Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-07-08 / 27. szám

nmla és minden ízében személyes vallásos életfolyamat. Normája az írás és elsajátításának helye az egyház, mint a Krisztusban hívők személyes üdvközössége. E gondolatkör az egész keresztyén tanrendszer rövid összefoglalása s minden keresztyén vallásnak és morálnak egyetlen forrása és éltető ereje. Dogmatikai jelentősége a reformáczió liármas alapelvében: a megigazulás, az írás és az egyház elvében tűnik ki a maga mélységében és teljességében. A miért is a hit által való megigazulás reformátori keresztyén alapgondolata korántsem tan, vagy törvény, hanem kifejezése ama személyes keresztyén vallásos erkölcsi meggyőződésnek, a melyre, mint belső kánonra az írásban és az egyházban élő keresztyénség utal és legméltóbb kifejezése ama újjászületett keresztyén vallásos tudatnak, a mely az írásnak és az egyháznak isteni szellemétől eltelve meg tudja ismerni, át tudja érezni és lehetőleg meg tudja valósítani a valódi keresztyénség lényegét. S ha némely ref. theologusok kifogásolják azt, hogy túlságos nagy súlyt helyezünk a hit által való megigazulásból eredő személyes üdvbizonyosságra és az abból eredő üdvélvezetre és anthropoczentrikus theologiára és kevésbé méltányoljuk az ev. egyházban a transzcendens isteni felség (inajestas) gondolatát, úgy azoknak azt feleljük, hogy igenis e felség mindenekelőtt és „szenteltessék az ő neve". De Istennek szent felségessége épen abban a legnagyobb, hogy ingyen való kegyelméből hozzánk, bűnösökhöz leereszkedő irgalmas Isten. így látjuk mi a sola gratiával való élő kapcsolatában a sola fide reformátori alapelvében egyházunk egyetlen drága kincsét, a melyben minden csupa evangéliumból világlik, hangzik és énekel most és mindenkoron ! Úgy legyen! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. IRODALOM. Egyházi beszédek. írta: Lukácsy Imre. Ára fűzve 4'5Ü K. Kötve 6 50 K. Hoft'raann és Kronovitz, Debreczen. Egyházi beszédeinek II. kötetét nyújtja az olvasóközönségnek — értsd : theologusoknak — Lukácsy Imre. A theologus különösen élvezheti pl. az első adventi elmélkedést, a melyben az egyik legnehezebb, legkényesebb kérdést próbálja megoldani, erős hittel és alapos exegetikai tudással a szerző. Az ezeréves birodalomról s istenországa végső kifejléséről van szó a Jelen. 20:7— 10-ben. Legkényelmesebb kétségtelenül az. ha azzal térünk napirendre a dolog felett, hogy ezt a részt történeti összefüggésben kell tekintenünk, az őskeresztyénség váradalmának tartanunk csupán, a mely ma már nem képezheti pozitív alkatrészét a ker. világfelfogásnak, -léi esik olvasnunk olyan elmélkedést, a melynek írója hódoló tisztelettel viseltetik a szentkönyv iránt s inkább elviselni kész az orthodox maradi nevet, mintsem, hogy valamit is elvegyen a prófétálás könyvének beszédeiből. (Jelen. 22: 19.) Látszik, hogy jól tudja az ellenkező irányú exegezist is, bebizonyítja azt, hogy a ki orthodox, az nem okvetlen tudománytalan. Az ezeréves birodalom eljöveteléről szóló, sok félreértésre, rajongásra alapot adó jóslatot nem szó szerint, de szellemileg ő teljesedve látja. A második ezer év Kr. születése után eltűnőben van már. az ezeréves birodalomnak, a mikor Krisztus uralkodott a törvényhozásban, szellemi életben stb. (?) vége, a Sátán feloldoztatott lánczától s most a háborúval különösen itt a Sátán-korszak. Én tisztelem a becsületes meggyőződést, ha nem értek is egyet vele s szívesen állítom, hogy bibliamagyarázat keretében élvezetesen oldotta meg e nehéz kérdést az ő álláspontján Lukácsy Imre. Én pl. igazán tagadom, hogy a középkori „törvényhozásban, országkormányzásban, igazságszolgáltatásban, nevelésügyben" Krisztus előtt hódoltak meg. Igen névleg, de a Krisztus szelleme nagyon hiányzott ott. En nem is a szokásos „dogmatikai" ellentétre gondolok most, a mely volt az őskeresztyénség és a középkori egyház felfogása között, hanem az egyéni és szocziális életre ! Igazán uralkodott a Krisztus szelleme, a hol a jobbágyság, az abszolút fejedelmi hatalom, a törvény előtti egyenlőtlenség volt fénykorában ? A háború végének, illetve a Sátán uralma végének számokkal való titokzatos jóslásait a magam számára nem tartom sem építőnek, sem szükségesnek. Igaz, hogy idézi a szerző Jézus figyelmeztetését, hogy nem tudjátok sem a napját, sem az óráját, de azért a Dániel-féle 1290 napot és az apokalipszisben említett 42 hónapot mértéknek veszi. Egyik állítása a beszédnek: t. i., hogy Isten fiai Istenéhez hasonló mindenhatóságot és örökéletet nyernek (4. 1.), ellenkezik a biblia tanításával. Máskor is fordul elő ilyen dogmatikai tévedés. Pl. Isten nem mindenütt jelenvaló (91. oldal). Nein fogadhatom el a kétségkívül érdekes megokolását ennek az állításnak, világosan látszik, hogy csak azért történik ez, hogy a szőlősgazda elutazását Istenre lehessen vonatkoztatni. A hasonlatnak minden vonatkozását nem szükséges kihasználnunk és alkalmaznunk, mert erőszakolttá válik írásmagyarázatunk. Lukácsyt beszédeinek tükrében mint konzervatív egyént, orthodox theologust szemlélhetjük. Beszédeinek formájában is megtartja a régit csak úgy, mint theologiai felfogásában. Orthodox ő, de élő keresztyén tapasztalatán épül föl orthodox és konzervatív (1. 119—126. 1.) világnézete. A bibliát a bibliával magyarázza, világítja. János ev.-nak mélységes kijelentését Krisztusról: teljes vala kegyelemmel és igazsággal, Esaiásból vett idézettel fokozza. Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot. Az ellentét Krisztusban megoldódik. „Ölelkezik a megtestesült Igében a kegyelem és igazság teljessége." Elengedhetetlennek tartjuk ezt az elvet, a bibliát a bibliával magyarázzuk, de hasznosnak tartjuk a hallgatók figyelmének felkeltésére és ébrentartására a máshonnét vett példákat és idézeteket is. A virágvasárnapi beszéddel kapcsolatban eszembe jut, hogy Pázmány Péter predikáczióit pl. ma is élvezetessé, a figyelmet megragadóvá