Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-29 / 44. szám

találták, hogy hamisított formában és minőségben. A testi táplálék különböző, rendkívül ügyes „meghamisítás"-áról ma sokat tudnánk beszélni. A szégyen takargatói ügyesek voltak akkor a lelki táplálék meghamisításában. A reformáczió isteni munkája tehát tovább az volt, hogy Luther és Kálvin s a többiek lemondtak az Isten igéjének további hamisításáról, odafordultak a nyilvánvaló igazsághoz ós ha kellett, az orvos látszólagos kíméletlen szigorával, de a gyógyításnak egyedüli módján: a lelkiismeret szolgaságának kötelét eltépték. Az egyéniség nagy ajándéka az Örökkévalónak, a szabad egyéniség még nagyobb. Eddig az üdvösséget mint valami nagy bizományi raktárból : a pápás egyház szállította házhoz a hivek számára, Kényelmes, jövedelmező, de veszedelmes módszer. A szégyen takargatása, az Isten igéjének sokszor igen tudatos meghamisítása tette eddig lehetővé. Most máivége. A nyilvánvaló igazságnak az ember lelkiismerete elé állításával, Isten előtti felelősségével az egyén maga dönt üdvössége felett (lásd a 4. vers végét). Nem lehet rólam s nélkülem döntenie senkinek, még a pápának sem. Dióhéjba foglalva ez volt a múltban a reformáczió munkája. Ha a reformáczió munkája csakugyan örök, ez lehet a programmja a jelenben is, a jövőben is. Nincs kiilön programm az intézmények és külön az egyének, az egyes liivő lelkek számára. Megrögzött szokásunkká vált, hogy eddig a reformáczió ünnepén mindig többet tekintettünk a múltba, mint a jövőbe. Inkább dicsekedtünk a múlttal, mintsem levontuk, volna belőle kötelességeinket a jövőt illetőleg. Pedig ha élni, föntmaradni akarunk, az örök reformáczió gondolatáról nem szabad lemondanunk, sem elfeledkeznünk, mert különben elvégzik mások. Úgyis mint egyház, úgyis mint egyes hívő lelkek, mondjunk le mi is a szégyen takargatásáról, a ravaszságban járásról, az Isten igéjét; ez egyetlen táplálékot, orvosságot, fegyvert ne hamisítsuk meg senkinek és semminek a kedvéért. Sok a bajunk, sok a betegségünk. Ne resteljük. Jó az Isten igéje, ha igazán élünk vele. És a lelkiismeretet ne áltassuk fél-, vagy emberi igazságokkal, hanem mindenkor a nyilvánvaló igazsággal kellessük magunkat minden ember lelkiismeretének, akár király, akár koldus, akár miniszterelnök, akár földműves az illető. A hol az Úr Lelke: ott a szabadság. Büszkék vagyunk, hogy a mi anyaszentegyházunk a reformáczió egyháza, akkor nem csontosodhatik meg azokban, a mik emberiek benne, rajta. Egyházunk és az egyes emberi lelkek üdve kívánja az örök igazsággal váló élést: semper reformari debet! Marjay Károly. Távíratmegváltásí lapok ZTtföJ-sére a Kálvin-Szövetség javára 20 fillérért rendelhetők a Szövetség irodájában (IX. ker., Ráday-wtcza 28. szám), jí^í^t^í^t SALUS ECCLESIAE . . . A reformáczió négyszázados évfordulójának közeledésére fokozottabb mértékben gondolunk a megünneplés módozataira; de még erősebben ébred fel lelkünkben a felelősség érzete, a mely különös súllyal épen egyházunk jövője miatt nehezedik reánk, mint a kik ezt a nagyszerű jubileumot isten segítségével megérjük. A most következő október 31-ike az utolsó a százados jelentőségű nagy nap eljövetele előtt. Szemünk előtt folynak az előkészületek, a melyek méltók akarnak lenni az eszméhez s a történelmi értékekhez, a melyeket a reformáczió számunkra hozott. Egyesek, gyülekezetek, egyházmegyék és kerületek, bár néhol megkésve, de mindig komolyabban foglalkoznak az évforduló megünneplésének módozataival s a dunamelléki . egyházkerület gazdag és sokoldalú terveit is nagy örömmel üdvözöljük. Különösen fontos és elismerésre méltó ezek között az a sürgetés, a mely egyes egyházmegyék részéről a reformáczió megindulására és Lutherre vonatkozó minden történelmi mozzanat tárgyalása és ismertetése mellett is a kálvinizmusnak mint a reformáczió betetőzésének s Kálvinnak, mint a mi ideálunknak kidomborítását is követeli, másfelől pedig a modern kor iránt való helyes érzékkel szeretetintézniények alapítása mellett a legerősebben a mi múltbeli nagy erőnknek a sajtónak s minden rendű és rangú irodalomnak megteremtését követeli. Nem is lehetne szerintünk sem hatalmasabb erejű ünnepelés, mint az, a mely nemcsak külső emlékeket állít, hanem azzal kezdi újra, a mivel a reformátorok kezdették, t. i. az új élet hirdetésével, a reformáczió és a kálvinizmus szellemének az egész magyarság lelkébe való új beleoltásával, egy új 95 tételnek a mai szükségek szerint való proklamálásával, a szó (belmisszió) és a betű (sajtó) hatalmával. Van azonban a reformáczió nagy jubileuma megünneplésének egy olyan módja is, a melyről még nem igen hallottunk, pedig ez lényeges kiegészítője az összes muló jelentőségű ünnepeknek ós nélkülözhetetlen feltétele a magyar kálvinizmus belső megújhodásának, megerősödésének és kifelé való érvényesülésének. Ez az egyházi közélet reformácziója s az egyház belső életének megtisztítása és annak egészségesebb alapokra való helyezése. Mert a mi egyházi életünkben ezidő szerint azt a feltűnő dolgot tapasztalhatjuk, hogy nálunk, ellentétben a külföldi egyházak életével, nem elvek, hanem kerületek szerint csoportosulnak az emberek, a kerületek pedig, mint önálló kis köztársaságok, a többiek életével vajmi keveset törődnek. Ennek azután két nagy veszedelme van. Az egyik az, hogy az egyház, mint hivatalos egyház, semmi nagyobb közös erőkifejtésre nem képes, a másik pedig az, hogy a kerületek meg önmagukban gyengék s életüket elvi alapok hiányában nem ideálok, hanem a vezérek, tehát a személyek iránti rokon- vagy ellenszenv irányítják. Szóval, a kerületek nem elvek sze-