Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1916 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-04 / 23. szám

venti tagok előtt. A tanügyi dolgokról már előzőleg megemlékeztünk, most csak annyit, hogy a bizottság határozati javaslatainak nagy részét változatlanul elfogadta a konvent. Nagyob vita a debreezeni theol. fakultás és a tiszántúli lelkészképzés ügye körül volt. A vitában élénk részt vettek a debreezeni egyetemi tanárok, a kik közül kettő, Sass Béla és Kiss Ferencz tagjai a konventnek. (A mi theologiai akadémiánkról egy sem!) A körül a határozati javaslat körül folyt a vita, a melyet az E. T. B. terjesztett elő a miniszter által a debreezeni egyetem hittudományi karának tanulmányi és vizsgálati szabályzatára kért véleményként. A határozati javaslat nehezményezte azt, hogy az egyetemen az egyes tárgyakat a megengedett minimális óraszámmal adják és néhány tárgynak óraszáma a konventi szabályzatban megállapítottnál is kevesebb, a minek oka az, hogy az egyetemi tanárok (hét van) kötelezett óraszáma hat ós mindegyik köteles két szemináriumi órát tartani. Az egyetemi szabályzatban nincs kimondva a kollokviumi kötelezettség és Nagy Károly előadó ez ellen argumentált javaslatában élesen. A konvent a Kiss Ferencz határozati javaslatát fogadta el, a mely a kötelező kollokvium megállapítását ajánlja a miniszternek. Egyébként, mint már jeleztük, a debreezeni „Lelkészképző-intézet" hivatása lesz az egyetemi tanulmányi rend és a konventi theol. tanterv közötti különbségeket kiegyenlíteni. Szó volt arról is, hogy az egyetemi szakvizsga pótolja az első lelkészképesítő vizsga helyét, de ez a terv nagyon helyesen dugába dőlt azon elvnél fogva, hogy az egyházkerület nem adhatja ki kezéből a lelkészképesítés jogát, a melynek pedig szükséges tényezője mindkét vizsgálat. A vallás- és közoktatásügyi miniszter egyébként a debreezeni theol. fakultás promóczionális szabályzatára is kért véleményt a konventtől, a melyet az iskolaügyi bizottság véleménye alapján meg is adott. — Ennek a bizottságnak javaslatára utasította vissza a konvent az erdélyi egyházkerületnek azt a javaslatát, hogy a lelkészképesítő vizsgák idejének megállapítása a kerületek joga lehessen. A konvent megmaradt ama előbbi álláspontja mellett, hogy ezek minden kerületben szeptemberben ejtessenek meg, hogy a jelölteket a vizsgálati időnek különböző megállapítása folytán sérelem ne érje. Négy napig tartó ülésezés után a konvent gyűlése dr. Kenessey Béla püspök imájával zárult. —a.— A Budapesti Evangéliumi Ker. Diákegyesület jelentése az 1914—16-iki esztendőkről. — Felolvasta a titkár az Egyesület 1916 május 21-én tartott évzáró ünnepélyén. — I. Első alkalom, m. t. k., hogy a mai évzáró ünnepély keretében hivatalosan is kifejezést adunk a nagyközönségnek szóló beszámolás által amaz eleitől fogva táplált meggyőződésünknek, hogy ügyünk — túlmenve annak diákvoltán — egyúttal a nagyközönség ügye is félhivatalosan ennek a meggyőződésnek a gyakorlati kifejeződései már régebbi keletűek, nem véletlen dolog azonban, hogy épen a mostani időben tartjuk ügyünknek a nagyközönség érdeklődésével és szeretetével való nyilvános eljegyződését. Ügyünk lényege két szóval fejezhető ki egész röviden: diákügy és evangéliumi ügy. E két jellemvonás egyszerre megérteti minden mélyebben szemlélődővel, hogy ennek az ügynek először csendességben kellett nőni mindaddig, míg belsőleg annyira megerősödik, bogy nagy dolgokra bízatván, méltó élvezője lehet minden iránta megnyilvánuló jóakaratú segítésnek és érdeklődésnek. Az első esztendők fővárosi egyesületünk életében ilyen csöndes, befelé való élésnek az esztendői voltak. Egészen a háború elejéig majdnem kizárólagosan csak a diákságra irányítottuk minden erőnket és figyelmünket. Közben azonban — a tapasztalatok halmozódásával — az a meggyőződés kezdett kialakulni bennünkt hogy ha a diákságot meg akarjuk nyerni a Krisztusban való élet boldogságának és erőteljességének, ez fél munka marad mindaddig, míg az a környezet, az a társadalom, a melyben neki az Evangélium ideáljai szerint kell élni és gondolkozni, az ő cselekvéseiben és gondolkozásában nem valami önmagától idegen, a gyakorlati életben elfogadhatatlan, vagy egyenesen ellenszenves megnyilatkozásokat lát, hanem azokat az életideálokat magáénak ismeri el és szentesíti azáltal, hogy a diákságtól egyenesen elvárja azoknak saját életében való realizálását. A mennyire a tapasztalat csendes természetszerűségével erősbödött ez az elvi meggyőződésünk, époly hevesen ós erőszakosan tört ránk a háború ténye, a mely azután megteremtette a szervesebb kapcsolatot nagyközönségünk felé. De még így is megmaradt munkánk fejlődésében a természetszerűség. Az a tény ugyanis, hogy mindjárt az első szóra legjobb múnkásaink'állottak ki a sorból és minden egyes újabb hívás megkapta a maga visszhangját odaadott munkaerők alakjában, tulajdonképeni diákmunkánkat, úgy szólván, hónapról hónapra apasztotta. Míg például a háború előtti évben 24 bibliatanulmányozó körünk volt, 1914/15-ben csak 20-szal indultunk, a mi 1915/16-ban *16-ra szállott és ezek közül is több szűnt meg részint vezetők hiányában, részint a tagok háború okozta elfoglaltsága miatt. Munkaerőink körülbelül 75V0

-át nélkülözzük jelenleg és ez a horribilis perczent csak a számra vonatkozik és nem a minőségre is. A diákság felé így szűkülvén a kapcsolat, a mégis meglevő munkaerő új medret vágott magának és a nagyközönség felé kezdte meg a maga sürgős munkáját. Míg egyfelől nyilvános estélyeinken azokkal az eszményekkel igyekeztünk megismertetni a nagyközönséget, a melyek ügyünk lényegét képezik, addig . másfelől háborús munkánk javára és háború utáni terveink megvalósítására igyekeztünk lekötni minden megnyilvánult jóakaratot és segítő készséget. A mint annak a meggyőződésünknek, hogy a nagyközönség figyelmére és segítségére jogos igényeink