Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-06 / 32. szám

sítse szomorú szerepét, hogy törjön meg rajta az általa küldött sugár, hogy a világosság egész özöne árassza el az álvilág szörnyeitől kísértett lelkek seregét. Ecce homo ! Az Ő fénye mindig csak kivételeseké lesz. A tömeg érintetlen mélységeibe csak a viharok napján hatol be. Talán épen az a viharok rendeltetése, hogy a fölszínre vesse a mélységek parányait, hogy ezeket is glóriával vonhassa be a Megváltás fénye. Ecce Deus! íme az Úr, kinek világtervébe beleillik hírnökeinek megtöretése és minden viharok, mert a föld sötétségre kárhoztatott lakóit fénnyel akarja elárasztani, mert az Ország a mélységek minden parányáé is. Van megtöretés és nagy-nagy vihar, mert úgy akarta az Úr, hogy legyen világosság ós jöjjön az Ország. Miért félnének a hivek ?! Hiszen a kik szemeiket engedelmesen függesztik a minden fény Urára, azok bizton járnak, milliónyi farkasverem között, hová egymásután hullanak alá az álvilág jegyesei. A szenvedések és veszedelmek óráján, mint a szentséges grál mithikus kelyhéből aláözönlő fénysugár, felragyog a Megváltás fénye s glória fonja körül, kik ott ülnek a Mester lábainál. A megáldottakhoz eljön az ország. Dr. Molnár Jenő. AZ ÚRV íVCSORAI KEHELY. A napilapokban egy kis tudósítást olvashattunk a sárosi ág. h. ev. egyházmegye közgyűléséről, a melynek egy érdekes nagyfontosságú határozata az úrvacsorai kehely használatáról bennünket is érdekel. Az eperjesi tudósító szerint az egyházmegye fölterjesztést intéz az egyetemes egyházi közgyűléshez, hogy az úrvacsoránál a közös kehely mellett a külön kehely használata engedtessék meg közegészség okából. Igazán nagyon bölcs, időszerű határozat. Ezerszer közelebbről érinti a ref. egyház híveinek lelkét is, mint pl. az apostoli hitforma valamelyik tételének kihagyása vagy megváltoztatása. Nagyon szórványosan lehetnek azok az úrvacsorázó hívek és úrvacsorát osztó lelkészek a ref. egyházban, a kik a lelkiismeretük ellen valónak tartják a testi feltámadásról szóló vallástételt, de nagyon sok intelligens, buzgó, templomlátogató család veszi fel az úrvacsorát, aggodalommal, azzal a nyugtalanító gondolattal, hogy a míg lelkiorvosságot vesz a megtöretett kenyérből és a közös kehelybe kitöltetett borból, ugyanakkor testében eselleg valamilyen súlyos fertőző betegséggel térhet haza. Sokan meg sajnálattal bár, de inkább lemondanak az úrvacsoráról, mintsem hogy kitegyék magukat a baczillusok esetleges fertőző hatásának. Tudjuk, nem mostani, nem új panasz ez a közös kehely használata ellen. Régebben elmellőzték ezt a panaszt azzal a megokolással, hogy ez csak azoknak a kifogása vagy mentsége, a kik amúgy sem rendes vendégei az Úr asztalának. . Tapasztalatból mondhatom, hogy ez nem igaz. Nem a higiénikus követelményeknek elsősorban ós mindenáron való hangoztatása adja kezembe a tollat, hanem egyházam szeretete s lelkiismeretem parancsszava. Hiszen tapasztalatból tudom ón is, mint sok más lelkész, hogy igazán buzgó, áldozatkész egyháztagjaink, úri emberek, úri nők mennyire kénytelenek valósággal erőt venni, hogy leküzdjék magukban az idegenkedést a közös kehelytől. Jól tudják azok velem együtt, hogy az Isten előtti egyenlőségnek, atyafiúi szeretetük megbizonyításának külső kifejezése az egy kenyérből való evés, egy kehelyből való ivás. De -ez a forma nem szükségképeni és nem megváltoztathatatlan. Tekintsünk el attól, hogy sok gyülekezetben régen a patrónusnak külön kelyhe is volt, vagy ha nem, hát először járult a többi „úri emberrel" az Úr asztalához, gondoljunk arra, hogy voltaképen nem egy kehelyből vesszük legtöbb helyen a bort, hanem három kelyhet is alkalmazunk a szertartás gyorsabb lefolyása végett. A higiénikus szempontnak nemcsak annyiban hódolunk, hogy megtörölgetjük a kehely szélét. Nem akarunk bizonyos érveket felhozni azon állításunk mellett, hogy az Isten előtti egyenlőségünknek és testvériségünknek a megmutatására nem okvetlen a közös kehely használata az egyedüli eszköz és mód. Eddig is parancsolóan sürgette az úrvacsorai szertartásunk ezen külső mozzanatának megváltoztatását a higiénia, de most a háborús viszonyok elodázhatatlanná teszik. A fertőző betegségek könnyebben terjedhetnek, mint valaha. Úgv-e lelkiisineretlenségnek tartaná mindenki, ha a tüdőbajos úrvacsorázók és venerikus betegek által használt kelyhet vinnénk a gyülekezetünkbe ? Ki van biztosítva arról, hogy ismeretlen, nem rosszakaratú, de tudatlan, beteg hitsorsosától nem kaphatja-e el valamilyen betegség csiráját? Hány családapa és fér j van, a ki vagy a legnagyobb aggodalommal vagy egyáltalán nem engedi leánygyermekét vagy feleségét az úrvacsorához, mert előtte pár száz férfi használta a közös kelyhet. Egy körülmény aggasztó azok számára, a kik rokonszenvvel, sőt örömmel látják a sárosi evangélikusok kezdeményezését. Az t. i., hogy napirendre térnek a határozatuk felett. Kívánatos volna, ha valamennyi egyházmegye foglalkoznék a gondolattal és állást foglalna, határozatát az illetékes helyre felterjesztené. Óhajtandó, hogy ugyanezt tegyék a református egyházmegyék is. Ha mindkét prot. egyház hivatalos testületei foglalkoznának a kérdéssel, talán sikerülne ezt az egyébként szép, de idejét multa formát a lényeg megsértése nélkül megváltoztatni. Súlyt adna a dolognak és siettetné a megvalósulását a reformnak, ha világi uraink és asszonyaink is, akár e lap hasábjain kifejeznék kívánságaikat, illetve véleményüket a reformot illetőleg. Ha valamelyik tekintélyes egyházi vagy világi elöljárónk kezébe venné az ügyet, esetleg aláírásokkal ellátott memorandumot is terjeszthetnének az egyházi fórumok elé.