Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-03 / 49. szám
gágának deczember 4-re liirdetett vásárja egy nappal később, vagyis 5-én, kedden, d. u. 3—9-ig tartatik meg. Mikulás-tárgyak, kézimunkák, babák, élelmiszerek, vadak, jó könyvek stb. kaphatók nagy mennyiségben és napi áraknál olcsóbban. A biiffében tea, frissítők, sütemények állanak a látogatók rendelkezésére. Belépőjegy ára 1 K. A Protestáns Országos Árva egy let választmányának november 27-én Kovácsy Sándor ny. miniszteri tanácsos, elnök vezetésével tartott ülésén elnök a részvétnek igaz melegével és a szomorúságnak mélyen érzett szavaival jutatta kifejezésre a gyászt, mely a nemzetet érte szeretett királyunk elhunytával. A szép számban jelenvolt tagok megilletődötten hallgatták végig az elnök elparentáló beszédét és elhatározták, hogy a Protestáns Országos Árvaegylet a király elhunytán érzett mély fájdalmát és őszinte részvétét jegyzőkönyvében és évi jelentésében örökíti meg. Az ülés második fontos tárgya az ötödik hadikölcsön volt. Kovácsy elnök hazafias lendülettel előadott indítványára és Szilassy Aladár v. b. t, t., valamint dr. Zsigmondy Jenő főrendiházi tag hozzászólása után a választmány elhatározta, hogy a Protestáns Országos Árvaegylet az ötödik hadikölcsön sikerének előmozdításához ötvenezer koronával járul és annak közvetelen jegyzésére Kovácsy Sándor elnököt hatalmazta fel. Az ezen ülésen megszavazott összeg betudásával, az egylet az eddigi öt hadikölcsönre összesen 500,000 koronát jegyzett. Azután dr. Vetsey Aladár ügyvéd referált Pálfiy Adolfné hagyatékáról, a melyből az egyletnek mintegy 75,000 korona jut osztályrészül. Végül Brocskó Lajos kir. tanácsos, igazgató jelentette, hogy Kéller Terézia 305,400 koronás alapítványának évi jövedelméből 38 volt növendék kap évi segélyt továbbképeztetésiik elősegítésére. Az árvaház 106 árvát gondoz, kik között 40 hadiárva van. Védelmébe fogadott 14 erdélyi menekültet. Az egylet jótéteményeiben összesen 200 árva részesül. A Filadelfia Diakonissza-Egyesület a Bethesdakórház 50 éves fennállása emlékére deczember 3-án déli 1.2 órakor a kórházban |Hermina-út) ünnepélyes kö'zgyű. lést tart, Nevezett napon az összes egyházkerületekben gyűjtés lesz a kórház javára. Hisszük, hogy ez tekintélyes Összeget juttat az áldásos munkát végző, ez idő szerint még egyetlen ily néni ű intézménynek javára, mely most annyira érzi a nehéz idők súlyát, Újból melegen ajánljuk a jókedvű adakozók szerető figyelmébe. Decz. 5-én d. e. 10 órától este 6-ig kézimunka-kiállítás ós karácsonyi vásár lesz a kórház melletti test vérházban; 10-én d. u. fél 7-kor pedig estély a theol. akadémia dísztermében. A Bethánia-egylet deczember hó 11-től 15-ig naponkint este 6 órakor a Kálvin-téri ref. templomban vallásos estélyeket rendez. Sorrend: Decz. 11.: Adventi bizonyosságok. Dr. Kováts Lajos. Decz. 12.: Én zörgetek : Ifj. Szabó Aladár. Decz. 13.: A király eljövetele. Vidor János. Decz. 14.: Jehova szenvedő szolgájának eljövetele. Dr. Szabó Aladár, Decz. 15. Jászol és kereszt, Dr. Kováts Lajos. A Bethánia kara két estén énekel; máskor szóló-ének és orgonajáték lesz. GYÁSZROVAT. Szab<) Oerö, a debreczeni ref. theologia II. éves növendéke, a 3-ik honvéd gy,-e. hadnagya, Szabó Elek bikfalvai (Háromszék m.) menekült községi jegyző fia a dél-nyugati harcztéren megsebesült és a zágrábi kórházban nov. 25-én meghalt. Holttestét Debreczenbe szállították és 29-én ott temették el nagy részvét mellett, Felelős szerkesztő: B. Pap István. HIRDETÉSEK. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÁLLÓ Budapest, IV. Ker., JKgyetem-utcza 5• szám. Régi jó hírnevű családi szálló, csendes fekvéssel a belváros köz; ontjában. A mull évben újonnan épi'iU minden modern kényelemmel felszcreU hatemeletes házzal bővült. — Szobaárak 3 koronától. Szabó Imre, szállodás. 3—b koronás havi részlettörlesztéssel szállítom a következő könyveket teljesen új állapotban, díszes és tartós bekötésben: K Havi részlet K Jókai Mór munkái. 50 kötet 240.— 5 — Magyar Regényírók. Szerk. Mikszáth Kálmán. 30 kötet 180.— 4 — Földrajzi Társaság Könyvtára. 12 kötet . 99.50 3.— Egyetemes irodalomtörténet. Szerk. Ileinricli Gusztáv. 5 kötet 120.— 4 — Nagy Képes Világtörténet. Szerk Marczali Henrik. 12 kötet 192.— 5.— Kogiitovicz-féle teljes földrajzi és történelmi atlasz 36.— 3.— A könyveket a fizetés előtt egyszerre és azonnal szállítom. I Gendischer M. Budapest Vli.,üv-u. 183. CSUHA ANDRÁS 25 IS BUDAPEST, IX., RÁDAY-U. 43. 1., 4. Jutányos áron készít lelkészek számára palástokat és különféle ruhákat. Hadbavonuló és sebesült katonák megajándékozására igen alkalmas a kiadásunkban most megjelent Református Kis ÉneKcsKönyu katonáink részére. Tartalma: 26 leggyakrabban énekelt zsoltár, 41 Dicséret, több alkalmi ima, valamint a Himnusz és a Szózat. Ára fűzve példányonkint 22 fillér Kérjük a nagytiszteletű egyházakat, szíveskedjenek ezen könyvecskét hadbavonuló híveik, nemkülönben az egyházak területén levő kórházakban fekvő sebesültek között mentől nagyobb mennyiségben szétosztani, mely czélra szánt példányoknál a következő kedvezményes árakat számítjuk: 100—500 példányig darabja 20 fillér 500—1000 „ „ 18 „ 1000 példányon felül darabja 16 bérmentetlen küldés mellett. Szíves megrendeléseket kér Mornyánszky Viktor könyvkiadóhivatala Budapest, V., Akadémia-u. 4.