Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-23 / 4. szám
kezlet, az egyes kernletek pedig olyan intézményt létesítenek, a melyre legnagyobb szükségük van. A mi egyházkerületünk vezetői egy leánynevelő-intézet, illetőleg internátus felállítására gondolnak. A kérdésre még visszatérünk. Adományok. A katonák vallásos irataira újabban a következő adományok érkeztek: Rippl Irénke Prága 5, Veress Bálint Henqzida 10, Szigethy Piroska 5, Váczról gyűjtés útján 5052 K. Eddig befolyt: 3417-71 K. Új vallás líiliarmegyében. A Debreczeni Protestáns Lapból olvassuk, hogy Nagyváradon egy Kaüfmann Mór nevű volt rabbinövendék maga mellé vévén Tóth Bódog volt református községi írnokot, egy katholikus kereskedőt, új szektát alapított, a melynek czélja a felekezetek közti béke ápolása, a „legendák" kiirtása az ó- és új testamentomból és a szeretetmunkák gyakorlása. A szekta hívei külön ruhát viselnek az istentiszteleten, a mely zöld szalagokkal átkötött fehér barátreverendából, zsidó halotti ingből és kaftánból áll. A rendőrség is beavatkozott a dologba, de eljárását beszüntette. ISKOLA. Kincs Gyula-emlékalapítvány. Mint az erdélyi Ref. Szemléből olvassuk, a zilahi társadalom, méltányolva az elhunyt kiváló igazgató áldásos működését, nevét egy gyűjtés útján megalkotandó alapítvánnyal akarja megörökíteni. Az alapítvány kamataiból a zilahi Wesselényikollégium szegény tanulóit segélyezik. Az adományok Balázs Árpád árvaszéki ülnökhöz (Zilah) küldendők. A lelkes felhívásra már eddig is több száz korona gyűlt össze. Körlevél. Nagy Ferencz pesti egyházmegyei esperes körlevelet intézett a lelkészekhez a vallás- és énektanítás ügyében. Felhívja a lelkészeket, hogy a folyó iskolai évben tegyék tanulmányuk tárgyává az idevonat kozó tanterveket és jelöljék meg az ének tanításánál megkövetelhető mennyiséget. Jelzi a körlevélben, hogy a tanév vége felé nagyobbszabású értekezletet hív össze a vallás- és énektanítás ügyében. Ezen majd szőnyegre kerül a szórványokban használható tankönyvek kérdése is. — Nagyon örvendetes és helyes kezdeményezés ! Hadibélyeggyűjtés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter egyik újabb körrendeletében elismeréssel emlékezik meg a tanulóífjaknak arról az áldozatkészségéről, a melyet tanáraik és tanítóik vezetése mellett a harcztéren küzdő véreink érdekében eleitől kezdve kifejtettek és arra kéri a tanügyi hatóságokat, hogy az ifjúságot postai hadibélyegek gyűjtésére buzdítsa. A gyűjtött bélyegeket az igazgatók minden hó végén a Hadsegélyzö hivatalhoz küldik be. Német tanítók a háborúban. Május 15-ig a német birodalomban 54,510 tanító vonult hadba. Elsass-Lotharingiában 15'30°/oi Poroszországban 34"8%5 Badenben 50ü / 0 , Brémában 57%~a az ottani tanítóságságnak. A bevonultak közt volt 20 főhadnagy, 646 hadnagy, 8.13 tiszthelyettes, 2731 őrmester, 10,349 altiszt, 41,337 közlegény. A háború folyamán 7-en lettek századossá, 91 főhadnaggyá, 5533 altisztté; vaskeresztet kapott 5161 tanító. EGYESÜLET. A Budapesti Ref. Ker. Ifj. Egyesület jan. 23-án, vasárnap este 6 órakor a ref. theol. akad. (IX., Rádayutcza 28, II. em.) dísztermében tombolával egybekötött családi estélyt rendez. Műsor: 1. Közének. Énekli a közönség. 2. Imádkozik és elnöki megnyitót mond B. Pap István elnök. 