Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1917 (60. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-01 / 13. szám

zésében; semmittevése, alacsony gondolkodása, rosszindulata, telhetetlenségében, nemtörődömsége és szűkkeblűségében ! Rá sem nézett, utána sem kérdezett, míg élt a liarczos; kíváncsi szeme csak a szép koszorúkat látja meg sírhalmán. Pedig érte is meghaltak vértanuként az én példámra, a kinek kereszthalálom minden ember minden bűnének fájó gyümölcse, kiáltó, intő bizonysága ..." Milyen piros ma az égalja! Mintha csak a vértenger visszfénye lenne. De a pír csak azért látszik rajta, mert a nap sugarai hullnak rá . . . A lélek felhője is csak akkor veszi észre magán az önvád vérfoltjait, ha az Ige napja éri. „A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédemet, van annak, a ki őt kárhoztassa; a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja majd az utolsó napon !" Igen — az Ige napja! De ez mostanság nem népszerű világító test. Túlerős! Számtalan emberi lélek meggyöngült látószerveit csak az aranynak sárgán villódzó fénye izgatja kellemesen. Pedig a Bírák Bírája a lelkeket hallhatóan hívja, hívja tetemre: „így tanítottalak titeket, emberek fiai? Nézzétek, hová jutottatok — nélkülem !" Az alvilági sárga szellem idézése pedig csak folyik tovább, a rabszolgából azonban zsarnok lesz, a ki megrémült rabszolgája fülébe kérlelhetetlen gúnnyal sziszegi: „S a*te helyembe fekszel s por leszesz A föld alatt; por, csöndes és szegény." A hősök szíve pedig a világ minden táján vérzik ... vérzik . . . Mert tetemök felett gyilkosaik milliója járja a földet. „Ha meg nem tértek, mindnyájan elvesztek." S az Isten nem ver bottal! Szepesszombat. Kozlay Kálmán. A LELKIPÁSZTOROK TOBORZÁSA. — Szövetségünk fölterjesztése az egyetemes konventhez. — Főtiszteletű és Méltóságos Egyetemes Konvent! A Kálvin-Szövetségnek f. év január havának 15—18. napjain tartott konferencziája foglalkozott a lelkipásztorok toborzásának rendkívül nagyfontosságú kérdésével is. A háborúval kapcsolatban máris érezhető s a háborút követőleg előreláthatólag még nagyobb arányokat öltő és egész egyházi életünket megbénulással fenyegető lelkészhiány lehető megszüntetése érdekében alábbi indítványait terjeszti, Szövetségünk választmánya útján, a Főtiszteletű és Méltóságos Egyetemes Konvent elé : 1. Tegye megfontolás tárgyává, mily föltételekkel volnának a nők is a theologiai pályára bocsáthatók, hogy a rendes theologiai tanfolyam végeztével elsősorban a vallástanításra, másodsorban — a templomi igehirdetés és a szertartási cselekmények kivételével — részükről is végezhető különböző egyházépítő munkákra képesítő oklevelet szerezhessenek? 2. A rendelkezésére álló alapokból létesítsen stipendiumokat az arra valóban érdemes theologusok számára, hogy azok segítségével teljesen ingyenesen végezhessék theologiai tanulmányaikat. 3. A „Jézus Krisztus jó vitéze" cz., a kolozsvári theologia tanárai és magántanárai által írt s a lelkipásztori pálya szépségeit föltáró könyvet juttassa el évről évre a vallástanárok útján a főgimnáziumoknak érettségi előtt álló és a vallási kérdések iránt nagyobb érdeklődést mutató református növendékeihez. A három indítvány támogatására legyen szabad röviden az alábbiakra utalnunk : A nőknek a theologiára való bocsátása kérdését egy érettségije előtt álló, az egyházi munkák iránt eddigelé is nagyfokú érdeklődést mutató és az ősszel a budapesti theologia hallgatói közé belépni kívánó nőnek a szándéka is aktuálissá teszi. Ezen a téren külföldi példák is állanak már előttünk. Több német, holland és amerikai egyház máris megnyitotta theologiájának kapuit a nők előtt. A legtöbb egyház a vallástanítás és az egyliázépítő munkák terén értékesíti a végzett nőtheologusoknak szaktudással párosult hitbuzgóságát és egyházszeretetét. A vallástanítás terén, különösen az elemiiskolákban és a középfokú leányiskolákban való kiváló alkalmazhatóságukról a budapesti ref. egyház is a legteljesebb mértékben meggyőződött és évek óta alkalmaz női tanerőket a vallástanításnak máris elég sók férfierőt lekötő munkájára. Meggyőződésünk, hogy a nők, különösen az élemmiiskolákban való vallástanításnál — már csak a gyermeki lélekhez jóval közelebb álló lelkiviláguknál fogva is —, sokkal inkább tudják a szülői ház megké«dett vallásos nevelői munkásságát folytatni, sok esetben pótolni, mint a férfi vallástanítók. E mellett a várható nagy lelkészhiány miatt egyházunk előreláthatólag alig tud majd megfelelő számú vallástanító-lelkészre szert •tenni, minthogy azok a szerényebb díjazású vallástanítólelkészi állások helyett — természetesen — sokkal inkább igyekeznek a jövőben az összehasonlítatlanul jobb javadalmazási! és jóval kevésbbé fárasztó munkával kapcsolatos rendes lelkészi állásokat elnyerni. Már pedig az intenzív vallástanítás oly elsőrangú életérdekünk, hogy azt semmi körülmények közt sem hanyagolhatjuk el, ha azt nem akarjuk, hogy a felnövekedő nemzedék jórészt elvesszen egyházunkra nézve. Az arra érdemes theologusok számára létesítendő stipendiumokra nézve legyen szabad reámutatnunk arra, hogy a többi életpályáknál a legtöbb esetben jóval kisebb és jóval keményebb kenyeret meg összehasonlítatlanul nehezebb társadalmi helyzetet nyújtó ref. lelkészi pályára a háború után alig tudunk másként buzdítani arra valóban érdemes, belső hívatottságtól is áthatott ifjakat, hacsak tanulmányaik idejére nem mentesítjük őket az anyagi gondoktól. Azt a rendszert, a mely a r. kath. szemináriumokban is divatos, hogy t. i. a theologiai képzés mindenkire nézve teljesen ingyenessé tétessék, mi sem tartanok megfelelőnek, mert e mellett elkerülhetetlen lenne nálunk is, hogy olyanok is jöjjenek a theologiai pályára,