Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-15 / 15. szám

munkában, mely e téren a nemzet minden tagjára vár, vezető szerep fog jutni a papoknak és tanítóknak, kiknek a többtermelés nagy munkájában ellenőrző, irányító tevékenységet kell kifejteniök. Itt merül fel az a kérdés; hogy összefér-e a papnak a hivatásával a gazdasági kérdésekkel való foglalkozás ? Sokan ezt lehetetlennek tartják. A mult évben a pesti ref. theologián egy Pest környéki lelkész tartott előadást, melyben határozottan állást foglalt az ellen, hogy a papok a gazdasági kérdésekbe beleavatkozzanak. Ezzel szemben Sárospatakon foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy Bujon, Andrássy Kálmán mellett néhány hónapra terjedő gyakorlati tanfolyamot létesítenek lelkészjelöltek számára azért, hogy gazdasági, szövetkezeti és szociális képzésben részesüljenek a jövő papjai. (Németországban az ilyenek gyakoriak!) Vájjon melyik felfogás felel meg a való életnek ? Kétséget nem szenved, hogy az utóbbi! Idevonatkozólag dr. Czettler Jenő — a lelkészek számára tartott szövetkezeti tanfolyamon — azt mondta többek -között előadásában: a lelkész kötelessége, hogy híveit a mindennapi kenyérért való imádkozásra buzdítsa; de a mindennapi kenyérért nemcsak imádkozni, hanem dolgozni is kell és csak az ismeri a mindennapi kenyér értékét és tud érte igazán, szívből imádkozni, meg is köszönni, meg is becsülni Isten jótéteményét, a ki maga is tapasztalta a kenyérért való munka nehézségeit. Ugyané tanfolyamot megnyitó beszédében nagyon szépen fejezte ki gróf Mailáth József elnök a papok és tanítók szocziális feladatát, midőn azt mondta: A mi őseink meghódították Magyarországot fizikai erővel, de most mégegyszer meg kell hódítani szellemi erővel és ez a feladat a lelkészekre és tanítókra vár! — Megváltozott a nemzet egész helyzete, megváltozott társadalma; új társadalmi munkára, társadalmi beilleszkedő képességre van szükségünk; ezen feladatok megoldásának hatalmas ereje Magyarország lelkészeiben és tanítóiban van. A lelkész és tanító a templomban, iskolában, társadalomban egyaránt érintkezik és foglalkozhatik a néppel ; oktathatja, nevelheti azt. E nevelés melegágya a család, virágoskertje a népiskola," gyümölcsöző tere a társadalom, egyház és nemzet. Számtalan községet tudunk az országban, hol a papok és tanítók józanná, szorgalmassá, takarékossá, megelégedetté, gazdaggá tették a népet. Ne irtózzanak azért a lelkészek a néppel való foglalkozástól a gazdasági téren sem. A papok és tanítók ma is legtöbb helyen részt vesznek a falusi gazdasági élet irányításában és ennek folytán a többtermelés felé való haladásban, mint a hitel-és fogyasztási szövetkezetek és gazdakörök stb. vezetői, elnökei. Ismerek papokat, kikhez pénzügyi és gazdasági kérdésekben távoli falvakból is járnak tanácsot kérni, e mellett a hitélet is szépen virágzik híveik között, sőt a legerősebben buzog az minden irányban. De ki is volna arra alkalmasabb, hogy a népnek e kérdésekben is vezetője legyen, mint a pap és a tanító, kik ott élnek a nép között, sorsuk — mondhatni — egybe van forrva azokéval; látják őket búban, örömben, szomorún, vigan. Látják, a mint ekével túrja őseitől öröklött, vagy verejtékkel szerzett földjét és látják, a mint jóleső érzéssel tekint végig munkájának eredményén. Több vidéken megfordultam már épen gazdasági előadások tartása végett és volt alkalmam tapasztalni, hogy e téren a kath. papság sokkal közelebb áll a néphez, mint a református; azok nagyobb szeretettel és lelkesedéssel foglalkoznak a gazdasági kérdésekkel és törődnek a nép anyagi érdekeivel, mint a reformátusok (természetesen itt is, ott is vannak kivételek); a mi nyilván a papképzésnek a kifolyása. (Erről talán még lesz alkalmam bővebben szólani!) A mi magát a többtermelést, annak megvalósítását, eredményeit illeti, nekem az a meggyőződésem, hogy az a rengeteg elmélet, a melyeknek irodalmi feldolgozása már egy könyvtárt tenne ki, nem vezet czélhoz mindaddig, míg nem tudunk felmutatni olyan eredményeket, melyek szemmel láthatólag és kézzel foghatólag mutatják be gazdáinknak a többtermelés hasznosságát. Hiába magyarázzuk egy szabolcsi gazdának, hogy Temesben, vagy Somogyban ilyen és ilyen eredményt értünk el ezzel a nemesített vetőmaggal, vagy termelési móddal, nem fog kísérletet tenni. Míg ha otthon, az ő falujában az övéhez hasonló kis gazdaságban elért eredményre mutatunk rá, belátja igazunkat és próbát fog tenni, melynek aztán a teljes siker lesz az eredménye. A többterinelésnek tehát leghatékonyabb előmozdítója: a községenkinti, vagy legalább járásonkinti mintagazdaságok létesítése. Azt mondja Károlyi Imre gróf nemrég nagy feltűnést keltett czikkében: feltétlenül szükség lenne minden nagyobb alföldi község és város határában egynéhány 10—20 holdas tanyai birtok megszerzése, azokon paraszt mintagazdaságok létesítése egy-egy jóravaló — esetleg földmíves iskolát végzett — kis gazda vezetése mellett. Kufí'ner báró, a többtermelési liga eszméjének a megpenditője, hozzá teszi, hogy ezek a községekben lévő lelkes férfiak: lelkészek, tanítók, jegyzők felügyeletére bízatnának, a kik szóval és tettel oktatnák a mezőgazda-közönséget a többtermelés megvalósítására. Felmerült az az eszme, hogy a papi földéket, illetőleg azokból egy-egy részt rendezzenek be mintagazdaságoknak, melyeken állami támogatással folytatnának kísérleteket a többtermelés érdekében. Micsoda haladás volna az a ma sok helyen uralkodó rendszerhez képest, a hol a pap földjét bórbeadva, egyáltalában nem törődik a gazdálkodással. (Igaz, hogy sok esetben nem is ért hozzá, mert nem is hallott róla soha.) Itt mutatnák be a többtermelés tényezőit: a gazdasági gépeket, a nemesített vetőmagvak eredményét, a helyes talajművelést, a nagy hasznot hajtó növények termesztését. Egy másik eszme, a melyet egy napilap vetett fel, az, hogy iskolabirtokot kell létesíteni, hol a tanító, mint