Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-06 / 18. szám

tott a különlegesen prot. értékek megóvására, a mely a puritán kötelességteljesítés és a kultúrának a szellemi élet fegyvereinek különös intenzív művelése. Aposztro­fálta a tanárokat és tanítókat, hogy tanuljanak az élet ezer bajával küzködő magyar asszonyoktól, a mint ezek pótolják a férjet, apát, úgy kell a tanári karnak is meg­küzdenie a nagy idők által reábízott feladatokkal. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy megéreztessék a tanu­lókkal azt, hogy nagy időket élünk és a nyújtott erkölcsi értékekkel kell pótolni a fogyatékosabb ismereteket. Szólt végül a hadigondozás nagy organikus munkájáról, a mely­nek a királyné állt élére és felhívta a lelkészeket, hogy ebben az akczióban tevékeny részt vegyenek, hogy így lehetővé váljék az, hogy a gondozóra szorult mellé olyan segítők állhassanak, a kik ugyanazon felekezethez tartoz­nak, mert csak így lehet meg a munkának-valláserkölcsi alapja. Beszédét azzal az óhajjal fejezte bé, hogy a pro­testantizmus legyen méltó erre a nagy, rendszeres mun­kát és szervezkedést igénylő feladatra és hogy a lelké­szek mindenütt igyekezzenek ebben vezetőleg résztvenni. Ezután a püspök üdvözölte melegen a főgondnokot ab­ból az alkalomból, hogy 10 év óta főgondnoka a kerü­letnek. Gróf Tisza rövid szavakkal mondott köszönetet és ígérte, hogy lelkesedéssel szolgálja tovább a szent ügyet s kérte a gyűlés tagjait, hogy tekintsék munka­társuknak, bajtársuknak és jóbarátjuknak. A király üd­vözlése után az új tanácsbírák, Sárközy Jenő és Miskol­czy Imre tették le az esküt. A püspöki jelentés tárgya­lása befejezésével Nagy Lajos esperes intézett kérdést a •főgondnokhoz a hadigondozói munka szervezésére vo­natkozólag, mire Tisza gróf kijelentette, hogy a gondozók összeírása már folyamatban van és kérte, hogy min­den egyházmegye alakítson erre nézve intéző-bizottságot. A gyűlés folyamán Patay Károly esperes indítványozta, hogy az adósegélyre vonatkozó szabályrendeletben a papi terményfizetések megváltási áránál az utolsó öt évi átlag szolgáljon alapul, de a gyűlés ezt a főgondnok indítvá­nyára mellőzte s így a dunántúli kerület a normál költ­ségvetések megállapításánál az 1910—14. évek mellett döntött. A gyűlés a püspök imájával zárult. Franczia istentisztelet. A liold-utczai német refor­mátus templomban vasárnap, május 6-án cl u. 4 órakor a franczianyelvű svájcziak számára istentisztelet lesz, melyen bilkei Pap Lajos prédikál. A komáromi egyházmegyében dr. Szili János egy­házmegyei gondnokká választása folytán megüresedett világi főjegyzői állásra a szavazatok nagy többségével Dávidházy János főszolgabírót, — a világi tanácsbírói tisztségre dr. Kiss Gyula aljegyzőt választották meg. Egy kivételes törvény eltörlése. A jezsuitákra vonatkozó különleges törvényt a német szövetségi ta­nács teljesen megszüntette. Az 1872-ben Bismarck által alkotott törvénynek még érvényben volt értelmezése sze­rint : tiltott rendi tevékenység volt rájuk nézve minden másokkal gyakorolt papi tevékenység, valamint tanítás. Nem ütközött a tiltott vallási tevékenység körébe csendes mise mondása, családi ünnepek keretében tartott primi­czia-ünnep és a halotti szentségek kiszolgáltatása, vala­mint az olyan tudományos előadás, a mely vallási kér­déseket nem érint. A tilalom nem vonatkozott a publi­czistai működésre. A szász kormány ellene szavazóit a törvény eltörlésének s így