Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-29 / 44. szám
zések labirintusában. Mert ezen kívül még mennyi sürgető kérdés vár elintézésre ! Mikor fog szőnyegre kerülni a családi szépirodalmi prot. hetilap kifejlesztésének nagy feladata? Mikor kattognak már a légvárakban sokszor megrajzolt prot. nyomda gépei? Mert félő, hogy ennek a létesítendő ifjúsági lapnak a példányait is — mint sok mást — a magyarországi baptisták olcsó nyomdájába fogja vinni a magyar ötmilliós protestánsság. Az egyház veteményes kertjei. Valahány zsinatunk mind így nevezi az iskolákat, féltő gonddal ápolja s köriilkerítgeti nemcsak soha nem valósuló státutumkerítéssel. Most, a mikor a rohanó idő tépázza ezeket a kerteket és a magvető egyház innen-onnan nem talál ilyen új tavaszi kertet, most, a mikor az iskolák államosítása mint egy nagy fekete kérdőjel, megoldatlan probléma áll előttünk, kétszeres örömmel üdvözöljük a kiskunfélegyházi ref. elemi népiskolát, a melynek szervezése befejezést nyert, a mely már október 2-án meg is nyílt, úgy hogy az ezidénre városi iskolába iratkozott prot. gyermekek már a ref. egyház iskolájába fognak járni. Új kert, új magvetés, új megnyert csata minden egyes ilyen új iskola, melynek ablakaiból messzire — a jövendőbe nyílik kilátás. Üdvözöljük érte a Kiskunfélegyháza gyülekezetének előrelátó lelkes vezetőit. A sárospataki főgimnázium létszáma a háborús harmadik esztendőben 438, a tavalyi 387-el szemben. A gyarapodásnak bizonyos hányada (20) azonban' Erdélyből menekült növendékekből került ki. EGYESÜLET. A felsöbaranyai Kálvin-Szövetség f. évi november 1-én d. e. fél 10 órakor Siklóson a községháza nagytermében közgyűlést tart. Programúi: 1. Ének. XC. zs. 1. v. 2. Ima. 3. Elnöki megnyitó. 4. „Képek." Felolvasás. Tartja Tóth Kálmán ipacsfai lelkész. 5. Folyó ügyek. 6. Bibliamagyarázat és ima. Tartja K. Nagy József oldi lelkész. Megelőzőleg választmányi ülés lesz. Választmányi ülés. Az Országos Ref. Lelkész-Egyesület választmányi gyűlését f. évi november 14-én d. e. 10 órakor Budapesten, a konventi székházban tartja meg (Abonyi-u. 21). A résztvenni szándékozók jelentkezzenek írásban dr. Baltazár Dezső püspöknél a kedvezményes vasúti jegy elküldhetése végett. Az ismerkedési összejövetel a régi Népszínházzal szemben, a Rákóczi-úti oldalon levő Kaszás-féle (régi Muhr) vendéglőben 13-án este lesz. Orgonahangverseny. A Lorántífy Zs.-Egyesület f. hó 20-iki orgonaversenye minden tekintetben fényes sikerű volt. Antalífy-Zsiros Dezső tanár remekelt a mi nagyszerű orgonánkon. Ő kísérte a közreműködő énekművészeket is; M. Medek Annát, a ki Árokháty Béla „Menekülők imája" cz. darabját adta elő, a melynek szövegét Muraközy Gyula írta (lapunk 40. számában jelent meg) és dr. Székelyhidy Ferenczet, a ki Mendelssohn Eliás-ából énekelt. A Kálvin-téri templom zsúfolásig megtelt, a jegyek mind elkeltek ; hely- és jegyhiány miatt sokan nem vehettek részt a hangverseny nyújtotta élvezetben. Az erdélyi menekülők javára a tiszta jövedelem 4813 K. GYÁ S ZP O V A T. Hajdú Zsigmond nyug. püspöki titkár 62 