Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-07-09 / 28. szám

Mintha ezt a #iagyhivatású folyóiratunkat is bántaná a közöny, mely, mint némely olvasótermek és parókhiák finom pora, belepte; öntudatosan közeledik, ha még nem is a nagy, de legalább a nagyobb közönség felé. Nem akar konzervatívebb lenni a legkonzervatívebb Budapesti Szemlé-nél s talán nem sokáig fog hamupipőkét játszani az Irodalmi Társaság sem a szépirodalommal, mely eddig nagyon hasonlított a Koszorú-füzetekre rajzolt, üres papírtekercset olvasó, árva nőalakhoz . . . Egyetlen, szerény, kis ker. szépirodalmi lapunk csöndben építgeti a jövendő propileumait s olyan, mint az a hagyományos, télben röpdöső fecske, melyről egymagáról semmikép nem lehet jobb időkre következtetni. Mégis — ez a kérdés égetően sürgős és fontos és időszerűségét nem veszi el a háború sem. Mert társadalmunk különböző meggyőződések szerint tagolt csoportjai világnézetüket át tudják szűrni megfelelő szépirodalmi orgánumaikon is. És sem a Nyugat, sem a Hét, sem az Élet, sem az Egyenlőség nem hallgattak el a háború zajában. Sőt bekopogtattak a kórházakba, letelepedtek a sebesültek ágyára s talán a — lelkére is. Minden életképes csoport képes volt erre a szellemi túlfogyasztásra, fényűzésre is, kivéve hazai protestantizmusunkat, mely — eltekintve a más czélú lapjaiban megmegjelenő kedves, rímes játékoktól — még eddig nem tudott kellő irodalmi orgánumot teremteni. Most, hogy a nagy jubileum fejedelmi esztendeje közeledik felénk és mikor minden meglévő baj, hiány vagy szegénység feléje nyújtja ki a kezét, jó lenne, ha a keresztyén szépirodalom ügye is beállana a segítséget várók sorába. S másban nem, de ha abban az egyetlen megjegyzésében igaza van a firenzei köztársaság hírhedt titkárának, hogy a völgyben lévő sok olyan dolgot lát és észrevesz, a mit a hegycsúcson lévők épen a magasság miatt nem tudnak figyelembe venni, akkor van talán némi jogosultsága az itt következő néhány szerény megjegyzésnek is. Először is a ker. szépirodalom ügye is hasonlít kicsit Arany Csóri vajdájához. „Ki legyen a vajda?" — kérdi Csóri — „én-e vagy pedig én? A választás után szóba jöhet megén". Sürgős-e ez az ügy vagy pedig — sürgős, azután lehetne eldönteni. Módunkban állana most is megtörni az utat. A legfehérebb holló itt ós külföldön az olyan, bármi világnézetet is képviselő szemle, mely komoly czikkei között ne hozna novellát és verset. Miért ne tudná komoly és mély tartalmát ezzel színesebbé tenni, változatosabbá a mi Protestáns Szemlénk? Azután miért ne lehetne a Koszorú-füzet-pályázatokat komoly, magas irodalmi színvonalra emelni ? Annyi kellene csupán, hogy kétszeresre emelnék a pályadíjat s ennek következtében felényi számot adnának ki. A menynyiséget lehetne lefokozni a minőség előnyére. Az így díjazott és nem — úgyszólván — a nyilvánosság kizárásával meghirdetett pályázatok ép úgy érdeklődéssel kísért irodalmi eseménnyé lehetnének, mint más társaságéi. Távol vagyunk attól az időtől, mikor minden más ülésezés stb. szellemi energiát emésztő munkáért jogos volt a díj, csak az irodalmi munkálkodás volt eo ipso ingyen és bérmentett. Való, hogy egy nagy keresztyén nyomda könnyen elbírná egy szépirodalmi lap minden esetleges terhét. De mivel a fecske sem várhat addig, a míg a ház felépül, e szépirodalmi lap is kaphatna és találna más fészket is. A katholikusok rideg, üzleti részvénytársasági alapon értek el eredményeket. Kicsiny, nem nagy összegű néhány részvénnyel meg lehetne teremteni azt, a mit most néhányan összeadott s e czélra áldozott filléreikkel nem tudnak elérni. Végül pedig, az ifjúságnak magának megvannak az ő nyilvánvaló jogai. Joga van a fiatalságnak arra, hogy bátorítsák, kormányozzák, tanácsot adjanak neki és hogy észrevegyék. Van itt nálunk is egy fiatal, szerény szépirodalmi mozgalom, mely, ha mást nem, elérte azt, hogy néhány ezer lélekben felébresztette az érdeklődést ez ügy iránt; felszántotta a lelkeke£, hogy készen álljanak a nagyobb magvetésre. Kicsinyt, ha csak annyira is, mint egy apró örvény, felkavarta az érdeklődést és megforgatott néhány szál virágot. Elméleti magasan szálló czikkek észre sem vették, pedig egy fűszál is élet a sivatagban. Nem lehetne ez a közönség és ez a kicsiny mozgalom, ez az apró irodalmi központ az az archimedesi pont, a melyből meg lehetne mozdítani a mozdulatlan közöny világát? Ezzel vagy ezen kívül, az ügy a fő. A Nemzeti Színház egykori intendánsa azt mondotta: „Shakespearet vagy jól kell játszani vagy — sehogy; de játszani kell." A keresztyén szépirodalmat vagy jól kell megteremteni vagy sehogy; de — meg kell teremteni. Muraközy Gyula. ISKOLAI REFORMOK. Röviden már megemlékeztünk azokról a novelláris törvényjavaslatokról, a melyeket a közoktatásügyi miniszter nemrég terjesztett be és a melyek közül az egyik a közép, a másik a polgári iskolák tanulmányi rendjére vonatkozik. A mi az elsőt illeti, ebben a leglényegesebb részlet az, hogy törli az eddigi görögpótló tárgyakat és ezek helyett még egy élő nyelvet iktat be a gimnáziumnak rendes tantárgyai közé. Ez az élő nyelv lehet a franczia, angol és olasz vagy, és ez a fontos részlet, valamely hazai nemzetiségi nyelv, a szerb, tót vagy román. A mi az állami iskolákat illeti, ezekre nézve a miniszter határozza meg, hogy melyik élő nyelvet és irodalmat vegyék fel a tantárgyak közé; az autonóm iskolákra nézve ezt a fenntartó testületek állapítják meg. így, mellesleg megjegyezve, már hírt adtunk arról, hogy a budapesti ref. főgimnáziumban a szerb (horvát) nyelvet tanulják azok, a kik a görögöt felvenni nem óhajtják. A törvényjavaslatnak erre a részletére nézve többféle vélemény nyilvánult meg. Sokan hangoztatják, és méltán, hogy a hazai nemzetiségek nyelvének, illetőleg