Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-08 / 14. szám

ISKOLA. A budapesti ref. theol. akadémia Ifjúsági Kál­vin János-Köre, mint lapunkban már jeleztük, sikerült estét rendezett a Ráday-utczai díszteremben. A terem most ez alkalommal is megtelt és 700 K tiszta jöve­delem jutott a Magyar Evangéliumi Diákszövetségnek háborús munkái czéljára. A szatmári felsöleányiskola jövője. Mint a szat­mári „Egyházi Híradó£ í -ból olvassuk, a szatmári eddigi „felsőbb" leányiskolából felső leány és női kereskedelmi iskola lesz. A város a fejlesztés ezéljaira 3000 K évi segélyt szavazott meg. Egyelőre az átalakuló intézet a mostani helyiségben marad, a jövőben a tanítónőképző számára új épületet emelnek és a leányiskola ennek a helyiségét foglalja el. Zemplén vármegye adománya a sárospataki fő­iskolai internátusra. Zemplén vármegye törvényhatósági bizottsága márczius 28-án tartott rendes közgyűlésén el­határozta, hogy a hadi jótékonysági czélra kivetett 5°/o~os pótadóból l°/o*°t a sárospataki főiskola mellett létesítendő internátus czéljára adományozza a következő feltételek mellett: Az adományt, 100 000 K kerek összegben, 20,000 K-ás részletekben öt év alatt fizeti ki azzal a kikötéssel, hogy ez adomány birtokbavétele után köteles lesz a főiskola 15 ifjút — elsősorban hadiárvát, másod­sorban rokkant, harmadsorban Károly keresztes katona­gyermeket, illetőleg Károly keresztes katonát — lakással, fűtéssel és világítással ellátni. Csak zemplén megyei illetőségű, illetőleg lakású szülők gyermekei vehetők fel "vallásfelekezetre való tekintet nélkül. A felvétel a fő­iskolai elöljáróságot illeti meg a törvényhatóságnak való utólagos bejelentés kötelezettsége mellett. Ez az adomány egy hatalmas lépéssel vitte elő a főiskolai internátus ügyét. — íme, milyen jó volt a sárospataki mozgalom! A fenti nagv adományon kívül már eddig több mint 50,000 K gyűlt egybe. EGYESÜLET. Egy kis ébresztő. A Szent István-Társulat a mult héten tartotta 63-ik közgyűlését, a melyen a herczegprí­más elnökölt és a melyen a vallás- és közokt.-ügyi minisz­ter, az államtitkár, két érsek, 12 megyés püspök, több prelátus, kath. főúr, egyetemi tanár, és képviselő vett részt. Tanulságos dolog beletekinteni ennek a hatalmas egyházi és társadalmi intézménynek munkájába. A vezér­igazgató jelentése szerint az első háborús év a gazda­sági visszaesés és a lelki fellendülés ideje volt. Akkor kevés szórakoztató és sok imakönyv kelt el (500 °/<ra l több, mint előzőleg). De az arányszám most már meg­változott. A közönség megelégelte a háborús gondolato­kat. A könyvfogyasztó közönség száma megnövekedett. A társulatnak van nyomdája (a Stefaneum), adott ki 345,000 imafüzetet a katonák részére, több „hitbuz­galmi", szépirodalmi, régi és ifjúsági iratot, naptárt stb. és kiadta a biblia ótestamentumi részét három díszesen kiállított kötetben, jegyzetekkel. íme, a magyar katho­likusok ki tudják adni a bibliát! — A mult hó végén volt az „Elet" irodalmi részvénytársaság közgyűlése. Az igaz­gatósági jelentés szerint az „Élet" nyomdája 233,000 K értékű munkát termelt a mult évben. A nyereség 9292 K volt; részvényenként 12 K az osztalék. A vállalat több nagyobb művet,* azonkívül az „Élet" czímű szépirodalmi lapot, a Regnum Marianum ifjúsági lapjait („Zászlónk") -állította elő. Legnagyobb forgalmat a „Tábori levelek" -kel érte el, a melyből majdnem két millió példány volt a fogyasztás. A katholikus sajtótermékek propagálását a kath. Sajtó-egyesület intézi, ez rendezi a „sajtóvasár­napokat". Van kath. sajtó-hölgybizottság, ennek is van már közlönye, a havonként megjelenő „A Sajtó" cz. 2 filléres lap. Most újabban egy másik „fürgén, előrejutó, úttörő" lap indult meg, a „Tiszántúl" (!). — Mi pedig még min­dig alszunk . . . Meghívó öt előadásra, melyeket-a budapesti ref. főgimnázium dísztermében (IX., Lónyay-u. 4/c, II. em.) tart április 17-től április 21-ig mindennap d. u. 5 órakor Vargha Gyuláné. Tárgy: Mit mond a biblia? 1. Kedden, április 17-én: Mit mond a biblia önmagáról ? 2. Szerdán, április 18-án: Mit mond az imádságról? 3. Csütörtökön, április 19-én : Mit mond a bűnről ? 4. Pénteken, április 20-án :. Mit mond az Isten kegyelméről ? 5. Szombaton, április 21-én: Mit mond a megtérésről? Az előadásokon mindenkit szívesen lát az előadó. Az előadások pontosan kezdődnek. Látogatás. A Magyar Ev. Ker. Diákszövetség főtit­kára, ifj. Yictor János mult hó BO-án meglátogatta a pá­pai főiskolát. Előadását, mely arról szólt, hogy minő követelményekkel lép fel velünk szemben egyházunk jövője, a theologus ifjúság'csaknem teljes számban meg­hallgatta. Jelen volt azonkívül pár tanár és gimnáziumi növendék is. A Gusztáv Adolf-Egyesület a reformáczió emlék­esztendejében nagy agitácziót indít egy nagy „ifjúsági­alap" létrehozására. A gyermekek és ifjak között esz­közöl gyűjtést és a befolyó Összeget, a mely előrelát­hatólag tekintélyes lesz, a diaszpórákban felállítandó árva- és nevelő-intézetek és hasonló czélú intezmények felállítására fordítja. A debreezeni Prot. Irodalmi Kör mult hó 24-én a kollégium dísztermében sikerült estélyt rendezett, a melyen Gulyás Lajos dr. tanár tartott előadást Arany Jánosról és dr. Tankó Béla egyetemi tanár pedig „A há­ború és világnézet" czímen. GYÁSZROVAT. Újfalussy JBéla, a tiszántúli egyházkerület volt világi főjegyzője és tanácsbírája, az egyetemes konvent volt rendes tagja Nyíregyházán, 73 éves korában meg­halt. Nyírmihálydiban. a családi sírboltban helyezték nyugalomra. Özv. Geduly Jánosné, Geduly Henrik ev. püspök és Geduly Lajos újpesti ev. lelkész édesanyja 87 éves korában Nyíregyházán elhunyt. Eperjesi Scholtz Margit, Scholtz Gusztáv püspök leánya, a Deák-téri polgári leányiskola tanítónője 43 éves korában meghalt. Szigethy Bálint volt ref. lelkész Budapesten rövid szenvedés után meghalt. Osztroluezky Gyula volt ev. főgimn. tanár Sel­meczbányán elhunyt. Áldott legyen emlékezetük! SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Dr. J. I. N—s. A következő számban egész terjedelmében, nem akartam kettészakítani. — Sz —i L— s. B—a. Köszönet! jön. — B—i. Az első legközelebb, a másodikat nem adhatom. Felelős szerkesztő : B. Pap István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom