Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-17 / 51. szám
ebéd, a melyen a város összes ref. vallású notabilitásai s az egyháztanács, a tanári karok megjelentek. Persze, fel köszöntőkben sem volt hiány, a kecskemétiek nevében Szappanos Károly, Győrffy Balázs, Joó Gyula, Sándor István által kifejezett jókívánságokat püspökünk és főjegyzőnk meleg, ékes szavakban köszönték meg. Közben azonban az irigy idő gyorsan szállt tova s — sajnos —• mihamar eljött a búcsúzás percze, püspökünk még a délutáni gyorssal vissza akarván térni a fővárosba. A kecskemétiek a mielőbbi viszontlátás reményében és azzal köszönnek el tőle, hogy püspökünk azt a meleg szeretetet, a melyet ők iránta e meghitt, barátságos, felemelő órák után most még az eddiginél is fokozottabban éreznek, fogadja jó szívvel. Dr. Kováts Andor, jogakad. tanár. Levél a szerkesztőhöz. Nagytiszteletű Szerkesztő úr! Becses lapja mult számában Haypál Benő budai lelkész úr foglalkozik az Egyházi Értesítő-ben és e lapban megjelent, a budapesti temetésrendező-intézetekre vonatkozó közleményekkel és bár a dolog lényegét illetőleg meg is egyezik velem, azt mégis hangsúlyozza, hogy az erkölcsi testületek koronája, az egyház esetleg megalapítandó temetésrendező-intézeténél mindenről lehet szólni, csak „százezer koronás vagy nagyobb vagy kisebb üzleti nyereségről nem" s hogy egy ilyen temetésrendező-intézet felállítását nemcsak a hivek anyagi érdeke és a lelkészek reputácziója védelmének, hanem a kálvinista puritánság szellemének szükségességével, esztétikai, higiénikus, sőt szocziális követelmények hangoztatásával is lehetne támogatni. Már most, Haypál nt. úr érveinek ilyetén csoportosítása után a távolállók s az Egyházi E.-ben megjelent czikkemet nem olvasók előtt úgy tűnhetnék fel a dolog, mintha én semmit se törődve az egyház erkölcsi hivatásával, csakugyan „csak a meglevő üzleti vállalatok számát" akarnám szaporítani eggyel, a hogy a nt. úr is írja. Ezzel szemben azonban hangsúlyoznom kell a következőket: 1. hogy a puritánság, esztétika, higiénia ós szocziális kötelesség érveit nem soroltam fel, ez azért történt, mert ezek úgy is benn vannak a köztudatban s czikkemet nem akartam hosszúra nyújtani; 2. hogy mennyire gondoltam az egyház hivatására is, azt mutatja az is, hogv az Egyházi E.-ben megjelent czikkemben a következőket irtani: „A szegény emberek megvédésére s a temetésrendezők telhetetlenségének lehűtésére" pedig — régi indítványa már sokaknak — meg kell csinálni az egyházi temetésrendezö-intézetet — házi kezelésben. Egészen bizonyosak vagyunk benne, hogy ez az intézmény, ügyes vezetés mellett, fényesen be fog válni és jövedelmezni, még akkor is, ha a többi temetésrendez ők, mindenkori árainál 30 és 5O°/0 -kal olcsóbban vállalná is a temetéseket íme tehát én is hangsúlyozom a szegények védelmét s a 80 és 50u /0 -os, tehát a meglevő állapotokhoz viszonyítva, példátlan, mert Budapesten egyedül álló temetési árakat, a melyek természetesen, az intézmény megszilárdulásával és virágzásával arányban, folytonosan eshetnének is. Marad tehát egy pont közöttünk, a mely elválaszt és ez elvi álláspont. Haypál Benő nt. úr ugyanis azt mondja, hogy az egyháznak semmiféle ilyen vállalatot nem szabad csinálni valamelyes haszon reményében! Ezt az álláspontot respektálom. Azonban hadd mutassak akkor rá mindjárt a mai egyházi élet következetlenségeire és hibáira is. Ha Haypál nt. úr elmélete a helyes, akkor az egyház a következő nagy hibákat követi el: 1. hogy adót vet ki, 2. hogy stólát fogad el, 3. hogy földeket, házakat ad bérbe és bizony rendesen maximális áron, 4. hogy anyakönyvi kivonatok díjazását megengedi, stb. stb. Ezzel szemben nekem az az álláspontom, hogy az egyháznak igen is szabad jövedelmeit szaporítani, ha az a leghumánusabb és legnemesebb úton történik. így tehát mi van abban megbélyegző, ha az egyház pl. temetésrendező-intézetet állít, azzal a tendencziával, hogy a tiszta haszonból lassankint pl. templomot vagy kórházat vagy árvaházat állít vagy épen a szegény emberek temetési kiadásait fedezi? Annyira nem lehet ezt elítélni, hogy szerintem pl. az egyházi adózási kényszer — pláne az adóbehajtás (keresztyén etikai alapon igazán abszurdum!) vagy a stólafizetés, a mely épen nem is a köz, hanem egyes emberek érdekét szolgálja csupán, sokkal súlyosabb beszámítás alá eshetik, épen a Haypcd nt. álláspontja alapján. Véleményein tehát az, hogy az egyház helyesen teszi, ha a köz érdekében s az Isten országa terjesztése földi eszközeinek biztosítására pl. a temetési díjak formájában mérsékelt adakozásra vezeti azokat, a kik megtehetik, épen azért, hogy az így befolyt összeget talán más formában újra visszaadja a köznek, a melytől vette azt. A Haypál nt. úr álláspontján s végső következményeiben az egyháznak kizárólag a hivek adományaiból kellene magát őskeresztyén módra fenntartani. Az én álláspontomon, bár elvetem az egyházi adó kényszerét, szükségesnek tartom, hogy azokat, a kik önként támogatni akarják az egyházat, szervezzük, adójukat megszabjuk és el is fogadjuk s minden nemes, megengedett és a szegényeket is tekintetbe vevő eszközzel dolgozzunk azon, hogy épen a közjó érdekében az egyház földi jövedelmeit is szaporítsuk. A budapesti temetésrendező-intézetre nézve pedig alapos elaborátummal akkor szolgálok, ha az egyház vezetősége felszólít reá s a jövedelmeket akkor biztosítom, ha megfelelő összeget kapok pl. az intézet felállításához befektetésül. Budapest, 1916 decz. 11-én. Kiváló tisztelettel Egy pótpresbiter.
