Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-26 / 48. szám
titkárunk beszélt. Az összejövetel végén Kovács Elek egyházi főgondnok meleg szavakban tolmácsolta a Kálvin-Szövetség iránti rokonszenvét s lelkes szavakban tett ígéretet a csatlakozásra. Szövetségünknek deczember i-re tervezett nagyszabású templomi hangversenyét 0 felsége a király halála miatt elhalasztjuk. IRODALOM. Felhívás a tábori lelkészekhez! Lapunk mai számában közöljük a konvent azon nagy horderejű tervét, a mely nagyot kíván lendíteni iratterjesztésünkön azáltal, hogy a katonák számára külön katona-újságot szándékozik kéthetenkint kiadni. Ennek, a lapnak virágzásához elsősorban munkatársakra van szükség és mi sem természetesebb. minthogy ezeknek első sorban a tábori lelkészek sorából kell kikerülni. Hiszen e lap élete és megindulása az ő érdekük is első sorban. Az ő munkájukat segíti meg s a mellett, hogy mindenkor friss és értékes lelkitáplálékkal látja el majd katonáinkat, nagy jelentősége lesz a tábori lelkészek háborús munkájának megörökítését illetőleg is. Mi tehát arra kérjük a tábori lelkészeket, hogy szíveskedjenek ebben a kérdésben véleményt mondani s ezt a lapot tapasztalataik gazdag tárházából irodalmilag is gazdagon táplálni. Nagyon kedves lenne, ha ez a lap eleven öntudatos református katonaújsággá tudná magát kinőni s mint ilyen nemcsak, hogy felette állana az összes többi felekezetek munkájának, hanem tartalmában mély jelentőségű lenne ref. katonaságunk lelki életére is. Milyen kár, hogy ez előbb nem jutott az illetékesek eszébe! De jobb későn, mint soha. A tábori lelkészek válaszaikat' vagy a konventnek vagy a a budapesti cs. és kir. tábori lelkészi hivatalhoz szíveskedjenek czímezni (Budapest, VII., Abonyi-u. 21). Felkérjük a többi lapokat, hogy a felhívás közlése elől ne zárkózzanak el. Az Ébresztő legújabb száma minden eddiginél gazdagabb tartalommal jelent meg, a mely már a partikuláris és egyházi keretekből való teljes kibontakozás és megszabadulás friss és tökéletes kópét mutatja. Az az impressziónk, hogy ezen az úton kell az Ébresztőnek tovább haladnia. S igazán kár, hogy egyházunk mai körei új szépirodalmi lappal akarnak kísérletezni, a helyett, hogy ezt a nagy lendülettel nekiindulót pártolnák minden erejükből. A novemberi szám tartalma a következő: Végzetes képmutatás. Irta: Megyercsy Béla. — Kárpáti sírok. Vers. írta: Baja Mihály. — Keresztyén Magyarország. Irta: ifj. Vidor János. — Indul a vonat. Elbeszélés. írta : Zilahy Lajos. -— Melléktantárgy. írta : Várszegi. — Ébresztő. — Az őrtűz románcza. Vers. írta: Szilágyi Dezső. — Erdélyi sírok. írta: dr. Révész Imre. — Oh, hogy szerettem. Vers. írta: Horváth Ákos. — A nagy békesség. Elbeszélés. írta: Lengyel Gyula. — Riport. (A hadikórház kabaréja.) — Szemle. — Keresztyén szépirodalom. — Hírek. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. A Riportban közöltek, a tábori lelkészek előadása szerint is, sajnos, nagyon is tények! EGYHÁZ. Gyász. Az országos gyászból egyházunk is kiveszi részét. Püspökünk elrendelte, hogy a gyász jelvényei az egyházi épületekre kitüzendők. A temetés napján és órájában a gyülekezetekben istentiszteletet kell tartani. Az iskolákban is lesz gyász-emlékünnepély. Akadémiánkon a temetést megelőző napon, 29-én d. u. 6 órakor emlékezünk meg a nagy halottról. Diakonissza-avatás. Ritka szép és mélyen megható ünnepély keretében folyt le mult vasárnap d. e. a templomi istentisztelet után a Ráday-utczai díszteremben a Lorántffy Zs.-Egyesület három próbadiakonisszájának, Simon Juliska, Vargha Ilona és Forrai Vilma testvéreknek felavatása, Zsoltárének (135.1.2), püspökünk imája és bibliaolvasás után dr. Patay Pál, az egyesület lelkésze mondott szép beszédet János ev. XII. 26. alapján. Ezután az egyesület leányköre énekelte a Magnificat-ot, (Luk. I. 46, 47, 49). A felavatást Petri Klek püspök végezte. Meleghangú beszéde és a fogadalom letétele után a „Jövel Szent Lélek" éneklése kíséretében vetette kezeit a többi diakonisszáktól körülvett, térdreborult testvérek fejére és mondott áldást rájuk és nemes szolgálatukra. Ének, id. Vidor János igazgató beszéde és áldás fejezte be az emlékezetes ünnepélyt, Mi is áldást kérünk az lír szolgálóinak nemes munkájára! Kitüntetés. 0 felsége a király Scholtz Ödön ágfalvi esperes-lelkésznek a közélet, valamint az egyházi ügyek körül szerzett érdemeinek elismeréséül a Ferencz Józsefrend lovagkeresztjét adományozta. IJj tábori lelkész. Alexy Béla hollólomniczi ev. lelkész/ Budapestre hivatott be tábori lelkésznek. Uj Katona Otthon épület. A Oeduly Henrik püspök által Nyíregyházán létesített Katona-Otthon részére a kassai katonai parancsnokság Nyíregyházán egy egészen külön épületet emelt, melyet a napokban fog átvenni a püspök. Ki áll mögötte? Komáromból „Elöreu czímmel újabban evangélizáló röpíveket küldenek szerteszét, a melyen azonban nem látjuk meg sem azt, hogy ki a kiadó, sem azt, hogy kik az írók? A nyomtatványokat a konventnek is felajánlották, azzal, hogy korlátlan mennyiségben ingyen küldik katonák számára. A konvent persze várakozó álláspontra helyezkedett, mert először tudni akarta, hogy kik állanak e nyomtatványok mögött. Most a Dunántúli Prot. Lap emlékezik meg erről, de az is csak annyit ír, hogy „Komáromban néhány buzgó hitű ifjú" a szerző és kiadó, Végül hát mi is megkérdezzük, hogy kik ezek az emberek és miért nem nyomják rá