Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-20 / 34. szám

ahhoz az egyházközséghez, a melyhez az illetők tartoztak. Ez volt az Achilles-sarak, nem is szólva az anyakönyvi adatok átküldési kötelezettségére és a „6 K. méterre" vonatkozó rendelkezésről, valamint arról, hogy rendesen nem valami szegény cseléd, hanem a tehetősebb csatlakozottak felett folyt a vita. De elég az hozzá, hogy ezek a volt csatlakozottak most gondatlanul maradtak és hogy úgy kell tekintenünk őket ezután, mint szórványokban élő híveinket. Közvetlen lelkigondozásuk kétféle módon történhet. Vagy továbbra is az ev. egyház vagy a mi egyházunk által. Az első módozat alól semmikepen sem lehet elzárkóznunk. Ott, a hol ez kölcsönös önkéntes megegyezésből kifolyólag és egyik fél érdekeit sem sértő feltételek mellett lehetséges, ott ez idő szerint ez a leghelyesebb megoldás. Vannak bizonyára olyan helyek, a hol eddig sem volt semmi panaszra ok, a hol mindkét egyház orgánumai híven és minden melléktekintet nélkül teljesítették egymás híveivel szemben a lelkigondozás szolgálatát; mért kellene ott széttépni a hosszú együttélés által megerősített kötelékekej ? ! Az ilyen helyeken majd az illető felek önmaguk is megállapítják a további együttélésnek feltételeit; az ilyen új, önkéntes megegyezésre mindkét egyház felsőbbségének csak az a kötelessége, hogy áldást és áment mondjon. Ebben az esetben helyes eljárás lesz híveinket minden olyan községben, a hol eddig mint csatlakozottak nagyobbacska számmal voltak, fiókegyházközségekké szerveznünk. mert így szervezett állapotban epyüttesen köthetnek megjegyezést azzal az anyaegyházközséggel, a melynek szolgálatával továbbra is élni óhajtanak. De lesznek olyan helyek, és pedig talán nagyobb számmal, a hol híveinknek ily módon való közvetlen lelkigondozása nem lesz lehetséges. Az első teendő tehát az, hogy ezekről most már mint ra'óságos szórványokról kell gondoskodnunk. Még pedig nemcsak papíron való helyes beosztás, hanem meglévő, de, fájdalom, sok hiányosságban szenvedő missziói munkánk kiterjesztése, erősítése által. Az ilyen helyeken is természetesen szervezni kell híveinket mindenütt, valahol csak lehetséges, hogy ne oldott kévék legyenek. Sok helyen akad legalább egy igazán buzgó egyháztag, a ki valamilyen munkája által összetartja és a teljes szétzülléstől megóvja híveinket még ott is, a hol csak ketten, hárman vannak együtt. Hiszen sokan tapasztalhatták, hogy az olyan helyeken élő híveink, a kiknek nincs alkalmuk az egyház által nyújtott javakban való duskálkodásra, örömmel veszik az asztalokról leesett morzsákat is; csak legalább sehol se hiányozzanak ezek a morzsák késedelmesség, indolenczia, szűkmarkúság miatt! A nagygeresdi egyezségnek volt egy ötödik részlete is. Ez a kölcsönös vallásoktatás kötelezettségére, a tanulóknak a köztartásokban való ellátási díjaira és az ösztöndíjakban való részesülési jogosultságra vonatkozott. Az egyezség szerint ugyanis minden olyan intézetben a melyben mindkét prot. egyház kebelébe tartozó tanulók voltak, hitoktatója azonban csak az egyiknek volt, ez köteles volt a másik egyházhoz tartozó tanulókat a saját egyházához tartozókkal együtt egyenlő feltételek mellett a vallásoktatásban részesíteni mindaddig, míg a másik egyház hatósága ezeknek oktatásáról nem gondoskodott. Itt is ugyanaz a helyzet mint fentebben. És véleményünk nem lehet más, mint az, hogy mindenütt, a hol az eddigi helyzet a kölcsönös önkéntes megegyezés útján továbbra is fenntartható, ott ez maradjon meg, a hol ez nem lehetséges, ott kötelességünk minél előbb megfelelő munkaerőket beállítani. A mi a köztartási és ösztöndíjakra vonatkozó intézkedést illeti, mi természetesebb, mint az, hogy ezekre nézve a lehető legméltányosabb eljárást kell követnünk. De, hogy egyebeket ne említsünk, ez az egyetlen kérdés is szükségessé teszi azt, hogy az egyes konkrét esetek rendezésén kívül a két testvéregyház valamely új, általános érvényű egyezséget kössön. Ez legyen rövid, kevés pontból álló és lehetőleg biztosítsa az egyesülni, egymást segíteni óhajtó felek autonóm elhatározási szabadságát és ne foglaljon helyet benne semmi olyan részlet, a mely az előbbi egyezségben az egyenetlenségek okozója volt. Semmilyen megegyezés, teljes szétválás új, nagy erőpazarlásnak lesz a forrása. Ki tagadhatja, hogy ebben sok téren eddig mestereknek bizonyultunk. De lehetünk-e pazarok ezután ?... A közelgő közös ünnep figyelmeztet bennünket arra, hogy tegyünk előkészületeket mindkét fél szabad, erőteljes fejlődését biztosító egyezség megkötésére ! p. TANÍTÁSSAL FOGLALKOZÓ SZERZETESEK ÁLLAMI FIZETÉSKIEGÉSZÍTÉSE. Bizonyára sokak előtt ismeretes dolgot említünk meg, A r. kath. egyháznak legnagyobb munkás hadserege a férfi- ós női szerzetesrendekből kerül ki. Nem kívánjuk most kimutatni, hogy e nagy hadseregből hányan végeznek charitatív, hányan tanítói munkát és hányan foglalkoznak kizárólag térítéssel, lélekhalászattal. Arra kívánunk inkább rámutatni, hogy a munkának ez a hármassága csak elméletben van meg, de a világért sincs meg a valóságban. Bár elismerjük, hogy vannak kimondottan tanítással s kimondottan charitatív munkával foglalkozók is, de legnagyobb részben mind a két irányú munka belefekteti az elért eredményt a harmadik, a rájuk nézve legfontosabb tevékenységbe : a térítőibe. Sőt még ugyanazon egyének is sok esetben csak ez utóbbiért végzik az előbbi kettőt. Már most azt mondják minderre, hogy kinek mi köze hozzá? Ez a r. kath. egyház olyan belső ügye, a mibe legkevésbbé lehet beleszólása a reformátusoknak. Csakhogy van a dolognak egy olyan oldala, a melybe igenis beleszólhatunk, még pedig úgy, mint a magyar állani polgárai és adófizetői. A mult években sokat vesződtünk annak a kérdésnek a tisztázásával, hogy történeti és egyházjogi alapon részrehajlás nélkül döntessék el, vájjon mennyi állami