Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-24 / 52. szám

feltétele, hogy annak a kórháznak intelligens, hűséges és olyan ápolószemélyzete legyen, a melyik a betegek testi szenvedéseinek enyhítése közben a betegek lelki világát, azok kedélyét is képes felderíteni, megvigasz­talni, örömmel, reménységgel eltölteni. Azt hiszem; nem túlozok és nem bántok meg sen­kit, ha bátran kimondom, hogy a Bethesdában ápoló testvéreink mind a három feltételnek legalább is annyira megfelelnek, mint bármely más kórház ápolószemélyzete. Sőt bizonyos tekintetben fölötte állanak bármely más kórház ápolószemélyzetének. Ezt, előre bocsájtom, nem az intelligencziára értem. Mert intelligens ápolónő lehet is, van is más kórházban is. Az ápolónő intelligencziájá­nak kifejlesztéséhez nem kell más, mint az illető ápolónő valamennyire intelligens családból származzék és hogy jól vezetett osztályon gyakorlatilag helyes kiképzést nyerjen és a szükséges elméleti ismereteket elsajátítsa. Ilyen kórház, hála Istennek, fővárosunkban is van már több is. Ha tehát azt mondom, hogy a Bethesdában intelligens családok intelligens gyermekei orvosilag jó kiképzést nyerve, gyakorlatilag éveken át a betegápolást intenzív űzve: intelligens és ügyes ápolótestvérekké ké­peztetnek ki és a kórház betegeit az emberi lehetőségek határain belül valóban úgy ápolják, hogy az semmi kívánnivalót nem hagy maga után, — tulajdonkópen nem sokat mondtam. Sokkal többetlehet már mondani a be­thesdai testvérek hűségéről. A hűségről általában. Ez már egy oly mély lelki tulajdonság, hogy a mai kor gyermeke szinte alig fogja fel, a mai toll benső mivoltát kifejteni szinte nem képes. Fizetett ápolónő pénzért hű nem lehet, ez mindenki előtt világos. P^mberi vonzalma­kon alapuló hűség az emberi vozalmak ingadozó volta miatt szintén ingadozó. Ez is világos. Oh, ha megértené a mai kor hideg gyermeke, ezen tülekedő világ számító és szerencsétlen polgára, mi az, hűnek lenni egy meg­változhatatlan, mindörökké hű ideálhoz és az ő iránta való hűségből hűnek lenni embertársaink segítésében! Oh, bethesdai testvérek, ha a világ belelátna lelketek titkos kamráiba, a hol ez a hűség lakozik, lelketek tit­kos műhelyébe, a hol ebből a hűségből élő és meleg segítség terem és táplálkozik a szenvedő ember javára! Azt mondtam, hogy a jó ápolás harmadik feltétele a kisugárzó öröm és vigasztalás. Az, hogy az ápolás ne merüljön ki a hőmérőzésben, az orvosság gépies beadá­sában, hanem tudjon a beteg csüggeteg lelkivilágára is hatni, tudjon derűt, reménységet árasztani a homályos szobába és lélekbe, tudjon a beteg kedélyvilága köré napsugarat, melegséget varázsolni, tudjon e szomorú földre egy kis tiszta eget hozni. Oh, ez nagy művészet! Nem csoda, ha erre nem sokan képesek! Ilyen örömet, ilyen derűt, ilyen vigasztalást csak az áraszthat betegére, kinek magának is van belőle. De vájjon hol kapni ezt a mai világ sivár útjain ? Távol áll tőlem, hogy e helyen a keresztyénség benső értéke, örök igazságai felett akar­nék vitatkozni. De hogy mint lelket derítő, nemesítő, az életet ezer finom örömmel beszövögető művészet, a ke­resztyénség egyetlen a maga nemében, a felett, azt hiszem nem lehet vitatkozni! A világ anyagi örömei le­hetnek erőteljesebbek, mindenesetre hangosabbak, de semmiesetre sem oly igazán finomak, oly igazán művé­sziek, mint a keresztyén lélek tisztább örömei és min­denek fölött, semmiesetre sem betegnek valók! Vitáz­hatnak affelől a tudósok, hogy igazak-e a keresztyén­ségnek az örökkévalóságról hirdetett tanai, de arról nem lehet vitatkozni, hogy az örökkévalóság küszöbén ülő betegnek legmegfelelőbb öröm, legtalálóbb vigasztalás az, a melyik az örökkévalóságból csillan át szívébe! Nem illúzió, de bár mondják a tudósok, hogy az, mégis örömet kelt és mégis vigasztal, sőt a legigazabb örömet kelti és a legstílszerűbben vigasztal. Az öröm és a vigasz­talás művészetének mindenesetre a legtökéletesebbje. Lelki világuknak az örökkévalósághoz való különös vi­szonyánál fogva, a mi kórházunk testvérei pazar kézzel onthatják ezt az örömet, ezt a vigasztalást és valóban mű­vészi fokra emelhetik ezt a művészetet! Végignézve testvéreink során és munkáján, lehe­tetlen itt is meg nem állapítani a fokozatos fejlődést ezen lezajlott félszázad alatt. A hogyan az orvosi munka, a gyógyítás művészete fejlődött ebben az egyszerű, öreg­házban, úgy fejlődött az ápolás művészete is. Es a hogy az orvosi munkára, tudásra nézve kívánjuk, hogy mindig lépést tartva a tudománnyal, sőt zsenialitásában minél többször megelőzve azt, minél magasabb fokra hágjon, úgy kívánjuk testvéreink ápolóművészetére nézve is, hogy az mindig tökéletesebb és tökéletesebb legyen, ügyes­ségben, hűségben és vigasztalásban egyaránt. Az Isten is így akarja ezt. Czélját elérni két nagy­szerű fénytörőlencsét adott nekünk. Az egyiket az orvos, a másikat hű lelkészünk tartja kezében. Mindkettő az örökkévalóságnak a végtelenből ránk vetített fényét gyűjti össze egy közös gyújtópontba. Es e közös gyújtó­pontban, fényárban és melegségben fíirödve, végzik nagy­szőrű munkájukat testvéreink és pihennek betegeink. És ily isteni fényözönben hogyne lenne boldogság az élet és gyógyulás a betegség? A világ kritizálhat. Gáncsolhatja esetleg orvosaink tudását vagy munkáját, testvéreink ügyességét vagy szeretetét; mi érezzük, hogy reánk az örökkévaló menny fénvözöne hull és ez nekünk épen elég! Dr. Thály Lóránt, a Bethesda igazgatóorvosa. A MI ÜGYÜNK. Lapunk mostani összes számaihoz utalványo­kat mellékeltünk. Kérjük lapunk előfizetőit és mindazokat, a kiknek lapunkat küldjük, hogy úgy az esetleges hátralékokat, mint a jövő évi előfize­tési díjat mielőbb beküldeni szíveskedjenek. Saj­nos, sokan vannak, a kik nem méltányolják la­punk nehéz helyzetét. Szövetségünk januári koiiferencziája. A január hó 16 19-ig a budapesti theologia dísztermében tartandó

Next

/
Oldalképek
Tartalom