Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-16 / 3. szám

PROTESTÁNS EGYHAZIÉSISKOL Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal IX., Ráday-utcza 28., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. küldendők. Laptulajdonos és kiadó: A KÁLVIN-SZÖVETSÉG Felelős szerkesztő: BILKEI PAP ISTVÁN. Társszerkesztők: pálóczi Horváth Zoltán dr. és Kováts István dr. Belső munkatársak : Bőszörményi Jenő, Marjay Károly, Patay Pál dr., Sebestyén Jenő és Veress Jenő. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre: 4 kor. 50 fillér. Kálvinszövetségi tagoknak egy évre 12 korona. Hirdetési díjak: Kéthasábos egész oldal 40 K, fél oldal 20 K, negyed oldal 10 K, nyolezad oldal 5 K. TARTALOM. Az Élet Könyvéből: A legnagyobb törvény. Kiss Géza. — Vezérezikk: Konferencziánk. p. — Táreza r Beszámoló és köszönet. E. Szabó Dezső. — Belföld: Sötét folt — sötét gond. Marjay Károly. — Külföld : Az ango keresztyének és a világháború. Barát József. — A mi ügyünk. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Egyesület. — Gyászrovat. — Szerkesztői üzenetek. — Hirdetések. Az Élet Könyvéből. A legnagyobb törvény. Akkor hozzámenvén egy az írástadók közül . . . megkérdő Töle: Melyik az első minden parancsolatok között? Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izrael:, Az Úr, a mi Istenünk egy Úr ! Márk XIL 28—29. Mintha a ma nyelvén így hangzana ez a textus: Akkor hozzámenvén egy a századok közül — a legcsodásabb technikai vívmányok százada —, inegkérdé Tőle: Honnan vegyünk alapot, minden mi csodás vívmányainkhoz? Jézus pedig felele néki: Minden sziklaalapok között az első: Halljad, XX-ik század : Az Úr, a mi Istenünk egy Úr! * Sárga aranypénzek csilingelése volt az első, a mivel ki akartuk túrni amaz Egyet. Gyárkürtök búgnak ezután csodát a világnak. Guruló, sárga kis karikák lesznek ezután, a miknek a nyomán új élet fakad. Pénzt, — minél több pénzt, hogy — növekedhessünk. Növekedhessünk magasságban — ragyogó kultúrák világa felé. Növekedhessünk terjedelemben — nos, hát igen : nem törődve mivel sem, a mi utunkba akad. A gyönge bukik, így van a nagy természet világában is. Névét is adtak neki: struggle for life — küzdelem a létért. Az erős még erősebbé válik. Hát nem ez a selection, kiválasztás a lét örök-nagy törvénye ? Ki törődik vele, hogy a törtetések, a küzdelem, a történések mélyén ott forr, bugyborékol valami, a mi robbanni, gyújtani készül, a mi milliók szívére fröccsenti még a maga örökké égető sebét? Hajrá, világ! Besározni minden gondolatot, kiszárítani minden érzést, nern adni semmi magasabb életformát a világnak. Gázolni rabszolga milliókon, tüdővészbaczilluson, sárba tiport virágokon át — — — hova? Történt vala pedig az Úrnak 1914-ik esztendejében. Mélyen a föld alatt buzgó erők kicsaptak. A robbanás megtörtént. Ma kísértetek kopognak ablakunkon. Megrázzák hosszú, láthatatlan kezükkel. Bekiáltanak a kürtőn: „Hát a te öcséd, hát a te íiad él-e még? ..." Nem volt az indulatoknak örökértékü szabályozója. * A másik Isten, a mivel ki akartuk túrni amaz Egyet, szellemi természetű volt. Mammonnak igazolnia kellett magát, hát ruhát vett magára. Barna, kis ólombetűket fűzött gyöngysorba, hogy jobban bomoljon érte a világ. Párisi művészek szabták ki ruháját. Idegszálaidon tánczoltak a melódiái. Liszt-rapszódiák nem teremnek többé. Bach-szimfóniák a lipcsei, motette-kbe zárva. Ma az utcza a tetszés, parázna röhej a muzsika. A gázlámpás utczákról kiveri a szél a dallamot a magyar rónák vadrózsás dombvidékek felé. Vannak-e még a népednek tiszta vadrózsái? . . . Jöttek a gyilkos, kis ólombetűk, ritmusba verődött a hangjuk s azt mondták, hogy ők az új-kor csodaköltészete. 16 éves, parázna szívű, kis gimnázistáknak már értök illik lelkesülni. Ki az a Gyóni Géza a rothadás titánjai mellett ? . Tisztaság vizében fürödni? Mélységek Istenére találni? Havasi forrásokat bugyogtatni? Tiszta szikrákat szórni? Éljen a mocsár maláriája, a rothadás illó gáza, éljen a diákságodat megfojtó, csontkezes, dithirambusos Bűn-Isten: a halál! . . . Úrnak szolgái — mi az oka, hogy az elsők a ti fiaitokból is tévedtek a mocsarak közé?... — Még egyszer összekóezódtak a gyilkos, kis ólombetűk s azt mondták, hogy ők az új erkölcstan. Önzés és tisztátalanság: ugyanaz a berek. Csak hadd szálljanak hát így is miazmái a magyar rónák, a vadrózsadombok felé. Ki törődik vele, hogy csontkezű szörny jár a nyomában? Hiszen az az „egy Úr" — nem él! ? . . . Elfagyasztotta vadrózsáid mosolyát s, hozta helyébe a halódó népek fuldokló rphéjét. Zsoltárének kipusztul majd lassanként iskoláidból, mert nem ad fiakat a paráznaság. Egy virága nőtt a családi fádnak, azt is letörte ez a vészes vihar. Csontkoponyák vigyorognak be az ablakodon. Ha tiszta