Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-13 / 33. szám
nek jelenti (13—1889 sz.), hogy az alakuló közgyűlést — az ágostai hitv. evang. egyetemes felügyelő hozzájárulásával — 1888 április 16-ra Budapestre összehívta. Azonban az alakulás itt csak annyiban történhetett meg, hogy az alapszabályokat elfogadták és egy ideiglenes végrehajtóbizottságot választottak. (Itt történt a debreczeniek tiltakozása az unitáriusok bevétele ellen.) Az alapszabályokat a kormány május 30-án megerősítette, minek folytán br. Vay 1888 decz. 18-ra ismét egybehívta az alakuló közgyűlést. Azonban az e közgyűlésen megjelent tagok csekély száma, valamint a közben felmerült aggodalmak miatt a közgyűlés a végleges szervezkedést ismét elnapolta. A végrehajtóbizottságot néhány taggal kibővítették s a felmerült ellentéteket igyekeztek kölcsönös engedékenységgel kiegyenlíteni. így jött létre aztán az a megegyezés, hogy az alapszabályok nem mondják ugyan ki, hogy a Társaságba kizárólag csak a református és evangélikus egyház tagjai léphetnek be, de a vezetés e két egyház tagjai részére biztosíttatik az által, hogy a tisztikarba és a választmányba csakis ref. és evang. tagok választatnak be.1 Ez alapon történt meg aztán 1889 márczius 24-én a végleges megalakulás, mely után nyomban megkezdődött a Társaság működése is Szász Károly elnök ós Zsilinszky Mihály titkár vezetése mellett. Révész Kálmán. A katholikusok. A katholikus egyház reneszánszát éli most — mondotta valaki. S valóban valami nagy mozdulás észlelhető most a katholikus lelkek mélyén. Szorgos, látható és láthatatlan kezek hímezik a jövendőt, hogy szép és színes legyen az, mint egy hímzett, selyem proczessziószászló, Hogy a kezükbe tartsák s ők lobogtassák előttünk. Jó így egy sarokból — akár egy homályos budapesti lelkészi hivatal aktái közül — hallgatni a nagy tenger mozdulását. Egy, két partra korbácsolt hullám is nagy viharról beszélhet. Egy, két űzött, nyugtalan lélek, — akit mint a hullámot a kősziklával összeütközésbe hozott eddigi egyházával a nagy mozdulás, — már ezt a vihart hordozta magában. S feltűnő volt, hogy a háború esztendői alatt szokatlanul megnőtt a katholikus egyházba áttérő reformátusok száma. Fiatal nők könnyed, kicsit zavart mosollyal jelentették, hogy ők kilépnek — neveltetésük miatt. És a blúzokon a csillogó, aranylánczos érmen szelíden mosolygott Szűz-Mária ezüst arcza... Tizeniiégy, tizenöt éves gyerekek ... félénken kopognak ... s az egyik tanú, a ki a kath. kispap, felmutatja a gyámhatósági engedélyt az áttérésre. Tanuk jönnek, kitérési tanuk, sápadt, beesett mellű sovány asszonyok, bizonyos időszakokban mindig visszatérnek. Egy-egy faluról idekerült cselédlányt hoznak kijelentkezni és pislogó apró szemükben fanatikus tűz ég. Cselédek jönnek félénken, a színes zsebkendőt húzogatják zavarukban. Az egyik 1 Lásd bővebben az „Evang. Egyházi és Iskolai Lap* 1901. évi 46. számában megjelent czikkemet. három éve szolgál egy helyen. A nagyságája csak most tudta meg. hogy református. Jó helye van, ruházzák, emelik a bérét, de alázatosan le kell majd térdelnie a templomban ha megszólal a ministráns vékony csengetyűje. A másikat egy derék legény venné el. Nem akarná ott hagyni a hitét, de a család kényszeríti. Előkelő úri nőjön aztán. Valamikor válás miatt hozzánk tért; mégis ... most meggondolta, neki amott a helye. .. Aztán derék szál magyar legény, sebesült katona, a Bocskay hajdú-ősök makacs daczossága villog a szemében. Az Üllői-útról jön, az Örökimádás-apácza testvérek hadi kórházából. 0 már rövidesen a harmadik onnan, a ki mankón is biczegve eljön kijelenteni, hogy ő „csak azérkitér... Elmosódó arczok, tűnő epizódok ezek, de másrészt logikai okozatai is belső munkás okoknak. Itt csak néhány tényt említünk, melyek a kívülálló laikus szemüvegén keresztül is szembetűnnek. Tükörcserepek ezek; egy-egy kis részt azonban megvilágítanak a nagy egész mozgalmából. Nem véletlen találkozása a tényeknek, hogy most alakították meg a Szent István-akadémiát. A katholikus öntudat erős ébredése az, bejelentése annak az igénynek, hogy a kultúra hajójában a katholiczizmus is megragadja az evezőt. Külön kellene méltatni Prohászka hatását és jelentőségét. Mély és forrongó lélek a székesfehérvári püspök, furcsa akczentusán és szaggatott, sokszor homályos stílusánál át is melegít a lélek heve. Igehirdetése lehajol a modern ember lelkivilágához; nem antik, mohos fogalmi nevekkel dolgozik ; modern érthető czimkéket ragaszt a lelki élményekre. Konferencziái tömött soraiban protestáns intelligens nők és férfiak foglalnak le sok helyet. Az élő szó erejét megsokszorozzák folyóirataikkal. A Zászlónk kitűnően szerkesztett ifjúsági lap mellé sorakozik az Élet, kifejezetten katholikus szépirodalmi lap, mit az Elet irodalmi részvénytársaság saját nyomdájában állít elő. Ez a nyomda szép kis könyvtárra kitehető könyvet dobott már piaczra, köztük elsőrangú protestáns íróink alkotásait is. De túlságosan hézagos maradna ez a katalógusszerű felsorolás is, ha ezen a laikus szemüvegen át nem néznénk ki a gyakorlati mezőkre is. Tagadhatatlan erős és elismerésre méltó cura pastoralist fejtett ki a katholikus egyház; a tétlen segédhadakat, barátokat, szerzeteseket is belevetette a küzdelembe, sok kórházlátogatást ezek által végeztetett. Azonkívül Csernoch elrendelte, hogy a hitoktató lelkészek szünidejük egy bizonyos, legalább is elég magas perczentjét ennek a munkának kötelesek szentelni. Mögöttük ott áll a feldkurát-ok tekintélyes tábora is. De a legtanulságosabb az a felhívás, mely bizalmas úton a minap jutott a kezünkbe Egy nagy, négy millió tőkével induló film vállalat felhívása volt ez, melynek mellékleteképen Prohászka és Mailáth püspökök litografált levele ajánlotta melegen a vállalatot, mely alaptőkéjének tekintélyes hányadát már összegyűjtötte. Maga a felhívás egy rendkívül életrevaló eszmét propagál. A mozi érzék-