Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-24 / 52. szám
nem téveszti el hatását az emberi szívre ennek a karácsonyi evangéliumnak igazsága, sőt a hivő ember mindig örömmel és hálaadással fogja a Megváltó bölcsőjét felkeresni, hogy ott lelkesedést, erőt, vigasztalást és megnyugvást szerezzen. Hivő lélekkel hallgassuk azért a bűnbánat, az isteni kegyelemnek ezt a karácsonyi evangéliumát, s életünket annak törvényei szerint rendezzük. Mindent, a mit a földi élet reánk mér, használjunk fel saját lelkünk megszentelésére és készítsünk azokból magunknak kincset, melyet a rozsda meg nem emészt. így hallani fogjuk az életnek csapásai és szenvedései között is az Istennek hangját és a sorsnak minden változásai közelebb visznek minket az üdvösség honához. így lesz teljes a mi karácsonyi örömünk még a mostani szomorú, válságos napokban is. „Dicsőség a magasságos menynyekben Istennek!" Petri Elek. A BÉKE KÖRÜL. Milyen jó, hogy épen most az adventi napokban és Karácsony idején lett olyan közkeletű ez a drága és nagyjelentőségű szó. Két és fél éve már, hogy reánk zúdult a háború minden rémségével. Emlékezünk, mint zúgott fel akkor a lelkesülés első hevületében a jelszó : „éljen a háború". Istennek hála, hogy most minden vésztjósló ellentmondás között is sok millió szívből törhet fel nem minden reménység nélkül a béke után vágyódó sóhaj. Milyen jó, hogy most már annyira jutottunk, hogy lehet és szabad is beszélni mindenütt róla, hogy legalább megindult a nagy küzdelem a béke körül. Sokan elmondották a háború elején, hogy azért tört reánk a háború minden iszonyával, mert az emberek nem tudták eléggé megbecsülni a békét és ennek áldásait, nem tudták mi van a modern háború Pandora-szelenczéjében, a melynek kinyíltával annyi romlás, szenvedés, nélkülözés áradt szét az emberre. Emlékezünk reá, hogy mennyi megbeszélés, mérlegelés, szóvita tárgyát képezte különösen a háború elejón az a nagy probléma is, hogy milyen viszonyban van a háború a keresztyénséggel. Hiszen ezer meg ezer alakban jött egyfelől a kihívó hitetlenség, másfelől a türelmetlen csüggedés kérdése: hol vari a ti Istenetek, hol az evangélium és ennek hatalma, tudtok-e most is megállani a hitben, reménységben ?! Itt van a háború kezdete óta a szemrehányó kérdés és felhívás: annyi ideje veletek van Az, a kinek már bölcsőjénél felhangzott a béke dicső himnusza és íme most is csak ott vagytok, hogy fegyver és pusztulás teszi éveken keresztül igazi siralomvölgyévé ezt a már annyi vérrel és könnyel áztatott földet?! És valljuk be őszintén, hogy csak felületes gondolkodás és könnyelmű lélek tehette és teheti magát könynyedén túl ezeken a nagy kérdéseken. Bármit mondjunk és bármennyit bölcselkedjünk is, a háború nagy, szívettépő ós hitet próbáló probléma marad Isten gyermekei számára és nem lehet csak félvállról felelgetni az emberek keresztyénsége felé szálló kérdésre: mit tettél, hogy ne szálljon ide a földre többé a háború pusztító réme, micsoda jelekkel bizonyítod, hogy minden lehetőt elkövettél ennek elhárítására ?! Erőpróba a háború, mondották sokan eleitől kezdve, a harczban álló nemzetekre nézve; de erőpróba a Krisztus egyházára is, a mely az általa felajánlott lelki vitézkedés fegyvereinek hordozója. Jött az ítélkezés mindegyik egyház felett, ennek meg amannak a nemzetnek keresztyénsége felett kötelességszegés, képmutatás és más hasonlók czímén. Bárcsak már egészen a múlté lennének ezek a disputák. Sajnos, még nem azok. Még nincs béke; de itt van a nagy küzdelem a béke körül. A Krisztus lelke által érintett lelkeknek nem lehet már más óhajuk, imájuk, mint az, hogy bárcsak jönne a békesség nagy Királya a maga ellenállhatatlan, kardokat hüvelybe térítő hatalmával! Ki az, a ki most nem óhajtaná látni a Krisztusban való nagy közösségnek, a keresztyénségnek nagy, egyetemes akczióját a becsületes, igaz bókéért való küzdelemben? Lehet, hogy még nincs közel a béke, lehet, hogy még sokáig kell várnunk, sokáig: a szenvedések poharának csordultáig; lehet, hogy csalódunk és csalódnak azok, a kik ott a távolban még forróbban epednek és sóhajtoznak a közeli béke után; talán nem sokáig örülhetünk a közeli békébe vetett reménységnek; az sem lehetetlen, hogy ez, mire e sorok napvilágot látnak, nem sokkal ér többet a hamar elröppenő édes álomnál. De mégis milyen jó, hogy* odatehetjük a karácsonyfákra a béke reménységének mécsesét. Talán még nem sokkal ér többet a füstölgő gyertyabélnél, de mégis ez karácsonyfánk legféltettebb dísze és kincse; körülvesszük féltő szeretettel, égbetörő, a királyok királyának trónusánál leboruló imádságos lélekkel és Annak kegyelmébe ajánljuk, a kiről tudjuk, hogy a füstölgő gyertyabelet sem oltja el, hanem lelkének erejével megéleszti és halvány fényét hatalmas lánggá növelheti. p. AZ ÚRVACSORA KIOSZTÁSÁNAK REFORMJA. Szándékosan kívántam már a czímmel kifejezésre juttatni azt. hogy pusztán a kiosztás reformjáról van szó. Arról, hogy előállhatnak helyzetek, a midőn a közös kelyhet egyéni kelyhekkel kell felcserélnünk. Egy ilyen kényszerhelyzet a következő. Hónapok óta kérnek istentisztelettel egybekapcsolt közös úrvacsoraosztást tőlem a helybeli egyik legnagyobb kórház beteg katonái. Kérésüket kénytelen voltam mindeddig megtagadni, mert fennforog annak lehetősége, hogy az úrvacsorával élni kívánók között lappangó tuberkulotikus vagy luetikus betegek vannak. Mondom : ón már csak a puszta lehetőségre való tekintettel megtagadtam, mert meg kellett tagadnom az úrvacsora közös kiszolgáltatását. A mint kiilön-külön szóba ereszkedem a betegek-