Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-13 / 19. szám

Nem kívánhatunk többet és nagyobbat: Ö is ép úgy, mint Erzsébet királyné volt, őrangyala legyen egyaránt a királynak, egyaránt a nemzetnek. Éljen a király! éljen a királyné! Főtiszteletű Közgyűlés ! A háború elején az a benyomásunk volt, mintha ezen világraszóló idők hatása alatt az emberek vallásosabbakká váltak volna; láttuk, hogy templomaink megteltek. Fájdalom, ez a jelenség nem egyenes arányban, de megfordított arányban nőtt a háború folyamán. Olyan jelenségeket látunk, talán a háború hosszú tartalma miatt, talán a sok szenvedés, megpróbáltatás, nélkülözés folytán, mintha az erkölcsök sok helyen meglazultak, elvadultak volna. Különösen fájdalmasan kell konstatálni ezt a fiatalságon. De ezen csodálkozni nem lehet. A fiatalok, kivált a falvakon, magukra maradtak. Az atya messze földön harczol, ha el nem pusztult, vagy nem hadifogoly. Az anya, magára maradva, kisebb gyermekeivel elfoglalva, kemény munkára kényszerítve, nem foglalkozhatik nagyobb gyermekeivel és így olyan tüneteket látunk e téren, melyek komoly aggodalmat ébresztenek. Lelkészeink, kiket a legjobb akarat vezet s kétszeres munkát végeznek a nehéz időben: tanúskodnak arról, hogy az egyházfegyelem nem emelkedett, hanem inkább csökkent. Nagy feladat fog várni ránk a háború után, hogy a romokat eltávolítsuk; a lelkek egyensúlyát újra helyrehozzuk. Ebben a munkában és feladatban nagyon sokat várunk lelkészeinktől és világi tisztviselőinktől is. De száz és száz más feladat is vár ránk. Ott vannak az emberszeretet nagy munkái: hadigondozás, hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák dolgai. Alig részletezhető a reánk váró nagy munka. E mellett mindnyájan észleljük, hogy egy bálványimádás forma támadt. Mintha a pénz és a kincs bálványa körül pogányok tánczolnának. Ezzel szemben, hol a kapzsiság orgiákat ül, helyenként oly emberek is, a kik a háború alatt még jó emberek voltak, megtántorodtak. Másfelől látjuk azt, hogy a mi híveink nyájait is a hitetlenség áramlatai környékezik. Ha nyíltan lép fel a hitetlenség, kevésbé veszedelmes az, de ha fellép álarczban, hamis jelszavakkal, olyan mint a hamis próféták : báránybőrbe bujt farkas. Nagyon kell hát vigyázni, mert ez a jóhiszemű pásztorokat is könnyen megtéveszti. A mi már különösen az utóbbi irányzatot illeti, ezzel szemben küzdeni egy egyház kevés. Ezzel szemben párhuzamosan kellene küzdeni az összes egyházaknak. S miután mindnyájan egy ilyen élet-halál kérdése előtt állunk, ennélfogva jogos a követelés, hogy egymásközt fegyverszünetet tartsunk és együtt küzdjünk a közös ellenség ellen. De még tart a háború is, reméljük, rövid ideig ós bízunk benne, hogy győzelmes vége lesz. Mikor idejöttem, láttam egy kirakatban kitéve egy czímert: vértes katona jobbjában kardot tart, baljában pedig három búzakalászt. Jellemzi ez a mi küzdelmünket: jobb karunkkal harczolni, bal karunkkal termelni kell. A czímer felett a kisütő nap volt látható, a mely azt akarja jelenteni, hogyha olyan vitézül harczolunk. mint eddig, ha itthon úgy termelünk, mint eddig, kitartással és el nem csüggedve : számíthatunk arra, hogy a győzelem napja ránk is felragyog. Nekünk a lövészárokban levő katonáinkat nem kell buzdítani, mert bennük feltámadt a régi magyar vitézség, s e szerint harczolnak. Itthon, valljuk be, a termelés körül nagyon sok nehézséggel, bajjal, visszássággal találkozunk. De bármennyi legyen a baj, visszásság és keserűség, nekünk azért elcsüggedni. népünket elkeseredni hagyni nem szabad. Nem elég azonban a gazdasági termelést biztosítani, hanem mindnyájunknak össze kell húzni magunkat. Nekünk apáinknak nemcsak mély vallásosságára, hanem régi egyszerűségére, igénytelenségére és takarékosságára is vissza kell térni. Ha visszagondolok, hogy egy félszázad előtt hogyan éltünk, hogyan neveltek minket és miként neveltetnek ma a fiatalok : ég és föld a különbség. Mikor a gazdasági termelésről szólunk, nem hallgathatom el, hogy épen most a napokban fog kibocsáttatni a hatodik hadikölcsön. Mi nemcsak katonai, nemcsak gazdasági, hanem hitelháborút is viselünk, mert 'tudjuk, hogy micsoda gazdag népekkel állunk szemben. Ha most a lelkészek és világi képviselőink hazamennek, arra kérjük őket, hogy a hadikölcsön körül a mi tévhit és elfogultság megvan, iparkodjanak eloszlatni és oda hatni, hogy necsak a nagyok, hanem a kicsinyek is nyissák meg a ládafiát. Igaz, hogy azt tartják, hogy a küzdelem már csak rövid ideig tart, de az is közös vélemény, hogy ezen rövid idő alatt hatalmas erőfeszítésre van szükség. A mai közgyűlés egyik legfontosabb tárgya lesz az október 22-re egybehívott zsinat előkészítése. Hogy a választás minő módozat szerint ejtessék meg, a felett az egyházkerület bölcsesége fog határozni. Én és a főtiszteletű püspök úr a zsinat megtartását ez alkalommal nem kívántuk, mert szerintünk ezen világrengető idők nem alkalmasak törvényhozói munkára. A konvent azonban másként határozott és mi ezen határozat előtt meghajlunk. A zsinat működését illetőleg két kívánságot óhajtok jelezni, hogy az minél eredményesebb legyen. Nehéz küzdelmek árán elmentünk bizonyos czentralizáczióig. De azt tartjuk, hogy a zsinat működése csak akkor lesz helyes, ha most már megállunk és az egyház adminisztrácziójának súlypontját továbbra is az egyházkerületre helyezzük; ez felel meg egyházunk szervezetének és gyakorlati életkövetelményeinek. Másik óhajom a következő: Unos-untalan tapasztaljuk, hogy egyházi törvényeink a gondolkozásba és a lélekbe ma se mentek még egészen át. Pedig valamint az élelemnek át kell a vérbe menni, úgy a törvényeknek is át kell menni azok gondolkozásába, a kikhez szólnak. Ezért javítunk ott, a hol kell, de egészen új szerves törvényt alkotni elhibázott dolog volna. Visszatérve a főtiszteletű püspök úr megemléke-