Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-11-19 / 47. szám

tette: bocsánat, nem készültem. A tanár csak annyit mondott: jól van, legközelebb fogom kérni. Ám az ifjú ekkor újra csak azt mondotta: „még nem készülhettem". Farkas József szó nélkül másokat szólított, de óra után magához hivatta. Xagvon rövid ideig tartott az audienczia, annál feltűnőbb volt a delikvens mód nélküli sápadtsága. Ugyan mit mondhatott neki? Kérdésünkre, hogy megszidta-é, azt felelte, bárcsak megszidta volna ! Valami mást mondott, a mi neki csudálatosan fáj. Összevissza ennyit mondott: már két ízben azt felelte nekem, hogy nem készült. Ezt személyes megbántásként már is megbocsátottam, de mondja meg őszintén : szabad-e így bánni velem? „A legközelebbin alkalommal, így egészíti ki tudósítását az esperes, kollokvált az itjú, ragyogó ábrázattal, szépen; öröm volt hallgatni." Farkas József ismerte a deáki kebel mozdulásait és méltányolni tudta, veleszületett rátermettséggel és tapintattal találta meg szívéhez a kulcsot. Akaratlanul, tudtán kívül közel állott hozzá, mert hiszen maga is fiatal volt' lélekben mindvégig. Ki ne emlékeznék szívből fakadt egészséges nevetésére, a mellyel anekdotáit végezte, még akkor is, a midőn sírjához közelebb állott, mint gondoltuk ? Ismerte a fiatalságot, ismerte a kálvinista theologus szegénységét s rokonszenvvel fogadta a jókedvet, a mely a nélkülözéseket is fumigálni tudja. Évtizedeken át ott lakott a régi épületben, a „szeniori hivatal" szomszédságában s megérezte, ha odaát egy kis jókedv honolt, megérezte s osztozkodott benne. Mert a vidámság iránt fogékony szíve hamar nekilendült, különösen ha dal, vagy zene hangjai jutottak el hozzá. Még a legprimitívebb zene is kedvre deríté. Például egy időben felette lakott a második emeleten Somogyi Rudolf, a fizikának ismert, kimért modorú professzora, a ki minden zordon hajlamai mellett is hébe-korba zongorázni szokott. Farkas Józsefet a zongorának már a falon átszivárgó hangjai is vidámsággal tölték el; íróasztala mellett1

ülvén. „Ha Somogyi Rudolf úr, úgymond, zongorázik (mindig úrnak titulálta Somogyit, még leveleiben is, ha szóba került) a pennám úgy neki lendül, hogy alig tudom* megfékezni." Nos tehát, Farkas József szerette a dalt, a zenét. Mihelyt az ifjak ott a szomszédságban nótáztak, hegedültek, megjelent a folyosón a professzor alakja, csendesen pipázgatva élvezte a hangulatot, a melyet az ifjú kedvnek megnyilatkozása benne keltett. Néha napján át is ment a fiatal „kollegákhoz". Beült a tanterembe, mely egyúttal az „olvasó terem" büszke czímét is viselé azon oknál fogva, mert benne volt az a két-három lap, a mit az ifjak üres óráikban olvasgattak s lapozgatott ő is, egészen elfelejtve, hogy ő már nem fiatal, beszélgetett, „ad vocéni" anekdotázott s szép hegedűszóban mondott el egy és más megszívlelendő dolgokat. „Csodáltuk, írja idevonatkozólag a gyúrói lelkész, hogy tudta minden cselekedetünket; szelíden figyelmeztetett, ha kellett dorgált. Közvetlenül összekapcsolódott a tanítvány szíve az ő szelíd, jó ós türelmes lelkével." A hányan csak bőszéinek róla, a hányan csak reá visszaemlékeznek az emlékezetes órakra, barátságos beszélgetéseire, mindannyian más-más oldalról világítják meg alakját, de a visszaemlékezések mind rámutatnak arra, hogy helyét mint ember, mint professzor, veleszületett tapintattal, tökéletesen tölté be. Magánbeszélgetéseiről lévén szó, hadd álljon még itt néhány sor, a melyben a tanítvány hálája nyer kifejezést az egyházi professzor iránt, a kinek sírja fölött még virraszt az emlékezet és kegyelet: „Csudálatosan jó és bizalomgerjesztő tudott lenni. írják Nagykőrösről. A Kőrös-Kecskemét vidéki fiúknak ő volt a bizodalma. Ismerte tanárainkat, az itteni családokat, ezek szokásait, tréfáit, belső életét. Tréfásan kérdezősködött felölök s már mosolygott is hozzá. Kedves kapcsolat volt ez nekünk. Egy nagy város levegőjében, az otthontól elszakadva, e mellett az ember mellett felmelegedtünk." Dr. Pruzsinszky Pál. KÜLFÖLDI HÍREK. A skót theologusok száma alaposan megfogyott az ottani kötelező katonai szolgálat miatt, a mely alól ezek nem mentesek. Edinburghban a skót állam és az egyesült szabad egyházban mindössze 20 theologus jelentkezett. Ezért ott most egyesítették a háború idejére az egyetemi fakultást a szabad egyház új kollégiumával. Ugyanez történt Aberdeenben is, a hol az államegyház theologusai az egyetemen, a szabad egyházé az ottani kollégiumban tanulnak. Az így felszabaduló tanárok más egyházi munkát teljesítenek. A nemzeti egyház lelkészeinek feleségei Lausanneban szeptember 12-én 88-an gyűltek össze koiiferencziára. Az előadók, kik szintén nők voltak, vallásos, társadalmi kérdéseket tárgyaltak. A gyűlést kitűnően szervezett énekkarok s énekek tették változatossá. Ennek a dán és norvég papnők által már régen szervezett gyülekezésnek bizonyára nálunk is meglennének a maguk mély és nagy áldásai. A genfi ifjúsági egyesület uj titkára. A míg Th. G-eisendorf, a régi titkár, az „internáltak Franczia Bizottságának" elnöki tisztét tölti be,, az Ifjúsági Egyesület igazgatótanácsa ideiglenesen új titkárt választott. H. Badertschert, az egyesület régi tagját, a Keresztyén Diákszövetség volt elnökét, H. Badertscher német svájczi származású. Theologiai tanulmányait az Evangéliumi Theol. Fakultáson végezte. A mit róla hallottunk, mind nagyon biztató s hisszük, hogy mindenkoron nemes feladatának magaslatán lesz. Rokkant theologusok és lelkészek. A német sajtóban nem régiben az a hír futott végig, hogy „a porosz egyházi kormányzatban úgy látszik hajlandóság nyilvánul az iránt, hogv oly theologiai hallgatókat, a kik a háborúban súlyosan megsebesültek, később ne alkalmazzon", mivel az ilyen sérülések a gyülekezetnél visszatetszést szülhetnének. E híresztelések arra indították a