Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-08 / 14. szám

felekezetünk arányain túlnövő vállalkozást elejtsük. Ámde református vallásunkkal felelősséget is örököltünk. Mint láttuk, nagy értékeket bízott Isten gondjainkra. Híven kell ezekkel sáfárkodnunk. Jól tudom, hogy ez a kérdés nem ezreknek, hanem csak százaknak, esetleg tízeknek gondolkodásán dől el. Épen azért mindenkit, a ki ezzel törődik, kérve kérek arra, hogy úgy foglalkozzék az üggyel, hogy attól egyházunk életérdeke függ.* Deák Imre. TÁUCZA. Ott, a Bethesda tavánál. „. . . időnkint angyal szállott a tóra és felzavará a vizet . . .(János 54

.) A Balaton vidékén, vagy a tenger mellékén fürdőzők többnyire előszeretettel keresik azokat a helyeket, a hol jobban háborog a víz, erősebb a hullámverés; általánosan megállapított tény, hogy a víz ilyen mozgásának üdítő, gyógyító hatása van. Ott, a jeruzsálemi Suk kapunál sem ért semmit a gyógyerejű tó, ha az angyal szárnya háborgásba nem hozta; de a mit a mennyei küldött, a maga természetfeletti erőivel lecsapott reá, csodálatos hatások váltak ki belőle. Angyalszárnyak suhogása, állóvizeket megmozgató erő fenséges hangja zúgott fel nem régiben itt, a mi szép, de annyi lelki-testi nyomorral teljes Budapestünkön. A sok értékes és komoly téma között, mely a Kálvin-Szövetség konferencziáján felmerült, elhangzott ez a fontos és sürgető kérdés is: hol vegyünk diakonisszákat ? A felelet körülbelül ez volt: neveljünk diakoniszszákat; ez a felelet azonban a többi kérdésbe kapcsolódik bele: hogyan és mire neveljük a diakonisszákat ? Mindenek felett tisztában kell lennünk azzal, hogy miben áll a hivatásuk; ha ezt világosan látjuk, akkor eltaláljuk a módját a nevelésnek is. Tudnunk kell ugyanis, hogy ők elsősorban a fent idézett igék értelmében: angyali szolgálatra vannak hivatva. A kik aztán erre nevelődtek, azokból szinte Önként áradnak az álló vizeket felkavaró gyógyító erők. Legyen szabad e helyen ismét neliány képpel illusztrálni, mint hatnak ezek az erők itt a budapesti „Bethesda-tavánál" a Filadelfia-egylet diakonisszái által. * A sebészeti kórtermek egyikében, a különböző rendűrangú nőbetegek között fekszik egy feltűnő külsejű leány; — koravén, hervatag arczárói szinte lerí, mennyit futott hiú örömök után; az ártatlanság üde pírját hiába * E lelkes, eszméitető czikkre az a megjegyzésünk, hogy a távolabbi, most még szinte elérhettennek látszó czél .mellett ne feledkezzünk meg a könnyebb megvalósíttatásról, a budapesti református nyomdáról. igyekszik pótolni az arczon maradt festék, a szenvedés sápadtsága átüt a mesterséges színen, mely oly visszataszítóvá teszi egész lényét. Időnkint kebléhez kapva, görcsösen vonaglik, úgy égeti az a kis ólomdarab, a kegyetlen golyó, a mi nem engedelmeskedett a kéznek, mely azt szívének irányította s a helyett, hogy a remélt örök nyugalmat biztosította volna neki, ki már önönmagával is meghasonlott, most még ilyen égő fájdalmakat okoz. Milyen jó lett volna pedig, ha azzal a revolverdördüléssel bezárult volna az egész nyomorult élet! Nem kellene égnie az önvád olthatatlan lángjaiban, nem látná többé a rózsásnak látszó kígyót, tövist rejtegető utat, melyen elindulva elvesztette tisztességét, jövőjét, boldogságát, a vőlegényét is — ki, mire a harcztérről hazajött, nem találta többé a piruló szende menyasszonyt, hanem a festett arczú nőt, a kinek megvetéssel dobta, vissza a jegygyűrűt. S ő, a szerencsétlen, kit a világ hiúsága elkápráztatott, most tudja csak, mit pazarolt el! Eltorzult arcczal fetreng az ágyon. Gyűlöli az egész világot, ellenségének tekint mindenkit, még azt a szelíd diakonisszát is, a ki olyan rendületlen pontossággal rakja a borogatást a parázsként égő kicsiny sebre; ha jól megfigyeljük, kissé megremeg a gyöngéd kéz, a mint megérinti a háborgó beteget. Nem a testi seb látása kelt benne irtózást, hisz' ennél sokkal súlyosabbakat kezel naponkint, hanem a lélek fekélye az, a mi visszariasztja. De míg pár pillanatra megrendülne kötelessége teljesítésében, egyszerre felcsendül a lelke mélyén az evangéliumi szózat: „Azért jött az embernek fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett. . ." Ha 0, az Isten egyszülöttje „azért jött" . . . akkor az 0 szolgálóit is azért küldi, hogy a megkeresés és megtartás munkájában segítsenek Neki! Meglátja egész fenségét a mentő szeretetnek, melyet közvetíteni van hivatva, most már a helyett, hogy megriadva elfordulna ápoltjától, gyöngéd szívességgel fordul telé. Míg enyhítgette égő sebét a testnek, reátapint a lélek sebére is. Bátran, határozottan megkérdezi: nem félt visszadobni az életet a Teremtőnek, kinek egyedül van joga elvenni s ki azt kegyelemképen adta ? ! . . . A szenvedő megdöbben a komoly s mélyen szántó kérdésre, a mely elől nem tud, .bárhogy akarna is, kitérni ! Lelke mind erősebb hullámokat vet, meglátja önképét a felkavart iszapos sárban s megborzad tőle! Emitt észreveszi a tisztán, fenségesen keresztül az Isten szentségét s szinte felkiált: „Jaj nekem, mert angyalt láttam!" ... Az imént még ellenséges indulattal fogadott diakonisszát most görcsös ragaszkodással vonja magához, mintha mentőkezet ragadott volna meg, el se akarja bocsájtani, a Testvér pedig szól hozzá tovább az Ige, az ének szavaival: „Vágyol-e elhagyni bűneidet? Jézus vérében csodás erő van! ..." E csodás erőt kezdi érezni a gyógyuló beteg. Mire a sebész kése gyakorlott mozdulattal eltávolítja a rosz-