenntartják. A másik mód az, hogy a theol. akadémiákat (most először csak ezekről szólunk) emeljük ki a kerületi keretből és biztosítsuk számukra azt a jogot, hogy legalább egy-két képviselőjük helyet foglalhasson a zsinaton. Ezt a legkönnyebben úgy lehetne kivinni, ha a jövő zsinat engedne a mult zsinaton diadalra jutott túlmerev és sehol semmiféle más presbiteri rendszerű egyházban sem ily mértékben érvényesülő zsinat-presbiteri elvből visszaállítom a tanintézetek képviselőküldési jogát. Itt csak mellesleg jegyezzük meg azt, hogyha teljes szigorral akarnánk felállítani azt a mértéket, hogy a zsinaton senki se foglalhasson helyet, a ki megbízását nem a presbitériumoktól nyerte, akkor azok, a kik egyik egyházkerületünknek hivatalból, tagjai, az erdélyi püspök és főgonclnok nem ülhetnének törvényhozóink sorában, mert hiszen őket a kerületi közgyűlés választotta. Ha tehát a zsinat újból megadná a tanintézetek képviselőküldési jogát, akkor a jogakadémiáknak és tanítóképző-intézeteknek sem lehetne okuk a panaszra, mert számukhoz és fontosságukhoz mért képviseltetésük biztosítást nyerne. Mert nagyon méltányos, hogy a tanítóképzőintézetek és jogakadémiák is (a míg fennállnak) a külön kategóriákba való sorozás által megfelelő képviselethez juthassanak, . A midőn a theol. akadémiák, más főiskolák és általában a tanintézetek zsinati kópviseltetéséről emlékezünk, lehetetlen figyelmen kívül hagynunk azt, hogy az evangélikus testvérek törvénykönyve mennyivel lojálisabb jogi szempontból az iskolákkal szemben. Ott a közép- és főiskolák mindegyikének megvan a képviselőküldési joga ; ezenfelül külön-külön szavazati joguk van az egyházi főtisztségek betöltésénél és a tanárok, tanítók megfelelő számmal helyet foglalnak az egyházi bíróságok körében is. Szóval egy kis méltánylással és a túlságos merevségből való engedéssel könnyen kivihető az, hogy az összes tanintézetek megfelelő számú képviseletet nyerjenek mindenütt, a hol munkájukra és szolgálatukra a jó rend, a helyes törvényalkotás és kormányzás érdekében elengedhetlen szükség van. VBEJELENTÉS. A ref. napilapról írt két hozzászólásommal (1. lapunk 1916 karácsonyi és idei 14. számát) a magam részéről befejezettnek hittem e kérdés írásbeli megvitatását s hozzáláttam a csöndes dologhoz: a munkások toborzásához. Nem akartam több szót vesztegetni rá. Szerettem volna, ha az elért eredmény beszélt volna helyettem. Azonban lapunk 26. számában újabb czikk jelent meg s olyan tartalommal, melyet ügyünk érdekében nem szabad szó nélkül hagyni. A régi magyar baj : a paktálás jutott abban újra szóhoz. Ez temette el eddig is a legszebb szándékokat, ez halványította meg a legmerészebb tetteket. Erőtelen szavaimmal (remélem: szavakkal utoljára) eléje állok ennek a bajnak. Pontosan kiszámíttatta a czikk írója, hogy a napilaphoz minimum 3.000,000 Ií szükséges. Ebből a megállapításból a legtárgyilagosabban meg lehet állapítani, hogy a „hivatalos" helyen hogyan gondolták el a napilap megindítását. Előbb egy újságpalotát berendezni, szerkesztőket, jó nevű munkatársakat beállítani, a lap megindítása előtt hetekkel öles plakátokkal beborítani a pesti falakat, végül valami idegizgató regény első füzetével