Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-14 / 2. szám

különböző tanintézetekkel való ékesítésében szünetet tartani soha sem szabad. Excelsior!" A pesti református egyház múltjának ismeretéhez a kulcsot azoknak az embereknek ismerete adja meg, a kiket Farkas József „az egyház vezérlő férfiainak" nevez, az egyház emelkedése az ő ügybuzgóságuknak munkája. Mekkora volt ez, alig van módunkban megmérni. Olvassunk csak el néhány szót például abból a „Nyilatkozatból", mely idestova hatvan esztendővel ezelőtt hangzott el a pesti presbitériumban, talán megérint bennünket egyik hulláma annak a közszellemnek, mely onnan kiáradt, hitet, reménységet, bizalmat keltve mindenütt. A gimnázium felállításáról volt szó. Gondolatnak szép, czélnak üdvös. A „vezérlő férfiak" tisztába jővén ezzel, elszánt készséggel karolták fel az iigyet. Ebben a környezetben hangzottak el az akkori idők egyik kálvinista magyarjának, Gönczy Pálnak ajkairól e szavak: „Nekem van Istenbe vetett igaz hitem, van reménységem, mert tudom, hogy református egyházunk minden intézete ezen hit és ezen reménységbe vetett teljes bizalom, állhatatos akarat és eltántoríthatatlan kitartásnak köszöni lételét, mert csak hazánkban is számos példa tanúsítja, mikép az élő hittel megkezdett intézetek felnövekedtek és felvirágozták. Miért kétkedném tehát én a czélba vett gimnázium létrejöhetéséhez megkívántató eszközöknek — az intézet testének — kifejlődése és előállíthatásáról, midőn annak lelke nemcsak itt, az egyház kebelében, hanem e széles hazában és így mindnyájunkban él." Azt kutatjuk, hogy mik voltak a pesti egyháznak segélyforrásai a múltban és válaszul (a Farkas József könyvét forgatván) hangokat hallunk: „Nekem van Istenbe vetett igaz hitem, van reménységem". E hit és reménység hathatós munkával párosulva tud alkotni, gyarapítani. A rejtély meg van oldva. Nem is áll a példa magában, mert valóban úgy áll a dolog, hogy „csak hazánkban is számos példa tanúsítja, mikép az élő hittel megkezdett intézetek felnevekedtek és felvirágoztak". A mikor azonban arról van szó, hogy mi állta a szervezés, az alapítás, ez építés munkáját a pesti református egyházban, a legfőbb segélyforrásról megfeledkeznünk nem szabad: az üdvösséges akarat utat talált a meghallgattatásra ott fent, annál, a ki az emberi történetek kerekeit és tengelyét a kezében tartja. Annak az egész századnak a folyamán, a melynek Farkas József a históriáját adja, összesen három lelkipásztor lép egymásnak egymásután a nyomdokaiba, hozzátehetjük (a méltányosság talaján állva): az Isten kedvező kegyelméből három nagyszabású ember. Két tényező vonja magára a figyelmet: választás ritkán van az egyházban, ez az egyik jelentős dolog, a választások jól iitnek ki, ez a másik, amannál is íontosabb. Mindkettő a kegyeleni munkája. Az a pap, a ki az egyház bölcsőjénél állott, ritka gazdagságot hozott magával ebbe a ritka szegény egyházba. Egy kissé meg lenne akadva az, a ki el akarná mondani, hogy mije is van akkoriban, a mikor az első pap idejött ennek az egyháznak ? Meg kellene állania jóformán a mellett a néhány jegyzőkönyv mellett, a melyben a megalakulás kimondatik. Temploma nincsen, ez még hagyján, de nincsenek ennek az egyháznak hivei sem ; a mi van, az is merőben mozgó elem (a megkereszteltek száma az első évben 7. Szülők: 1 inas, 1 borbély, 1 csizmadialegény, 2 prókátor, 1 jegyző, 1 idegen). Ha szabad lenne megkoczkáztatni egy egészen köznapi hasonlatot, veszedelmesen hasonlított ez az egyház akkor, a midőn ennek első papja ide tette a lábát ahhoz a nyeletlen késhez, a melyen a pengéje hiányzik. De az a pap hozott magával ide mindent, a mit egy lelkész magával hozhat: hozott magával meleg szívet, tanult elmét. Ez volt a születő egyháznak első vagyona, olyan segélyforrás, mely sokra elégséges. Alig is lehet egykönnyen ettől a paptól megválni. Szívesen hallgatja az ember, mikor az egykorúak bizonyos önérzettel mondják : a mi papunk tudós ember, a mi ennél is több: tapintatos és „ritka mértékben erélyes". A mikor így beszélnek: „Buzgóság, dicsőséges tanításai, mindenekhez illendő tisztességes maga alkalmaztatás dolgában... az idegenek előtt is eklézsiánknak mindenkor díszt és becsületet szerzett." A pesti eklézsiának megalakulásakor olyan papot adott a Gondviselés, a ki a maga gazdagságával ellensúlyozni tudta annak szegénységét. Olyan embert állított ide, a milyenre épen ennek az egyháznak akkoriban szüksége volt, a ki tudott öntözni, plántálni, avatott kezekkel ojtogatni. Segélyfórrásokról lévén szó, vájjon az ilyen pap nem „segélyforrása"-e az egyháznak? Idők folyamán a templomépítés után, az iskolák alapítása küszöbén a sok baj közé azt az embert hozta ide a kegyelem, a kinek „baj kell". Az első pap eltávozása után olyan ember áll az egyház élén, a ki ért a bajvíváshoz. Jókora könyvet írna tele az, a ki el akarná mondani, mi mindenhez ért voltaképen. Tud beszélni, írni, vállalkozni, szervezni, megnyerni, dolgozni, elemében van, a mikor harczolni kell a nincsetlenség ellen, mindezt a maga helyén és idején, ismervén a czirkumstancziákat és konstellácziókat. Az ilyen ember is jelent annyit mindig (tények bizonyítják), mint egy kapitális. A harmadik pap hozott magával a pesti egyháznak országos nevet, a mi ennél is többet jelent: nemes szívet, emelkedett világnézetet. Az egyház és iskolának belső építése, a valláserkölesi életnek, az egyházias érzületnek fejlődése korában szerzett érdemeiről beszélni fog a későbbi idők krónikája. A jelenség az egész századnak folyamán nem épen köznapi. A pesti református egyház középpontjában egy eszmékért dolgozó testület áll gondviselésszerű férfiakkal az élén! íme a pesti egyház erejének kútforrása, győzedelmeinek titka és jele. Távol legyen minden kicsinyesség. Azokról beszél gettünk itt, a kiknek hantjain már régen kizöldült a pázsit. Sírjuk felett hadd ölelkezzék az igazság a kegyelettel és hadd szálljon az emlékezet annak a fejfájához is, a ki félszázados munkája után innen elszállt, de lel-