3. a) Lavotta szerelme, b) Csak egy kis lány van . . . c) Befordultam a konyhába. Czimbalmon előadja Klázer Irma. 4. Hadifoglyok között. Szabad előadás, tartja Megyercsy Béla orsz. titkár. 5. A tombolatárgyak kisorsolása. Szünet. 6. a) D'Ambrozio: Canzonetta. b) Moskowsky: Gnitare. Hegedűn előadja Nonnenmacher Lajos, zongorán kíséri Klein Flórika. 7. a) Mozart: Pastoral. b) Scharwenka : Scherzo g-dnr. Zongorán előadja Szotyori Nagy Jolán. 8. Bibliamagyarázatot tart Muraközy Gyula ref. s.-lelkész. 9. Közének. Énekli a közönség. A „Lorántffy Zsuzsanna-Egyesület" Leányköre 1916. évi január 23-án d. n. fél 5 órakor a Városligeti fasori ref. egyház tanácstermében tea-délutánt rendez, melyre minden nőt, különösen leányokat, szeretettel meghív. Programúi: 1. Közének, ima. 2. „Mit akarunk." Előadja Misley Ili. Tea. 3. „Csodálatos utak." Előadják a Leánykör tagjai. 4. Delibes: Pas des tieurs. Chopin : Tarantella. Zongorán játssza Kovács Melitta 5. Názáreti Jézus. Szavalja Tóth Irénke. 6. „Tied az ügy!" Énekli a Leánykör. 7. Bibliamagyarázatot tart özv dr. Misley Sándorné. 8. Közének, ima. Belépődíj 60 fillér. A fasori ref. egyház tanácstermében minden vasárnap délután fél 3 órakor serdülő és fél 4 órakor felnőtt leányok részére összejövetelek vannak, melyen minden leányt szeretettel lát a vezetőség. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség Mezőtúron f. hó 22-én d. u. 5 órakor vallásos estélyt rendezett a következő műsorral: 1. Közének, XXV. zs. 1. v. Fohász. Marjay Károly lelkész. 2. Bevezető beszéd. Tartja Csomasz Dezső lelkész. 3. Rokokó-szerenád Erik Mayertől. Előadja a főgimn. ifjúság zenekara Vécsey Artúr tanár vezetésével. 4. „Nemzeti jövendőnk nagyságának biztosításáról" czímen előadást tart ifj. Victor János, MKDSz. főtitkára. 5. Klengl C-dur hangversenyéből Andante és Rondó Vivace. Cselló-szóló. Előadja Szarka László főgimn. tanuló és zongorán kíséri Keller Imre felsőbb leányiskolái igazgató. 6. Szaval Nagy JDalma főgimn. VIII. o. tanuló. 7. Bibliamagyarázat. 8- Török induló Szabados Ignácztól és a Himnusz. Előadja a főgimn. ifjúsági zenekar Vécsey Artúr tanár vezetésével. A Kisfaludy-Társaság ülése. A Kisfaludy-Társaság jan. 5-én délután felolvasó-ülést tartott a Tudományos Akadémia üléstermében. Azutíyi zárt ülés volt, a melyen a jelöléseket ejtették meg. A megüresedett költői helyre Bánffy Miklós grófot és Lampertli Gézát, az írói helyre Szász Károlyt, levelezőtaggá pedig Aage Madelungot jelölték. A dunántúli ev. egyházkerület evangéliumi egyesületének a legutolsó évi munkájáról most megjelent jegyzőkönyve számol be. Az egyesületet a kerület püspöke, Gyurátz Ferencz irányítja, ő jelöli ki azokat a kérdéseket, a melyekkel való foglalkozást kívánatosnak tartja. Ez az irányítás a czéltudatos működésnek a garancziája. Felemlitésre méltónak tartjuk, hogy az egyesület két korona évi tagdíjat szed tagjaitól. Ebből a Harangszónak 100 K-t adott kórházakban való ingyen terjésztés czéljára, Lányi Károly dr. egy röpiratának a kiadására — a mely nemi betegségektől óvja a katonákat — szintén 100 K-t ajánlott fel, ezen felül kiad egy felolvasás-gyűjteményt. A pozsonyi betegápoló theologusokat Villachból és Klagenfurtból, egyik püspök közbenjárására, a hadügyminiszter hazarendelte, hogy tanulmányaikat folytathassák. Felelős szerkesztő: B. Pap István.