éves korában f. hó 21-én Debrec-zenben váratlanul elhunyt. Sajó-galgóczi és ecsegi Galgóczy Károly kir. tanácsos, 48-as honvédszázados, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, az OMGE. igazgató-választmányi tagja, Nagykőrös város díszpolgára stb. életének 94-ik évében, f. évi október 23-án elhunyt. Temetésén a szertartást Petri Elek püspök végezte. Horváth Kálmán, dr. Horváth József pápai theol. akad. tanár 19 éves fia Jaszna Bródynál hősi halált halt. Mély részvéttel osztozunk tanártársunk gyászában, ki egy oki. jegyző fiát mér előbb elvesztette. Áldott legyen emlékezete! SZERKESZTŐI ÜZENETEK. Néhány beküldött czikket helyhiány miatt csak a jövő számunkban közölhetjük. Egy kis türelmet! Felelős szerkesztő : B. Pap István. HIRDETESEK. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ SZÁLLÓ Budapest, IV. Ker., Egyetem-utcza 5- szám. Régi jő hírnevű családi szálló, csendes fekvéssel a belváros központjában. A mult évben újonnan épiií^ minden modern kényelemmel felszerelt hatemeletes házzá! bővült. — Szobaárak 3 koronától. Szabó Imre, szállodás. PAPI ES POLGÁRI SZABÓ CSUHA ANDRAS BUDAPEST, IX., RÁDAY-U. 43. L, 4. Jutányos áron készít lelkészek számára palástokat és különféle ruhákat. !! Legújabban megjelent könyvek!! Ára K Hitünk hősei a XVI. században. írta dr. Pruzsinszky Pál 3 — Akarsz-e diadalmaskodni. írta C. Skovgaard-Petersen, fordította báró Podmaniczky Pál ..... 3.— A vallás élete. írta dr. Szöts Farkas 3.— Koszorúfüzetek: 211. Az az egy is elesett. Irta Kiss Géza —.10 212. Izsák. Irta Bitay Béla / ' —-lü 213. /v hatpecsétes könyv. Irta Bitay Béla —.10 214. Elet a halálban. Irta Marjay Károly —.10 215. Napoleon vallástétele. Irta MarjayKároly —.10 216. Husz János. Irta báró Podmaniczky Pál —.10 .217. A hazai föld. Irta Lengyel Gyula.. —.10 218. Jancsi. Irta Losonczy Lajos • .10 219. Ács Jancsi. Irta Szabó Miklós --10 220. Hermán Ottó. Irta Gönczy Miklós —.10 221. Nagy idők ösvényén Irta Sántha Károly —.10 222. Ének a szeretetről. Irta Sárándy István — 10 22í. Az apák eszik meg az egrest. Irta Babay Kálmán —.10 224. ^ mit nem vehet el senki. Irta Moravcsik Gyuláné —.10 225. A szeretet fája. Irta Csite Károly —.10 226. Csaták tüzében, Isten kezében. Irta Kövy Árpád —.10 227. Megtalálta a szívét. Irta Desewffy Berta —.10 228. A mi Istenünk beszéde megmarad örökké. Irta Kiss Samu - .10 229. Szabad az Isten mindnyájunkkal. Irta Lengyel Gyula.. .. - .10 230. A belmisszió atyja Irta báró Podmaniczky Pál —.10 A nagjtisztelelű Lelkész és igen tisztelt Tanító ui"ak_ szíves figyelmébe ajánljuk a kiadásunkban megjelenő „REFORMÁTUS ÉNEKESKŐNYV-ET (úgynevezett BUDAPESTI ZSOLTÁRT). Kapható kis ós nagv alakban, különfele egyszerű és díszesebb kötésben, 1.10-28 K-ig. Különösen ajánlju* a közkedveltségnek örvendő, a háborús viszonyok és anyaghiány ellenére néhány száz példányban megszerzett fehér és fekete celluloidkötésű kis alakú énekeskönyvet, mellnek ára példányonkint 6 50 K. — Szíves megrendeléseket kér Hornyánszky Viktor könyvkiadóhivatala Budapest, V. Ker., Bkadémia-utcza 4. sz.