Szászországban, a melyben a lakosság több mint 90°/0 -a protestáns, érvényben marad­nak a különleges rendszabályok , Würtembergben is csak törvényhozási aktus által szüntethető meg a kivételes törvény. Az előbbiben tudvalevőleg az uralkodóház már most is katholikus, az utóbbiban pedig a mostani király után kath. uralkodó következik. — A katholikus sajtó egyértelműleg annak a váradalomnak ad kifejezést, hogy a „kiváló agilitású szerzetes-rend lelkes munkájának sza­bad fejlődése hamarosan éreztetni fogja hatásait". Hogy ezek a hatások ott is lehetetlenné teszik a „keresztény meg­értést és konczentrácziót", arra mindenki ellehet készülve. A Dunántúli Református Takarékpénztár r. t. m. évi rendes közgyűlését április 15-én tartotta meg Ko­mároniban. A nagyrahivatott intézet igazgatóságának je­lentése szerint a zárószámadás mérlege 4312'55 K üzleti nyereséget tüntet fel. Minden részvényre egyenként, to­vábbá a részvényesek által befizetett részbetétek után 4°/0 betétkamatot fizetett az intézet. A ref. egyházi czé­lokat szolgáló alaptőke már 2135\16 K. Az intézetnél 129,450 K hadikölesön jegyzés történt. Felhívás. Híveim közül többen fordultak hozzám azzal, hogy keressek számukra hitünkbeli, lehetőleg fiú — apátlan, anyátlan —, 9—10 éven felüli hadiárva­gyermekeket, kiknek becsületes földmívelő munkásokká felnevelését, iskoláztatását vállalnák, mintha tulajdon gyermekeik volnának. Több jómódú gyermektelen család is keres ilyeneket azzal a czéllal, hogy a mennyiben tetszésüket, mélyebb rokonszenvüket a nevelés végett elfogadott árva megnyerné, örömmel örökbe fogadnák. Megjegyzem, hogy az illetők mind jómódú embérek s népemnek előnyös tulajdonsága a gyermek iránti szeretet. — Kérem lelkésztársaimat, szíveskedjenek segítségemre lenni ebben a jó munkában ós a mennyiben híveik kö­zött találkoznék elhelyezni való hadiárva, legyenek ke­gyesek levél útján velem érintkezésbe lépni. Szerető szolgatársuk : Arany Gusztáv, ref. lelkész Pacsér, Bács­bodrog megye. ISKOLA. A theol. akadémia igazgatósága kéri azokat a lelkész urakat, a kik a pünkösti ünnepekre legátust nem óhajtanak, hogy erről május hó 15-ig értesítsék az igaz­gatóságot (IX,, Ráday-u. 28). A budapesti ref. theol. akadémián az előadások a mult hó végén befejeződtek. 26-ig lesznek a kollok­viumok, 30-án a nyilvános vizsgák és évzárás. A tan­évet az internátusi ellátás nagy nehézségei miatt kell előbb bezárni. Nyugalomba vonuló tanár. A soproni ev. tanító­képző igazgatója, Papp József, nyugalomba vonult. A du­nántúli ev. püspök a tanév végéig Simkó Endrét bízta meg az igazgatói teendők végzésével. A Baár-Madas ref. felső leányiskola (1., Attila­utcza 101) növendékei báró Győrffy Márta emlékéré folyó hó 5-én és 6-án jótékonyczélú előadást rendeznek. Be­lépti díj 2 K. Műsor: 1. Ugrón Anna: Megemlékezés báró Győrffy Mártáról. 2. Hubay Jenő: „Megáltam sír­jánál." Énekli Kitter Olga. 3. Tordai Grail Erzsi: „Virág­álom." Allegorikus játék három felvonásban. Előadja 30 növendék. 4. Székely Imre: „Rhapsodia". Zongorán elő­adja László Irma. 5. Dr. Horváth Ákos: „Álmodtam szépet, gyönyörűt". Éneklik az intézet összes növendékei. Kezdete d. u. 5 órakor. A tiszta jövedelem az intézet­ben létesítendő „báró Győrffy Márta-alap" javára szolgál. EGYESÜLET. A Budapesti Ref. Ifj. Egyesület f. hó 6-án este 7 órakor a Ráday-utczai díszteremben családi estélyt rendez. Belépő-díj 2 és 1 K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom