Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-06 / 18. szám
nem mint tényleges, hanem mint tiszteletbeli lelkészek, tanácsbírák, esperesek, a kik csak tanácskozási joggal rendelkeznek és, mint ilyenek, napidíjakra, útiköltségekre nem számíthatnának, sem pedig a tényleges lelkészek, tanácsbírák egyéb jogait nem élvezhetnék. Egyházi törvényünk szerint ma is vannak úgy az egyházmegyei, mint a kerületi gyűléseknek olyan tagjai (l. I. t.-cz. 50- § g), 62. § f) második alineája), a kik alkotó tagjai ugyan a gyűléseknek, de csak tanácskozási joggal rendelkeznek. Ezeken a paragrafusokon csak egy kis méltányos bővítést kellene tenni s az I. t.-cz. 27. §-át megfelelően módosítani s mindjárt megvolna a lehetősége annak, hogy a nyugalomba vonult lelkészek, tanácsbírák, esperesek, ha erejük még engedi s ha lelkük óhajtja, továbbra is helyet foglaljanak azokban a hatóságokban, a melyekben ezelőtt résztvettek s nem éreznék magukat megalázottaknak és még életükben az élők közül kitörőiteknek. Ez a tanácskozási jog a nyugalomba vonult lelkészeknek, ha csak kényszer útján nem küldettek nyugdíjba, minden. esetben biztosítandó volna. A tanácsbíráknál, espereseknél is mindig biztosítandó volna abban az esetben, ha élethossziglan választattak. A hol a tanácsbíróság vagy esperesség 10 évre szól, ott a korrekczióra elvileg ugyan nincs szükség, mert a tanácsbíróvá újra meg nem választott lelkész az egyházmegyén továbbra is aktív tag marad, a míg tényleges lelkész, a kerületen pedig aktív tag lehet, ha arra egyházmegyéje által megválasztatik; a gyakorlati élet azonban még itt is korrekcziót kíván abban az esetben, ha az illető tanácsbíró vagy esperes több czikluson át viselte egyfolytában tisztségét és annak viselése közben menne nyugdíjba. Ilyen esetben a tanácskozási jog megadását szintén méltányosnak találnám. Egyházi törvényünknek ilyen korrigálásával nemcsak a szerzett érdemeknek aclnók meg a megillető elismerést, de továbbra is biztosíthatnék sok derék és kiváló emberünk tudományát és bölcseségét a közegyház javára még akkor is. a mikor az illetők a lelkipásztori hivatalnak mindennapi teendői elől a megérdemelt nyugalomba vonultak vissza. Hamar István. BELFÖLD. Falusi levél. Kedves Szerkesztő Uram ! Kitűnő gondolat volt, a mit felvetett, a lelkipásztorok toborzása kérdésével. Először valósággal megütötte a szívemet: hát még erre is szükség van ? De mikor a kérdés, oly pesszimisztikus szemüvegen nézve, komollyá vált, a hogy „Székely" jegyű atyánkfia tevé, engedje meg, hogy elvezessem őt abba az iskolába, a melyben megnyilatkoznak még a Géházik szemei és megláttatja az Úr az Ö hatalmát és megnyugszik az elveszéstől rettegő szolgája Elizeusnak ! Hogy is áll a dolog, kedves Szerkesztő uram ! Korunk, mint minden idők kora, a nagy eszmék változatainak képét mutatja. Rettentő erővel igyekezik az egy Istent trónjáról letaszítani az ember, hogy ő legyen az Úr! Ezért szövetkezik mindenféle hatalmassággal,- hogy meghazudtolja az egy Isten dicsőségét. Ezért kapaszkodik minden eszközbe, gondolatba, a mely véleménye szerint segít a lázadó embernek az ő maga dicsőségét fölébe helyezni az Isten dicsőségének ! Erre vezet minden emberi erőlködés, az ész kevélysége, a szív makacssága,' az akarat önös iránya. Ez az a tény, a mely megmagyarázza minden kor különféle eszmeirányzatát és az embereknek azokkal való rokonszenvezését! Ma például a materializmus az uralkodó planéta, a melynek legfőbb eszköze a pénz. Az ember ma ezzel szövetkezett. Az emberiség földi életének ma ez a gennyes daganata, a mely most van érés alatt! Isten engedi e proczesszust végbemenni, a melyben mindenki rettentően elenyésző kicsike tényező. E proczesszus — mondjuk tán a világháború által — a kifakadásban van. De nem változtat semmit az örökkévaló Isten üdvtervén, mert az embert végül még sem a szocziálizmus vagy materializmus vagy más — izmus fogja a teljes boldogság felé elvezérelni, hanem — a názáreti Jézus szeretetének melegsége és érettünk hozott áldozásában elért megváltás boldog békessége. Mi e világháború ?... Istentől küldött felelet arra a kérdésre: ki az Ur ? Csuda módja ez az örökkévaló Isten üdvtervének. Engedi, hogy az ember nyert szabadsággal kikérvén jussát, eltékozolja, mint a tékozló fiú és moslékkal táplálkozzék és — maga undorodjék meg a saját eltévelyedésének fertelmétől!. Mi jő most ?. .. Az Isten házától való eltévelyedés rettenetes és pazar tékozlása ma van. A megundorodás jelei is mutatkoznak már, de még nem jöttek el azok a perczek, a mikor belátja az ember, hogy Istennek cselédjévé lenni nagyobb méltóság, mint a „magam" urának! Elmegyek az ón Atyám házába és megmondom: Vétkezi em! Ki megy ki eléje... Ki vigasztalja meg ? Kilesz, a ki ölére zárja... Ki lesz, a ki befogadja ?... A materiálizmus? A mely romlásba döntötte? . . . Nem, mert ez az ember az élő Isten békessége után fog vágyni! A keresztyén anyaszentegyház lesz az ember igazi életének az irányítója — és a keresztyén lelki pásztorok lesznek, a kik éreztetni fogják az igaz szeretetet és mutatják meg az igaz békesség soha meg nem rendülő fundamentumát: a Krisztust. Csuda felség van e pár szóban : „Isten nem akarta, hogy elvesszen e világ, hanem : megtérjen ós éljen !" Éljen! De hogyan?... Ki mutatja meg? Tanításával, példájával, szeretetével, jóságával? JA keresztyén