Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-02-06 / 6. szám

tetek pedig Istennek: megvan gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet." (Róm. 6.2

.r

) Aludjál hát csendesen, b . . . i domboldal új lakója ! A bűn zsoldja a halál! Látjuk ezt napról napra! Vétekbe merültünk, Isten ellen támadtunk egy által és egy után mindannyian. Ezért elköltözünk a mi atyáink után. De Isten kegyelmes, irgalmas. Magához fogadja elszálló lelkünket Egynek érdeméért. — „A sír csak útjokba esik, kik a szebb hazát keresik." Te már átléptél az akadályon. Ott vagy a túlsó parton azokban a hajlékokban. En csak tükör által homályosan látok, te már színről színre; bennem csak rész szerint van az ismeret, te már úgy ismersz, a mint ismertetel. Te már látod szemtől szemben nemcsak azt, hogy „a bűn zsoldja a halál", hanem azt is, hogy „az Isten kegyelmi ajándéka örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban0

. B . . . i domboldal, ne engedd bántani a kicsiny hajlékok tetejét, fejfáját! Fenyők, susogjatok csendes, édes álmokat ébresztő muzsikát! Oroszország, 1916 január 20-Gödé Lajos. A REFORMÁCZIÓ NÉGYSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁNAK MEGÜNNEPLÉSE. A reformáczió négyszázados jubileuma oly gyorsan közeledik, hogy annak méltó megünnepléséről most már csakugyan mind sűrűbben kell beszélnünk, hiszen az egyházkerületek addig már úgyis legfeljebb csak 2—3 közgyűlést tartanak. Viszont megfelelő és a jubileumhoz méltó nagyobbszabású intézmények létesítéséhez meg alapos előkészület, költségvetés és tárgyalás szükséges. Ezért nagyon helyes volt az is, hogy a püspökök és főgondnokok e tárgyban már egyszer ülést is tartottak. Ezen az ülésen, mint közöltük ís, azt határozták, hogy az egyetemes egyház a jubileum emlékére egyetemes egyházfenntartási alapot létesít, a mely hivatva lesz az egyházat az államhoz kötő s folyton keményebben szorító kapcsoktól megszabadítani. Mi a püspökök és főgondnokok e lépését a legnagyobb örömmel üdvözöljük, mert ez a lépés szerintünk visszatérést jelent azokra az egyedül helyes alapokra, a melyeket a későbbi kálvinizmus az államtól való tökéletes függetlenségben jelölt meg s a mely alapról az egyház az utóbbi évek folyamán mindig jobban és jobban kezdett már lecsúszni. A fentebb említett értekezleten egyébként s az egyházi lapokban is újra előhozták némelyek az unió kérdését is. A szerencsétlen német példa tehát újra kísért. Úgy látszik, még mindig nem temettük el elég mélyen, hogy ne járjon fel a naiv lelkeket továbbra is kísérteni. Reméljük azonban, hogy komoly formában nem is kerül majd szőnyegre. Mi már sokszor megmondtuk róla a véleményünket. De ha kell, elmondjuk még százszor, hogy ez a szerencsétlen terv végleg lekerüljön a napirendről. Örülünk annak is, hogy legutóbbi vezérczikkeiben végre a „Lelkészegyesület" is határozottan állást foglalt ellene. Egygyel kevesebb, a mi elválaszt bennünket. A mi most más egyéb intézmények létesítését illeti,nincs reményünk arra, hogy ilyet a kerületek közösen is létesítenek. Legjobb lesz tehát, ha mindegyikre reábízzuk, hogy mit akar. így legalább még több intézményünk létesül, mert mindegyik kerület becsületbeli kötelességének tartja majd, hogy külön csináljon valamit. Vannak azonban irányelvek, a melyek megszabják a mai kor szükségéhez képest az intézmények rendeltetését. így egyik legnagyobb problémánk a nőnevelés egyetemes emelése és széles körűvé tétele, a melyet a korszellem is oly nagy erővel sürget, de elsőrangú egyházi és kulturális érdek is egyszersmind. Igen szép lenne, ha majd 1917'tői számíthatnánk a magyar református nőnevelés nagyarányú fejlődésének idejét az egyháztörténelemben. A koronája persze a nagy évfordulónak egy református egyetem felállítása lett volna a magunk fajta „utópisták " szerint. De ez most annyira szomorú téma, hogy nem beszélünk róla. Hisszük azonban mi is, hogy „a leányzó nem halt meg, csak aluszik". Talán 2017-re majd belátjuk, hogy az állami egyetemeknek mégis csak „vágynák néminemű fogyatkozásaik". A másik nagy vezérelv lehetne a tudomány, irodalom és a sajtó terén sokáig tartott nagyszerű pozicziónk visszahóditásának megindítása. Miért ne létesíthetnénk intézményeket e téren elkövetett évtizedes bűneink lassú kiküszöbölésére ? Egy kiválóan szerkesztett gyermek- vagy ifjúsági-, vagy képes családi lap, könyvnyomda és iratterjesztés sokkal nagyobb jelentőségű dolog szerintünk szocziális szempontból, mint egy internátus vagy árvaház felállítása ós kisebb tőke is elég a jól kiszámított megalapozásához, persze nem protekcziós, hanem ahhoz értőemberek vezetése alatt. Azután előlegezhetné például a konvent tíz-húsz. világhírű és elsőrangú theologiai munka lefordításának és kiadásának költségeit is a parochiális könyvtár kötetei mellett. Hiszen ezzel is emelnénk a theol. tudományosság színvonalát. És így tovább. Eszme, gondolat van bőven, csak ki kell válogatni belőlük a legjobbakat. Budapestnek pedig külön is meg kell örökíteni a reformáczió négyszázados évfordulóját. És pedig nemcsak úgy, hogy a meglevő 400,000 koronából megépíti a józsefvárosi templomot, hanem úgy, hogy mindenekfölött két fontos dolgot épít. Először egy gyönyörű nagy evangelizáló termet amfiteátrális formában, a város központjában, akár a Kálvin-téri templom végéhez ragasztva, üvegtető alatt az udvarban, úgy hogy ez mindennemű nagyszabású református gyűlésekre alkalmas legyen s a konfirmáczió-oktatás stb. tekintetében is az egyháznak hasznára váljék. Szóval olyasvalamire gondolunk, mint a genfi híres „Salle de la JReformation", a mely annyi nagyszabású gyűlésnek volt már színhelye Kálvin városában. Ezzel az ország kongresszusokat tartó egyesüle-