Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-31 / 53. szám

Keserűsége, ha volt, feloldódott veleszületett vidámságában. A haladás ügyét szolgálta. Szántott, vetett, a többi úgy sem az ő dolga! Abból a magasabb szempontból nézi a dolgok folyását, a mely a maga ertekére tudja vezetni a siker elmaradását. A sikerre, az elismerésre építeni (bármilyen gyakori jelenség is) koczkázatos dolog. Agri­cola serit arbores, quarum fructus ipse aspicit nunquam. Farkas József túltette magát a sikertelenségen. Ez időtájt pl. így beszél: „Ha az eddigi kísérletek nem sikerültek, kezdeni kell másokat, kezdeni talán más oldalról, más irányban, de tenni kell." Szavainál azonban hathatósabban beszélnek azonban a tények, cselekedetei: ínég több időt tölt íróasztala mellett ezután, mint eddig. 1874-től fogva 1878-ig, 1883-tól kezdve 1886-ig mint a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" főmunkatársa, a „Protestáns Árvaházi Naptár" szerkesztője (1874—1891) fárad s ezen idő alatt több mint száz tanulmányt, értekezést, czikket ír, felöleli a hazai és külföldi egyházi életnek egész területét világítva, tanítva. Nem tart az ellenkező véleményektől, gyorsan mozgó pennájával mindenkor kész a válaszra, mérsékelt, de határozott, méltányos és a jövő feladatainak hirdetője. Ma pl. midőn annyiszor szóba került a belmissziói tevékenység, az erők egye­sítésének szükségessége, lehetetlen észre nem vennünk, hogy Farkas József több mint negyven évvel ezelőtt hangoztatta: „Az erőknek egy vagy más alakban való egyesítése, tömörítése korunknak legfőbb, legsürgősebb feladata." Sürgeti, ajánlja a belterjesebb munkálkodás­nak módozatait. „Állítsunk, mondja a többi között egyik czikkében („Válasz egy lelkészbarátomnak Baranyában"), olvasóköröket, rendezzünk téli felolvasásokat, népkönyv­tárakat, felnőttek oktatására szánt előadásokat, dalár­dákat, vagy egy kis fáradsággal ruházzunk fel egy-két árvát, karoljuk fel a humanitás uralkodó eszméit s az igehirdetés mellett lépjünk azon terekre, melyeken mai napság az evangélium igéi megvalósíttatnak." A kik ismerték, tudják, hogy Farkas József tudta a balszerencse tekintetét elviselni, egyházirodalmi mun­kássága pedig ime azt mutatja, hogy valóban volt benne valami abból a virtusból is, mely „feláldozza magát. És nem várja jutalmát. Mert azt önmagában érzi.'"' Dr. Pruzsinszky Pál. BELFÖLD. Kettős papság Kecskeméten. A kecskeméti egyháztanács f. hó 10-én, hosszas előzetes tárgyalások után, tekintélyes szavazattöbbséggel a nagyérdemű elhunyt lelkész: Mészáros János örökének kettéosztása vagyis az eddigi egy helyébe két lelkészi állás szervezése mellett döntött. Ennek a kérdésnek úgy múltját, mint jövőjét vagyis azt, hogy a két lelkészi állás egymáshozi viszonya mikép szabályoztassék, Marton Sándor kecskeméti ref. főgimnáziumi tanár foglalta össze egy elaborátumban s az ő munkálata képezi voltakép alapját és magját azon „a kecskeméti ref. egyházban a lelkészi állások átszervezésére és a hitoktatás rendezé­sére vonatkozó szervező-bizottsági javaslat"-nak, a me­lyet az alábbiakban a legtöbb' helyt szószerint kivona­tolva, ismertetek. A javaslat mindenekelőtt a kettős papság történelmi előzményeit adja. E szerint a kecskeméti egyházban körülbelül attól az időtől fogva, hogy a mostani templom felépült, csekély megszakítással egészen 1854-ig, tehát körülbelül 170 éven át kettős lelkészi állás volt. A leg­régibb egyházi jegyzőkönyvben találhatni e bejegyzést: 1685. májtiá 13-án az böcsületes eklézsia járulván arra, hogy két praedikátort tartson, Halászi Mátyás második pap számára fizetést rendel el. Selymes János történetíró lelkész feljegyzése szerint: eleinte a második pap leá­nyok tanítója is volt egyszersmind; de már 1721-ben egyenlő fizetésük kezdett lenni és csak annyiban külön­böztek egymástól, hogy az anyakönyveket az első pap vezette és a papot illető egyházi ügyeket az igazgatta. A második pap gondja pedig főleg az iskolák inspek­cziója volt. 1836-ban azonban, Matolcsy László halála után, hogy a fejlődő főiskolában a theologiai tanári szék fel­állítható legyen, az egyik lelkész javadalmát a theologiai tanszékre ajánlotta fel az egyház, de azzal a kikötéssel, hogy a meghívandó theologiai professzor az eklézsia pap­jának is tekintessék és mind a templomi, mind a teme­tési szolgálatban segedelemmel legyen. Ez így volt az­tán 12 éven át, de 1848-ban Mihó László részére már ismét szerveztetett az önálló második lelkészi állás. Polgár Mihály püspök első és Mihó László második lelkész gyors egymásutánban bekövetkezett halála ide­jében az egyház minden anyagi erejét főiskolája meg­tartása és gimnáziumának újjászervezése igényelvén s emellett az abszolutizmus nyomorúságos pénzügyi viszo­nyai súlyosan nehezedvén rája, az egyház akkori szűkös anyagi helzete arra indította az elöljáróságot, hogy csak az egyik lelkészi állomást töltette be Fördős Lajossal, de a megjavított lelkészi konvenczióból két segédlelkész tartására kötelezte. Ugyanezen feltétellel, de inár duplá­jára emelt készpénzfizetéssel vállasztatott egyes lelkésszé 1889-ben boldogult Mészáros János is; pénzbeli fizetése azonban szolgálatának folyamán is előbb 800, később ismét 1500 koronával javíttatott. A lelkészi ellátás javításában tehát számbavehető haladás történt az utóbbi évtizedekben Kecskeméten, de nem a lelkészi erők szaporításában. Sőt e tekintetben inkább visszamaradás állt be azon körülmény folytán, hogy az állandó káplánhiány miatt az utóbbi két év­tizedben többnyire csak egy segédlelkész volt. A másik hiányát csak az elhunyt derék lelkész hatalmas munka­bírása tudta elviselhetővé tenni. Ezek után rátér a javaslat a jelen szükségleteire és elmondja, hogy már Mészáros János érezte s több ízben és többek előtt kifejezésre is juttatta, hogy egy lelkész munkaereje még a mellé adott segédlelkészekkel sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom